tintapacák futkosnak fel-le, le-fel</
A gyerekkor öntudatlan eszmélése helyét átvette az ember tudatos hallgatagsága saját nyomorúsága felett. Kapaszkodnék kifele belőle, de a megválthatatlan testi s lelki teher nem enged, végeláthatatlan büntetéssel fenyeget. Meg nem érdemelt szenvedések alakítottak, komoly felnőttek arcát öltöttem magamra, ébredező [… Tovább]
Az életnek ma vége lett, de senki nem veszi észre, hogy e halvány hajnalon elfogytak a lelkek, hiába sóvárogtak vad, fékezhetetlen akarattal az öröklét után. A semmiben lebegve szeretünk, kacagunk, „tesszük a dolgunk”, pedig minden elmúlt, a [… Tovább]
Tudtad, milyen érzés elhitetni ezer hazugságot, s testeddel együtt lassan mozduló öröklétet mímelni szeretkezéskor. Alkonyatkor a tónál… Azóta alaposan megkopott az emlék-karosszék zöldje, és az egész történet elférne egy képeslapon. Alkonyatkor a tónál… De [… Tovább]
Félelmünk útvesztőjében időnk megkopott, gyűrött átokleplén meggyilkolt csillagok. Vágytól érett csókok, átölelt éjszakák közt járunk, múltat feledve, lábunk nyomát rejtik hajnali fellegek. Szavad szavamhoz ér, felsebez, ölembe temeted reszkető életed, és én széppé hazudom ringató régvoltam. A pokolban is [… Tovább]
Feledés gyilkos öleléséből utolsó pillanatban kimentett kép: szakadék fölött feszülő létrafokon egyensúlyozó élet, távolból visszatekintő, céltévesztett pillanatok homályában hánykolódó emlékezet. Kételkedik — valóban megtörtént mindez… Nyakba akasztott súlyos terhek önmaga mélyébe rántják az embert. Áporodott, sörszagú leheletben pácolódó [… Tovább]
Létem örökös gomolygása kegyetlen, regresszív számadás, néha csupasz-céltalanul sóvárgó magány, máskor katartikus körhintautazás. Ideig-óráig elképzelem, hogy látomás helyett valóságot tapintok s testem élő, nem félhalottként, tudatosság határán kúszva, lélegzet és mások után kapkod. Álmomban álomból riadtan eszmélve, egyedül kell [… Tovább]
Tudnunk kellett volna, hogy amikor a mézpuha gondolat sodrása elakadt lelkünk vérszínű kiáltásától bebörtönzött, könnyes sarkába, s üvegbe öltözött acélszürke épületeken napsugarak zavart tükröztek arcodon, felhőkbe kapaszkodó, csóknak álcázott álmokat, szirmait hullatta közös múltunk hamvadó füstön lebegő párája. Égbe [… Tovább]
