Fenyvessy Szilva Szerző
Vezetéknév
Fenyvessy
Keresztnév
Szilva
3 hét ezelőtt Nincs komment még

Könnyű nyári este volt

a szél épp csak hogy meglibbent

szemeiddel táncba hívtál

s én örömmel mentem

alig értünk egymáshoz

szívünk egy ritmusra dobbant

közel hajoltál

suttogtál fülembe

kérlek ne hívj szeretőnek

más vagyok mint a többiek

csak szeress gyöngéden és vadul

míg be nem alkonyul

táncoltunk tovább

összeért két kezünk

beszélgettek ujjaink

csípőnk ringatózott

megmozdult körülöttünk a tér

épp csak hogy meglibbent a szél

bőrünkbe írt ősi mesékről

daloltak angyalok

szemedbe néztem

s azt súgtam füledbe

ma este itt vagyok

kérlek ne hívj szeretőnek

más vagyok mint a többiek

csak csókolj gyöngéden és vadul

míg be nem alkonyul

felénk borult a tiszta ég

még nem voltak fent csillagok

mikor átölelt mindkét karod

szikrák ficánkoltak szemed vizén

s öledben elbújtam én

suttogtunk a tűz mellett

még egy kicsit maradunk

amíg a hold ragyog

pattogott a parázs

aztán elcsitult

fák lombjai susogtak

hajam arcodhoz simult

angyalok osontak közel

hallgatóztak kíváncsian

s mi kacagtunk

mint ártatlan gyermekek

aztán így szóltál

te elindulsz és én elmegyek

te utánam

én hozzád

majd úgy szólítjuk egymást

ahogy csak lehet

könnyű nyári este volt

táncolni hívott szemed

angyalok marasztaltak

s én nem mondtam nemet

3 hét ezelőtt Nincs komment még

Mira fáradtan nyitotta ki a második emeleti apró kis lakás ajtaját. Késő éjjelig vigyázott a gyerekekre egy emelettel lejjebb, és a szülők csak éjjel kettő körül értek haza a színházi előadás után.
Szőrkosztümbe bújt kis barátja, Fülike már várta őt.  Szemrehányó nyávogással tájékoztatta arról, hogy ez a 15 négyzetméter, amibe bezárva élni kényszerül, bizony kevés testmozgást biztosít számára, még úgyis, hogy a falakra szerelt könyvespolcokat is belakta, ezzel is tágítva mozgásterét. Mira együttérzett Fülikével, gyakorta kiengedte a lépcsőházba rendetlenkedni, egészen addig a napig, amíg bolhákat nem talált a cicus sűrű, fehér bundájában. Jött a kutatás a párizsi állatgyógyszertárakban megfelelő bolhairtó szer után, aztán pedig a varázslatos mutatvány, hogyan lehet egy macskát egyedül egy törülközőbe becsavarni és megküzdeni a tűpárnákkal felszerelt lábacskákkal, hogy a megfelelő helyekre csepegtessük a bolhagyilkos vegyszert. A bolhairtás után Fülikére szobafogság várt, ami nem igazán tetszett a cicának.
Több, mint tízéves barátságuk alatt először érezte azt Mira, hogy nem tud elég időt és szabadságot adni kis pajtásának.
Mikor lent őrizte a gyerekek álmát vagy olvasott a nagy nappaliban munkaidejének végére várva, gondolatai gyakran máshol tekeregtek. A régi, szép napokra gondolt, mikor a balatoni nyaraló kertjében szaladgált Fülike, majd követte Mirát a nádast szétválasztó keskeny ösvényen, egészen a parti mólóig. Amíg Mira a vöröslő naplemente felé úszott, azalatt a cicus a parti nádasban vadászgatott, aztán a törülköző mellett üldögélve várta, hogy gazdája visszaérjen a mólóhoz.
Mira egyik nap elszaladt a boltba, az ablakot szokás szerint nyitva hagyta. Hazaérve a macseknak hűlt helye volt. Miután a lány minden lehetséges rejtekhelyet átvizsgált az ágy alatt, a mosógépben, a miniatűr zuhanyfülkében, figyelme a kitárt ablak felé fordult. Kinézett az udvarra, az ablakpárkánya alatt egy emelettel húzódó esőtetőre, és máris látta a lehetséges kivezető útvonalat a lakás börtönéből. Ahogy szemügyre vette a hátsó lakásokat, egyszer csak észrevett egy nyitott ablakot az első emeleten. Néhányszor látta itt a kínai tulajdonost esti vacsorájához készülődni. Most viszont egy fehér bundás bandita garázdálkodott a lakásban, éppen az egyik szekrényen, egy hatalmas váza mellett üldögélt, majd egy nagy ugrás után óvatos mozdulatokkal átsétált az íróasztalon. Nagyon tetszett neki a rendetlenség, elfeküdt a szanaszét heverő borítékokon.
– Fülike, mit csinálsz te ott? – kiáltott ki Mira az ablakon.
A cica nyávogott egyet válaszul.
– Hát nem látod? Vendégségbe jöttem!
– Jössz haza azonnal!
A macsek barátságosan lendített egyet farkincájával, orrával lelökött néhány papírlapot az asztalról. Pár perc múlva továbbindult felfedezni a lakás többi szegletét.
Közben Mira agyában pörögtek a gondolatok.
„Mi lesz, ha hazaér a tulajdonos és bezárja az ablakot? Mi lesz, ha Fülike összetör valamit, vagy bemászik valahová és csapdába esik? Mi lesz, ha esetleg vacsorát készítenek belőle? Csöngessek végig minden első emeleti lakost, akinek erre nézhet az ablaka, hogy bonjour, a macskám benézett Önhöz látogatóba, szeretném hazavinni?”
Egy óra telt el így teljes izgalomban, Mira időnként kikiabált, a cica pedig mindig válaszolt. Mintha tudta volna, mikor kell visszaindulni, vagy szimplán megunta az ismeretlen lakás titkait, kimászott a párkányra, átugrott a tetőre és onnan fel az ablakba. Felbukkanása nagy megkönnyebbülést jelentett Mirának.
Pár sértődött miau után – mert igencsak jól érezte magát a másik lakásban – Fülike felvonult az egyik könyvespolc tetejére és ott békés mosakodásba kezdett. Mira kinézett az ablakon, látta, hogy kínai szomszédja már hazaért, az ablak bezárult.  A lány is becsukta az ablakot és kis barátjához szólt:
– Oké, az akciód sikeres volt! Elmegyek, veszek neked bolhanyakörvet, hogy kijárhass a lépcsőházba.
– Fülike visszanézett rá,  smaragdzöld szemével kacsintott egyet és elégedetten tovább mosakodott.

