Mélyen néztem szemedbe álmok hulltak, lebegtek, az arcodon varázs. Ma már tudom, hogy csupán hullócsillag, látomás, csak – holdudvarhatás. Fénye nagyon égetett, fellobbant, tüzet csiholt, nem adott meleget. Akkor én még nem tudtam, hogy szemed, a tengermély, hajót ringat a [… Tovább]
Ha már elég idősek vagyunk, érezzük, mi mennyit ér. Hisszük, hogy tudjuk, kinek nyithatunk kaput, mikor szeretetünk szárnyra kél. Akit beengedünk belső szobánkba, barátunknak csak azt mondhatjuk, s ha e szobában sötétség támad, abba majdnem belehalunk. Jól vigyázz, ha bejutottál, [… Tovább]
Hajnali felhő csivit-dala száll, a reggel harmatja cseppen. Nyitod szemed, mint hűs napsugár, csillagnyi álmod elreppen. Tárt karod jelzi, hogy vegyelek fel, s én ölembe szorítom tested. Sarokban hever a Foltos mackó, könyvek szanaszét nevetnek. Zúg a laptop, megrogy a [… Tovább]
Lázas madárként gyötrődik a lelkem, Ázott verébként száll a tenyeredbe. Egy szavadra, vagy csupán nézésedre Újjászületik s repül az egekbe. Vígy el magaddal, kunyhódba, barlangba, Vígy el akár a magas kőváradba, Ott tárd ki előttem szíved ajtaját, Járja át lelkem [… Tovább]
Véres sebeket vájt mélyen a hátába, de mára mit sem ér e fájdalmas bánat. Tövisből nyomtak koszorút fejére, arcát befedte királyi vére. Nem kérdezték tőle: akarod-e, vagy viseled-e a hátadra tett életfa-keresztet… Tudta, hogy övé a világ minden bűne. [… Tovább]
Benned és bennem ott élnek a végtelen szerelmek, megválaszolatlan, kihűlt vágyaink, feltett kérdéseink elhallgatott válaszai. Ők formáltak, látni tanítottak. Mosolyuk által lettél aki vagy. Mindenki, aki szeretett téged és mind, akinek a szívében laksz. S lásd, én is belsőmbe rejtem [… Tovább]
Nem olyan rég volt hogy megismertelek ősz volt peregtek a rézszínű levelek aztán jött a nyár egy napsugár néha még ránk kacsintott majd suhant tovább nem olyan rég volt hogy megismertelek akkor már egyikünk sem volt kisgyerek mégis arcod mozdulatod [… Tovább]
Úgy mosolyognék, de nem tudok, röpülnek felettem hónapok. Száz színben fürdik az őszi éj, Hold-fátylat ringat a déli szél. Hamisan csendül egy régi dal, – megkövült szívnek az csak ricsaj. Bíbor levélke most táncot lejt, elhagyott ágacska nem felejt. [… Tovább]
Szerda reggel amikor lázasan ölelt át két karod, szívemben egy könnycsepp megfagyott. Arcod arcomhoz ért, szívünk együtt dobbant, rezgett, s ahogy feljött a nap, eltűntek mind a fellegek. Majd a konyhába mentél és a szék melyre leültél, alattad megremegett. Arcodat [… Tovább]
Vedd fel magadra új ruhád, Te szürke eminenciás! Kesztyűs kezed nyújtsd felém, Türelmetlenül várlak én. Bár tudom, társam nem leszel, Életem nem veled osztom meg. De hívlak, néha jöjj hát el! Hűtlen kedvesed én legyek! Hallgasd velem a csend-zenét, Ölelj [… Tovább]
