Maretics Erika Szerző
Vezetéknév
Maretics
Keresztnév
Erika
Ország
Hungary
2 hónap 2 komment

Késő bánat
megtenni
mit nem tettem
értékelni
limlomnak hitt
emlékeim
visszasírni
az ölelést
vágyálom maradt
anya kisírt szeme
sem lesz vidámabb
a megbánás nem szívja
légüres térbe
az ellenséggé vált
szavakat
a düh hiába lett
semmivé mára
apa sosem látta
csak haragos arcomat.

 

2 hónap 4 komment

Vakolathullató házfalak
tapintható az idő

stukkóval díszített épületek
piszkos festéke pereg
ez az igazi belváros
elfeledett mellékutcában
girbe-gurba macskakő
réseiben a kakaslábfű szabadon nő

eresz alatt gubbasztó
foszlott tollú galambsereg
korláton könyöklő öregasszony
sanyarú sorsán kesereg

valahol zongora szól
dallama keveredik a lecsó illatával
majd tovább lebeg
a roskadó kémények fölött

körfolyosó csenevész ecetfát ölel
lombja a magasba tör
ágain hangos verébcsapat ül
egymást taposva a napfénynek örül

a hőség a házak közt reked
minden ablak nyitva
az ebéd már fő
asszonyok dúdolnak a lábas fölé hajolva

a Bajza és a Szondi utca közt
hajdan ápolt szoborkert
tanítványok képzelt alakjai
hevernek szerteszét
félig kifaragott
örökre kőbe fagyott mozdulatok
negyven éve a befejezést várják

A Ferenciek terén a templom előtt
egy utcai árus hasztalan árulja portékáját
lenyeli maradék sörét
aztán egybeolvad az arctalan tömeggel.

7 hónap Nincs Komment

Csendes a rét, üde szirmokat izzad a föld epekedve,
hű kicsi lelkemen évtized álma ragyogva elég ma,
reggel a fény fura vágyairól locsog elkeseredve,
csillog a fátyolos ég, vele libben a tej-puha hajnal.

8 hónap Nincs Komment

Testvér
hová szaladsz
gúzsba kösd magad
az igaz szó elől
csuszamlik torkodon
a nyálka
hányni lenne jó
az LSD herceg csókja ringató
rongyos ruhád alatt
csicsergő szíved
ma miről ír
a halál nem divat
hazug örömök öröme
a téma
írj anyád hogyan ölelt
apád mit tanított
ha ököllel is
te az vagy.

1 év Nincs Komment

Kőanyám sziklalánya vagyok
hatalmas árnyéka borul fölém
a nap vakító tűzébe nézek
íriszem sűrű vértől iszamos
szürke foltot táncol a világ
de fantáziahon azúr földjére
anyám kő törmelékét szórja
bársonytalpam alá
sárral tapasztja a hiányt
repedéseiben könnytükör.

2 év 5 komment

A fenyőkön túl ott a másvilág,
el kell érnem.
Lerúgni a mérföldes vétket,
a gonosz szavak ártalmát,
bűvész trükkel tüntetni el
szeretteim fájdalmát,
kisdedem pufók testében múlatni
magam, a kötődés hártyája, kő,
ha hagyom, vagy akarom.
Csillagban akarom látni magam,
szemedre szállni, könnyíteni a bajon,
Angyal legyek, vagy a pokol járjon át,
csak ne felejtsen senki, odaát.

2 év Nincs Komment

 

 

Nézem a filmet, darabos emlékeim,

színes diák záporoznak a hold alatt,

jégeső veri a nem létező arcokat,

tenyerem gödrében az évek múlnak.

 

Sebes suhanás, a sose-lesz jövő felé,

a széltől görbe háttal rohanok,

s míg kusza gyökér villanó perceket rejt,

árnyék-ábránd feled korhadó álmokat.

 

Az otthon nekem az aszfaltjárda,

százéves romos bérház falán stukkó.

Poros játszótéren mérleghinta,

üresen mered a csupasz tűzfalra.

 

Kőszegélyű homokozóban hagyott,

törött kis lapát a gesztenyefák alatt,

nagyanyám robusztus ruhásszekrénye,

játékból gyertyát gyújtottunk benne.

 

A szélnek feszülve egyre csak rohanok,

nekifeszülve, görbe háttal a szélnek,

ábrándos-árnyék szemmel a sose volt jövő felé.

 

 

p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; }

 

 

p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; }

2 év 12 komment

 

Hároméves, mikor testet ölt benne a félelem.

A pince, mert az sötét és nyirkos, mint apa keze,

mikor úgy ér hozzá éjjel.

Arca kavargó massza, szája mély üreg. Félni kell.

Kis karja tehetetlen kaszál a sűrű rettegésben,

anya sem segít, hasztalan sír, szavak nincsenek.

 

Gyűrött rongydarab az egyetlen vigasz.

Reggelre minden jó lesz,

anya jön, mosolytalan, az ő szeme csak szomorú.

Tétován simít, hangjában részvét, ahogy szól.

Minden rendben kisfiam.

 

 

3 év 4 komment

 

 

Amerre járok remeg a föld,

mély szakadék ásítja léptem nyomát.

Arany-tollú sólyom szárnyal fönt,

szeme az enyém, vele látok csodát.

 

Levegő-járó csizmám szakadt,

a vándorló szél árny-hajamban lakik,

kalászok sóhajtása maradt,

az északi fényt altatom hajnalig.

 

Cet-citerán játszik a tenger,

társak visszhangzó selyemhangja ölel,

szilafogam áhítja egyre

a krillt, száguldok, a mélység-ég közel.

 

 

 

 

4 év 6 komment

Az időtlen föld újra aludni készül,
bölcs, ezeréves fák görnyedten hajlongva
holt leveleiket áldozzák a szélnek,
majd bonyolult gyökér lelkükbe fordulnak,
ott lent biztonságos meleg álom ringat,
szikrázó napok narancs emléke éltet.
 
Patak fölött varjú száll, csőrében dió,
szárnyain az őszi napsütés indigó.
Társait követi, hosszú út vár rá még,
szemében a túlélés nyoma mély árnyék.
 
A város felöltötte fakó ruháját,
ráncos árusok csak a múltat árulják,
siető emberek bolyhos sálak mögött,
nyár szelleme kísért a bérházak között.

Maretics Erika Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.