Amerre járok remeg a föld,
mély szakadék ásítja léptem nyomát.
Arany-tollú sólyom szárnyal fönt,
szeme az enyém, vele látok csodát.
Levegő-járó csizmám szakadt,
a vándorló szél árny-hajamban lakik,
kalászok sóhajtása maradt,
az északi fényt altatom hajnalig.
Cet-citerán játszik a tenger,
társak visszhangzó selyemhangja ölel,
szilafogam áhítja egyre
a krillt, száguldok, a mélység-ég közel.
Legutóbbi módosítás: 2017.07.14. @ 12:00 :: Maretics Erika