Versemben most álmodom,
az ébredés oltalom:
a hajnalok kusza rendjébe belebotlom.
Teszem megszokott dolgaim,
és mint máskor,
most sem találok kiutat.
Egy korai bentlakó matat
kiforgatott zsebeimben,
csak egy falat kenyérre, ha telik.
Végleg elnyelik a hangok a csendet,
egy kukásautó csörömpölve
vág közöttük rendet.
Amint az egyik álomból,
a másikba ébredek,
hozzád simulok,
felveszem a formát,
az anyaméhben lévő gyermekét,
és valamit motyogok arról,
hogy ma is csak nehéz lesz,
még az emlékeimben is látszik a közöny,
és meglepve magam,
apró, szaggatott mozdulatokkal
mezítelenre öltözöm.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Horváth János
