Kováts Péter : Meditácio >9 születésnapomra

Bár ezt a hatvanadikra írtam, most is érvényes minden sora. Ajánlom versem Tumpeck Gyurinak is, és mindenkinek aki hasonló “cipőben” jár.

(meghallgatom)

Ha majd behúzzák neked is a hatodik X.-et,

Lesz-e kedved vajon eljárni egy twist-et ?

őrzöl-e szívedben még olyan lángot,

mely felperzselhetné az egész világot.

Eszedbe jut-e még a lángoló szerelem?

Vagy csak ködös emlékkép csupán

merengő, – hűvös reggeleken?

Ha majd behúzzák neked is a hatodik X.-et,

s a hátadra púp nő a kezed meg reszket,

hogy fogod utálni, ha a tükörben látod,

a szemed sarkában sorakozó szarkalábot.

Az örök lázadó szellem tombol-e még benned

vagy szabadságát már bekeretezted?

Ha majd behúzzák neked is a hatodik X.-et

és hiszed mindenkinek, elmondtál már mindent,

és tisztelettel néz már rád ellenség és  barát,

mennyire irigyled majd, a kezdés tétova mámorát.

S ha már behúzták is azt a hatodik X.-et.

Nos a humorod ne legyen kisebb.

S ha benned a gondolat,

mint üstökös úgy szárnyal,

rajta barátom, oszd meg a világgal !

S, hogy kell szólni szépen

egy szerelmes szonettnek ?

Ugyan ki tudhatná jobban, kívüled.

S a lángot, mely még perzseli a lelked

miel?tt parázzsá h?lne, add át, a többieknek.

Véss monogramot az élet fájába.

Tégy gondolatikrát az emlékek tavába.

Építsd be génné vált lényed,

a Mindenség D.N.S. -ébe,

így készülj fel az örökös újjászületésre.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.