1 hónap ezelőtt 1 komment

Az alagsori kislakás hálószobájában fekszem, szerdai nap. Aludni már nem tudok, de még felkelni sem. A mobil bekapcsolva pihen a lepedőn mellettem. A szoba csöndjét megtöri a csengőhang, ismeretlen szám villog a kijelzőn. Utálom az ismeretlen számokat, de azért felveszem. Apa munkahelyéről hívnak, nem ment be dolgozni, tegnap elment otthonról, tudok-e róla bármit is. Nem tudok. Az viszont azonnal leesik, hogy valami baj van. Tűnt már el néhány napra, nem először fordult elő ilyen és én is elbújtam a világ elől, ha rám szakadtak a gondok, meg tudtam érteni. Első hívás anyunak, aki szerint tegnap apa átment egy barátjához. Kétségbeesett nyomozás a Facebook-on apu ismerősei között. Beletelik néhány órába, de megvan a szám. Csodálkozó hang a vonal másik oldalán, apáról nem tud semmit. Oké, rendben, akkor a volt barátnőjét kell hívnom, őt biztos kereste, sokat emlegette mostanában. Kelletlen beszélgetés Katival arról, hogy ő bizony hónapok óta nem hallott apámról. Vagyis apa hívogatta őt, de bontotta a hívást, mielőtt beleszólt volna bárki is a telefonba. Egyébként is, hagyjam őt békén.
Átvonulás anyához, személyes konzultáció a semmiről. Apa nyilvánvalóan hazudott, illetve mielőtt elindult, nyomkodta a telefonját, talán hívott valakit, talán nem. Anyutól egyenes út a rendőrségre, bejelenteni, mint eltűnt személyt. Más, mint a filmekben, senki nem veti rá magát az ügyre.
Csináltam is valamit, meg nem is. Hívom a mentőt és a kórházakat, nem tudnak semmit. Végigjárom a netkávézókat, közeli kocsmákat egy kinyomtatott fotóval, hátha látta valaki. A kutatásom eredménytelen. Megkezdődik a visszaszámlálás, igaz, én ezt nem tudom. Fekszem az ágyon álmatlanul talán 48 órán keresztül. Kinézek az ablakon, világos van, esik az eső. Enni nem tudok, de felkelni igen. Próba lesz a zenekarral, fel kell öltöznöm. Googletalkon hangolom magam az emberekre. Siklik a teflonvasaló a fekete nadrágon, mikor csilingel a kapcsolat a telefonon. Ismeretlen szám. Tényromok szivárognak felém. Megtalálták. Valószínűleg. Egy szomszéd. Pincében. Azonosítsam. Édesanyámnál. Felakasztotta.
PC-ből kilépek, Googletalk csevegésnek vége. A hűtőszekrénymosogatógépszigetnél összetömörödöm, lecsúszom a földre. Hang sem jön ki belőlem. Egyszerre szeretnék odarohanni, a tett helyére és megdögleni, itt ebben az amerikai konyhában. A keretrendszerem a köldökömnél repedezik, láthatatlan ütések érik. Jön a nyomáscsökkentő sírás. Ma nem énekelek, sms-ben tájékoztatás a srácoknak. Húsz perc görnyedtség után taxit hívok. Az autóban kibuggyan belőlem a hír, a sofőr rendes, részvétet nyilvánít. Ő az első. A kaputól kábé ötven méterre kiszállok. 39 lépcsőfok a lakásig, anyával beszélgetési próbálkozások a megfakult narancssárga sötétítő függönyök mellett. A „Nem érzel semmit?” kérdésem után ordítozás arról, hogy elvitet a zsarukkal. Később inkább lent üldögélek a lépcsőn.
