Nap: 2012.08.16.

egy vagy ok tengernyi lét közül oly sok oly kevés mondd mit tehetnék érted kérdi a gyerek aludj el mellemen a párna kis elkopott felén t?t? tülköl már a csücsökben érlelt szenvedély

Madár magasról, ember alacsony, száll a dal, nem értjük, mi is, jaj, csak énekelünk, mert imádság föl, hátha hallja valaki, akiben hiszünk, süket a világegyetem, tanonc vagyok, végzésem nem lesz, csak végem lesz; egy percemet sem kívánom vissza, minden ballépésem [… Tovább]

Pillanat 1.   Törékeny esti csend. Hallgatásod hallgatást teremt. Hiába szeretsz-szeretlek  szemedben gyűlölet. Rémületté lett a nyugalom.   Nem volt ez mindig így, de ránk szakadt a pillanat. Most félek látni arcodat, fáj minden mozdulat… Lelked riadt, reszkető madár villámló [… Tovább]

Tudom milyen az, ha ölelsz, azt is, ha kínok gyötörnek, mert amire vágyom, nem mindig jön el. De egy mondatod mindent eltöröl holnap, és azután homlokomról a ráncokat kezed simítja el. Megnyugtat léted akkor is, ha távolról int felém… a [… Tovább]

  Mennyi út ajtóm előtt, befonnám mint egy hajat. Bármerre indulok, segítenék máson, s előbb rendbe szedném tudásomat. Ki vagyok? Művész lennék, sokakat terelnék. Ha anya, három gyermeket. Mint remete magamból faragnék szép egyensúlykereket szelesszekérre. Ha nő lennék, az ördög [… Tovább]

  Ölelj át csendeddel, bársonyos éjszaka! Pihenni szeretnék, mint egy kisgyerek, kinek még nincsen semmiféle gondja, hogy ne feszüljenek tovább az agyi erek.   Fáradt vagyok! S ha mégis jön az álom, vészterhes mélységet vetít elém: szakadék szélén önmagamat látom, [… Tovább]

Óarany perzsasz?nyeg málladozott a szúette parketten kopottan,a poratka is túlsúlyosra hízott rajta végtelen nagy unalomban. Levágott körömdarabokból készültmozaik tálon hozta a teát,csendesen közénk ereszkedve leült,az id? a tér-sínpályán megállt. A vén kakukkos óra porkérgébedermedt hosszú évtizedek óta,ódon, foszladó tapétán mérgébe,kinyílott a bolyhos penészgomba. ?söreg [… Tovább]

* Mint egy szonett lágy ölelkező ríme, combjaid íve, ahogy magadra fonsz, édes bilincsben létezek, halkan szólsz: ölelj, légy szeretve, legyek szeretve!   Sok napot lapozott a fukar idő, míg fátyolod újra a földre dobod, most mosolyodon könnyed folyik, látod, [… Tovább]

Parafrázis Kányádi Sándor versére     Vénülőben a gének, mintha emlékeznének, — nem látott arcra, főre, meglep s vendégként jő be,     hozza múltam, vágyaim, mennyi öröm, mennyi kín,     pedig nincsen semmi ok, mégis vele mozdulok,   [… Tovább]