Nap: 2012.09.02.

    Egyedem-begyedem pokoltánc, merre kéklik a mennyország… A sínek párhuzamosan futnak, sosemvolt tájak rohannak el mellettük. Por verte szélben suttognak az útszéli fák, a kopott bérházak fáradt szemeiket lassan becsukják. Mezítláb oson a tolvajcsend. A zaj nem terjed, csak [… Tovább]

  Ütöttél. Hiába. Szám széle megrepedt. Satuzz a sírásba! Szidtalak eleget.   Ordítani kés?. Hallgatni korán van. Holdfogyatkozás n?tt dacból pupillámban.   Nem ütsz agyon, isten! Álmatlanabb vagyok. Íriszemen csillog csonka csillagzatod.  

  Nem mondhatom el fájdalmam senkinek, úgy járok a földön, mint egy idegen. Holt tenger lett a szívem, szenvedni kell, befelé csordul vére sebeimnek.   Csak én tudom, hogy lelkem miért remeg s mennyi vágyat fojtok vissza magamban vajúdva a [… Tovább]

Kaptam egy kommentet régi (férjem elvesztése kapcsán írt) versemhez…ez indította el a gondolatokat…       Kiírlak magamból – szállj lazán a széllel,nem köt e földhöz már semmiféle kényszer,hisz nem igáz éhség, nincs több földi gondod,testeden csak foszló álmaimat hordod. [… Tovább]

* Istent nyertél magyar, vagy hitet veszítettél? Hátadon cipeled turáni átkod s várod, hogy e véráztatta földön istállókból szabadult lovak vad vágtája űzze tova rossz álmod, tapossa szét az átkot, mint útszéli libatopot. Élsz még a palettán, vagy már csak [… Tovább]

    Árnyék suhan át a házak falain, korhadt fatönkben a halál rémítő, kátrányfüst-létezést élők kínjain, körúti kocsma hangzavara szédítő.   A lebujban dáridó muzsika szól, részeg alakok tántorognak bátran, sisak fejükből a szomj sejtet rabol, zátonyra futott élet a [… Tovább]

párát lehel ablakomra… Lassan rozsdabarna dió koppan… Hűs reggelek mélabúja párát lehel ablakomra.   Kora őszi napokon mi marad arcomon? Hulló levél fura rajza, mosoly redőim formázza.