dr Bige Szabolcs- : De bello proprio

 

Gyermeki lelkemben mély nyomot hagyott a háború – a II. Világháború. A hosszú évek során sikerült elásni, tudatom mélyére száműzni a bomba sivításának hangját, az óvóhelyek rettenetét, a lebombázott házak képét.

És most előjöttek!

Álmaimban, de ébrenlétben is – hallom a becsapódó bomba robaját, a vadászgépek géppuskájának kattogását, csontjaimban érzem a föld remegését. Újra élem a rettegést, amikor édesapám az éjszaka közepén kivett az ágyból, hogy meneküljünk ki a házból. A kert végében a sövény tövében húztuk meg magunkat. Hogy mit védett az a sövény, nem gondoltuk meg, de adott egy kis biztonság érzést. Aztán a közelben becsapott a bomba és örülhettünk, hogy nem talált el!

Jól emlékszem egy bizonyos reggelre. Apuka és Imre bátyám mindig együtt indultak reggelenként. Apuka az irodába és Imre a Közkórházba, ahol cselédkönyves gyakorlatát végezte. Siettette Apukát, nem akart lekésni az átadásról. Ilyenkor az inspekciósok beszámoltak a betegekről, hogy mi minden történt az éjszaka folyamán. Ezeken az úgy nevezett átadásokon jelen volt mindenki, akinek csak köze volt a betegekhez – a főorvostól a gyakornokig, a főnővértől az osztályos nővérig. Nem szabadott hiányozni. Szóval Imre türelmetlenkedett, de Apuka nyugtatta, mondván, „csak öt perc türelmed legyen, ameddig megiszom a kávémat!” Végül elindultak, s mikor az Elmegyógyintézethez érkeztek – köznyelven bolondok házának nevezték, vagy a színe miatt sárgaháznak, homlokzatán, ott díszelgett a felírat, hogy Saluti et Solatio Aegrorum – gyógyulás és vigasztalás a szenvedőknek -, szóval, amint ide értek, megszólaltak a szirénák, légiriadó! Óvóhelyet rendeztek be az elmekórház alagsorában, külön a betegek és személyzet részére és külön az idegenek, az utcáról betérők részére. Ide mentek be az óvóhely parancsnok irányítása szerint. Ott szorongtak a többi beterelt emberrel közel félórát, akkor lefújták a légiriadót és folytatták az utat.

Amint a Közkórház közelébe érkeztek, vették döbbenten észre, hogy találatot kapott. Az épület egyik szárnyából csak romhalmaz maradt. A félbeszakadt kórtermek közszemlére tették megmaradt belsőjüket. A műtő fala is leomlott, látni lehetett a törmelékkel borított műtőasztalt és a mennyezetről leszakadt lámpát.

Az a pár perc késés mentette meg az életüket, különben ők is a romok alá kerültek volna …

A kertben és kint a határban a bombatölcsérek, akkorák, mint egy kisebb tó, mikor megtelnek eső és talajvízzel, még sokáig, évekig emlékeztetnek az átélt félelmekre.

És a csontsovány, rongyos, hazatérő hadifogjok alakja máig kísért …

Legutóbbi módosítás: 2022.05.15. @ 20:29 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző dr Bige Szabolcs- 625 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.