Hónap: 2012 augusztus

      endorfin hullám vérbő csípő tengerén libabőr tetkóm  

  Medd? gyümölcsfa  – levágva  üszkös ágát –  tavasszal virul.   ***  Sápadt határnak a nyár erejét kiszívta, könnyezi az ég.   ***  Tarlót szánt az ?sz,  idei kenyerünknek, gondja elpihen.  *** Lila kikerics dérlepte domboldalon az ?szt temeti.  

fotó: saját *         Emlékeim állóképek: katonaruhás fiatal vagy, máskor fotelben ülsz, vagy fogod a kezem.   Azon az utolsó reggelen nem volt kérdés, sem üzenet. Előző napi mosolyodat felváltotta a nyugalom arca, nem gondoltál ránk, Anyánkra, [… Tovább]

    cseresznyefaág tegnap újra virágzott csalfa őszi kincs  

Szimonov-parafrázis Sch. Tibornak ‘várj reám, s én megjövök’ha fújsz is rám nagyonvárj, ha szemmel vernek iskifut rozzant hajóm várj, ha biztat elvbarátne is tör?dj velem:barlanglakó vén spinéki gúnyszót érdemel várj, ha most nem is vagyokvitorlám messze vittördöglelked örvendjenhisz lesz még [… Tovább]

Kancsalul üt a szív, kinyújtod kezedet, vérfürd?jébe hív megint a szeretet.   Elfogad és vádol, háttal áll a sorsnak, vágyad holt húsából varjak lakmároznak.   Számlálják ujjaid a júdáscsókokat, a patás újra itt, huncutul bólogat.   Részeg függönyt markol konokul [… Tovább]

dal: http://www.youtube.com/watch?v=WabT1L-nN-E&feature=related   a felhök rojtjait alkony festi meg napot harapdál a nedves fák mögül közeledő sötét a horizonton esőmosta kékben álmos hold kúszik felénk a csillagok terítékét tengerszagú bőrünkön szél morzsolja szét álmatlan takarónkat jókedvünk szegi könnyeket csókolunk amíg [… Tovább]

Arany hajnalon, még homályos árny játszik…   Arany hajnalon, még homályos árny játszik álmos szobánkban, búcsúzni jöttem, indulóban, szappan illatú bőröm issza parázs csókod, ölelésed nem enged, nehéz ilyenkor a búcsú!   Jó lenne visszasuhanni az álomporos ágyba, a gyürött [… Tovább]

  Elcsúszom, s b?römön seb lesz. Megsebezlek. Megsebezhetsz. Bálványt keresünk, mi vadak: nincs nálunk halhatatlanabb.  

  (A valóság szebb, mint az álom, még ha fáj is, mert mi vagyunk, s az ember mindeneknél szebb.)                                           [… Tovább]

kirakatfény arcodonközénk hulltkullogok utánadvalaki továbbtaszítereimbe fagy a létegyre távolodszutánoználak kockába zártanfeszülök a mánakadaptált mimikriminden tévedésemkeresem menedékemszivárgó esélyeimkompakt félelmek

Gondolt egy merészet a Jóska,hiányzott Marisnak a csókja,fente rá a fogát,megitta a borát,részegen nem ment ám a móka.

  túlzsúfoltak, átélés mestere, véren, testen, érzeteken át mindig a kéz, aranyecset, ahol imába kecsesedő mozdulat, rápihen zsoltároskönyvére, tömjénben, istenfában táguló, tudatra hív hívő csendremek félórája, és háttérben halkan zsolozsmázik a pap, hogy nőnek a kerti virágok, esőt kér, szőlőfürtökben [… Tovább]

A lángoló nap égi rokkáján sodorja az ?sz fény-szórt aranyszálait guzsalyra.A permetez? es? szivárvány szilánkjaragyog az álomba merül? világra. A föld kifordítja sötétzöld-köpönyegét,korhadó ágcsontváz roppan lépted alatt,az ?sz suttogva lustán settenkedik melléd,hajadba szikkadt-száraz falevél ragad.

Tegnap rossz voltam, kedves. Eső esett, meg szél fújt. Nem fértem melegedhez, s a nyár is olyan rég múlt.   Ma is esik és fázom. Tegnap magamra hagytál. Hol az a nagykabátom, mit takarónak adtál?   Tegnap hozzád ütődtem. Dübögnek [… Tovább]

                                                       Nem ezektől a gereznás palástoktól,                                                         keresztbefektetett pallosoktól, glancolt                                                        vasbordáktól, émelyítő füstölőktől,                                                        láthatatlan csuklyáktól, nem ezektől a                                                        kulcslyuk formájú szemektől, koponyához                                                        simuló fülektől, bodorított apród-                                                        frizuráktól, készséges csörgősipkáktól,                                                        nem ezektől a lopakodó léptektől [… Tovább]

(a kép saját alkotás)     Állunk a Tiszánál. Mell?led költözöm a parti fákba, k?-mellvédbe, a folyó lusta hullámaiba.   Lombok áttetsz? zöldjéb?l ragyogok feléd. Ágaim között elbújt madarak trillájával hívlak.   Simogat kavicsnéma csönd: ujjaim játszanak így b?rödön, érzed [… Tovább]

György Horváth alkotása   nézel, bámulod megmaradt szelídségemet, nyugodtan hallgatom érvelésedet,   felém fordulsz, eljátszod az Istent, a félhomályban nem érezlek,   hiányzik kezed, megpróbálom a fal mélyedéseiben megkeresni összegyűrt érzelmeinket,   túl kevés egy kérdésre megtalálni az egyetlen helyes [… Tovább]

    Felriad a nyárfa, már csak pókok, hangyák s a csönd járja körül,   megadóan várja elkerülhetetlen végzetét; csupán meddő törzset hagyott örökül,   s miközben utolsót lobban a nyár, ő érzi már miként gyöngül és erejét veszti a [… Tovább]

  Félek, nagyon félek. Nézz rám! Mi megkínzott, kiokádtam. Az én lázam benned bujkál, a szemedben, a bokádban.   Unom a böngész?-magányt, hogy kereslek, de nem vagy itt. Téged jobban senki se lát: a hiány vizslat, s felnagyít.   Bánatomon [… Tovább]

ajkak szélén kedves kunkor halovány ránc szemeim sarkában huncut szikra íriszemben ez mind rakoncátlan, szeleburdi énem

  Szék visít: – Ne pucsíts elém mán, te nagy tomporú kövér lány! Lány felesel: – Azt sem tudod, mit beszélsz, te fából készült pucér szék! Szék ingerült: – Pucér itt a te tested, a pucsítást fejezd be! Lány nem [… Tovább]

Szép napra virradunk… Az utcák már népesednek, mi is elindulunk, most vége mindennek… A szép Nap elvonul… Egy fiú szalad zászlóval… Már minden elvadul! Katonák puskákkal… Még fel sem keltem álmomból! Két világ között állok, s l?nek az ablakból… Üldözötté [… Tovább]