Tiszai P Imre : Létezni a csenddel

*

Mérd az múló időt, már súlya van,

kérd a jövőt, mit tegnap veled álmodtam,

de ne nézz soha vissza, ott ma bánat terem,

most ha félsz, gyere, fogd meg kinyújtott kezem,

hogy nyugtató csend legyen

köröttünk.

 

Örültünk az együtt-pillanatoknak,

őrizzük őket, adjunk esélyt a holnapnak,

nem hit kell – az már itt él régen bennünk,

térdelünk egymás előtt, fáj a szerelmünk,

a csend beszél most helyettünk

s mi felelünk.

 

Zárjuk az ajtót csendünkre, csak nézz rám,

nézz a szemembe és hallgass, most talán

elég ha kezem megfogod és ne engedd el,

erre van szükségünk, élni, éreznünk kell,

megtanulni létezni a csenddel,

tiszta lélekkel.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén