Lovas Zsuzsanna Lux : Négysorosok
Hasonló írások
A 7torony Kecelen
Elolvasta: 25 NyomtatásKedves Toronytársak! Tizenhárom évvel ezelőtt – amikor még a kő is lágy volt -, teljes fegyverzetben Kecelen járt a 7torony felolvasó/szerző gárdája, de helyi írói vénával rendelkezők is ismertettek műveket. A felolvasáson ott volt, és forgatott a Kecel [… Tovább]
Ősi téboly
Elolvasta: 24 Nyomtatás Mindenfelől a téboly; a tompa, ősi hangok, majd középről a dobok— mint dermedt, ráncos arcok, és egyszerre egy ritmus, egy súlyos, lázas ütem, majd hirtelen egy dallam szaggatja szét a fülem. A semmiből a hangok, a fáradt, [… Tovább]
És megint rám szakad az ég
Elolvasta: 30 NyomtatásForró csendben pihennek a nappalok. Szemeimen varrat, béklyó — vak vagyok. Mocskom alatt szakadnak az asztalok… Még szaladnak a pislákoló fények, nap ragyog — szobám erdő — fák és képek — Megszokás a lényeg Álmok jönnek szememre [… Tovább]
Amit nem mondott el
Elolvasta: 33 Nyomtatás Már reggel, amikor felébredt, ez foglalkoztatta és keringett az agyában szüntelen. Kínzó gondolat volt, nem hagyta nyugodni. Annyira kikívánkozott belőle. Az asszony nem figyelt rá, nyűgös, gondterhelt arccal magyarázott valamit, talán, hogy ma meddig dolgozik és hogy [… Tovább]
Édesanyám is volt nékem … (2)
Elolvasta: 38 NyomtatásOlyan feszes tempóban dolgozott Vera, hogy ideje sem volt magával foglalkozni, a munkán kívül másra is gondolni, de álmában ott kísértett az otthona, az otthagyott gyermekei. Egyre gyakrabban álmodott velük, s ilyenkor sírva ébredt és alig tudott a [… Tovább]
Édesanyám is volt nékem … (1)
Elolvasta: 73 NyomtatásÉdesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – [… Tovább]
Keletről érkezett 4
Elolvasta: 46 Nyomtatás Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos Munkakutya kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel. Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz [… Tovább]
Ősz, 17×17 szótagban
Elolvasta: 51 Nyomtatáshűvös a hajnal gyöngyöt álmodó fűben sír az árvácska * párás homályban csepp ül a létra fokán aztán lecseppen * az Izabella huncut illata bujkál zöld levelek közt * sűrű felhőkön lopva átkandikál a kék színű ég * [… Tovább]
Rendőrapuk árnyékában 1. Mindenki pácban
Elolvasta: 76 NyomtatásSzőcs Ádám egy mappával a hóna alatt lépett ki tanára kapuján. Nem volt soha kedvence a matek. Bár Jakab Emese tanárnő erőfeszítései nyomán ragadt rá egy és más, látványos áttörést nem tudott vele elérni a matek-utálat mocsarából való [… Tovább]
Cyber szerelem
Elolvasta: 84 Nyomtatás – Nem, ne ítéljük el a házasságon kívüli kapcsolatokat. Nem tudjuk, hogy miért. – Faber hosszasan nézte teacsészéjét. A forró víz gőzölgött és a teazacskóból színes felhők gomolyogtak. Rodriguez zavarban volt. Maga sem értette, hogy miért [… Tovább]