Vadászi Árpád : Körhinta

Talpam alatt puha

mandulavirágok,

széllel úszó vágyak,

szivárványt vigyázok.

 

Nyújtózkodom lustán

napba fulladt nyáron,

halványan úgy érzem,

hogy repülni vágyom.

 

Az élet egy hosszú,

es?verte hétf?,

lassuló szívverés,

hátsó zsebben kénk?.

 

Homályban szédülök

könyörtelen télen,

a jégtükr? égen

egyetlen kötélen.

 

Mikor a száguldó

körhintára ültem,

puhára színezett

álmokba merülten,

 

fejemben egyetlen

látomás tenyészett,

érteni akartam

végre az Egészet.

 

Átkarolta vállam

komám az enyészet.

Már nehéz a szívem,

már nem visz a lábam.

 

Egy hátulsó, sötét,

porszagú szobában,

pár lépésre innen,

sámlin ül az Isten.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.