Lázas madárként gyötrődik a lelkem, Ázott verébként száll a tenyeredbe. Egy szavadra, vagy csupán nézésedre Újjászületik s repül az egekbe. Vígy el magaddal, kunyhódba, barlangba, Vígy el akár a magas kőváradba, Ott tárd ki előttem szíved ajtaját, Járja át lelkem [… Tovább]
Véres sebeket vájt mélyen a hátába, de mára mit sem ér e fájdalmas bánat. Tövisből nyomtak koszorút fejére, arcát befedte királyi vére. Nem kérdezték tőle: akarod-e, vagy viseled-e a hátadra tett életfa-keresztet… Tudta, hogy övé a világ minden bűne. [… Tovább]
Benned és bennem ott élnek a végtelen szerelmek, megválaszolatlan, kihűlt vágyaink, feltett kérdéseink elhallgatott válaszai. Ők formáltak, látni tanítottak. Mosolyuk által lettél aki vagy. Mindenki, aki szeretett téged és mind, akinek a szívében laksz. S lásd, én is belsőmbe rejtem [… Tovább]
Nem olyan rég volt hogy megismertelek ősz volt peregtek a rézszínű levelek aztán jött a nyár egy napsugár néha még ránk kacsintott majd suhant tovább nem olyan rég volt hogy megismertelek akkor már egyikünk sem volt kisgyerek mégis arcod mozdulatod [… Tovább]
Úgy mosolyognék, de nem tudok, röpülnek felettem hónapok. Száz színben fürdik az őszi éj, Hold-fátylat ringat a déli szél. Hamisan csendül egy régi dal, – megkövült szívnek az csak ricsaj. Bíbor levélke most táncot lejt, elhagyott ágacska nem felejt. [… Tovább]
Szerda reggel amikor lázasan ölelt át két karod, szívemben egy könnycsepp megfagyott. Arcod arcomhoz ért, szívünk együtt dobbant, rezgett, s ahogy feljött a nap, eltűntek mind a fellegek. Majd a konyhába mentél és a szék melyre leültél, alattad megremegett. Arcodat [… Tovább]
Vedd fel magadra új ruhád, Te szürke eminenciás! Kesztyűs kezed nyújtsd felém, Türelmetlenül várlak én. Bár tudom, társam nem leszel, Életem nem veled osztom meg. De hívlak, néha jöjj hát el! Hűtlen kedvesed én legyek! Hallgasd velem a csend-zenét, Ölelj [… Tovább]
A zene halkan szólt, nehogy felébressze a másik szobában alvó anyát. A rádió éjféltájban régi operetteket és zenés darabokat mutatott be és ezt a kislány mindig nagyon várta. Derékig érő vöröses-szőke haját kibontotta és táncolt a félhomályban. Szerencséje volt, mert [… Tovább]
A kórházi ágyon ült, lógatta a lábait, és csodaszép égkék szemével maga elé nézett. Már voltak fájdalmai, az orvos neheztelt rá, mert egész nyáron utazgatott, ahelyett, hogy bejárt volna a kezelésekre. A falevelek lassan búcsút vettek életet adó fáiktól, és [… Tovább]
János és Ilonka már gyermekkoruktól ismerték egymást. Egy osztályba jártak az általánosban, így hosszú évek múltán a 40 éves osztálytalálkozón újra találkozhattak. János, mint a többiek, beszámolt életéről, házasságáról, gyermekeiről, és jólmenő vállalkozásáról. Ilonka elbűvölten nézte a férfit, akiről iskolás [… Tovább]
