Elindítva a világ peremének,
ha puha szó érint, túlcsordulok
és lefolyok oldalán e cserépedénynek.
Lent eltaposnak vagy szétáradok.
Bús kalapácsok kopognak bennem,
itt voltam köztük és szolgáltam telemig,
egynek sem kellettem magam verg?döm
a k?fallal körbezárt hangtalan veremig.
Félszárnyú madarim röppennek messze,
gelebem melegén cipeltem ?ket,
hiányzó tollukat tintába mártottam,
csúfoljatok csak szókerepl?nek.
Legyen bár hideg kopár a telem,
a hó majd elfedi lábnyomom,
hiába üldöznek ordas kutyákkal,
a tavaszi földb?l is felszáll dalom.
Ott leszek a rojtos levelekben,
ágdudorok apró kelevényén,
sárga foltként ringatom magam
az éjjeli égbolt fekete mellényén.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Paszternák Éva