A rendőr srác nagyon helyes, a kolléganője érdektelen. A pincében fényképeznek, zacskókban hozzák ki a holmikat, benne a mobilt, ami az elmúlt két napban kicsöngve hamis reményeket keltett bennem.
A halottszállító kezet ráz velem, a fiatal nő, kezében űrlappal unja már a szombatot. Látni akarom apa arcát, azt mondják, jól gondoljam meg, ez lesz az utolsó emlékem róla. Vállalom. Felmegyek a lépcsőfordulóba, hallom, ahogy kihúzzák a testet, kínlódnak vele, anyáznak.
A nejlonzsák nehézkesen csúszkál a kövön, aztán beemelik a fémkoporsóba. Édesapám egy fémtepsiben, arcát körülöleli a fekete nejlon, pergamenszerű bőre halovány a sárgás fényben. Egy büszke embert látok, királyt birodalom nélkül.
Ötvenes szomszéd jön a csinos, miniszoknyás szőke barátnőjével, veszekedni kezd a rendőrökkel, mi a francért van díszkivilágítás odalent, ezt neki kell majd fizetni. Tájékoztatom, hogy apám felakasztotta magát a pincében, ő pedig meghatódás nélkül tovább ugat a helyi közeggel a közös költségről.
Besötétedett, elindulok, ki a világba, hogy találkozzam Macival a Ferenciek terén.
Némán összeölelkezünk a buszmegállóban.

1 hónap ezelőtt 2hozzászólás

Kint hatalmas pelyhekben hullt a hó, az angyal a bevásárlóközpont első emeleti kávézójának belső  teraszán üldögélt. A pincérnő letette elé a kávét.

Az angyal barátságosan rámosolygott és megkérdezte:
„Megtenné, hogy hoz két csomag nyírfacukrot és egy kis mézet is? Édesen szeretem a feketét.”

Miután a felszolgáló távozott, a csésze melletti két nádcukorkockát a fogai közé vette és elropogtatta.

A pincérnő kihozta a kért édesítőket és letette a férfi elé. Az angyal alig várta, hogy elmenjen a fiatal lány, feltépte a két zacskót és a szájába töltötte tartalmukat, a nyírfacukor hidegen olvadt szét a nyelve alatt. Már csak a mézes tasak volt hátra, kinyitotta és kiszívogatta belőle a mézet.
Felállt, az asztalra tett egy ötszázas bankjegyet, azt becsúsztatta az érintetlen kávéscsésze alá és távozott.

Nem lelkesedett a bevásárló központos ügyeleti napokért, ritkán történt itt bármi is. A fogyasztás templomaiban – ő így hívta ezeket a hatalmas épületeket – néha előfordult egy infarktus, egy váratlanul megindult szülés, vagy téves bombariadó.

Ma azonban más volt a küldetése.

Megállt az első emelet mozgólépcsőjénél és a tömeget figyelte.
Valahol itt kell lennie a jelöltnek. Nekiindult az üzletek sorának. Már rég leszokott a gondolatolvasásról, annyi akciós napot végigszenvedett már itt, hogy elment tőle a kedve. Bezzeg a játszótereken vagy az óvodákban, ott sokkal izgalmasabb volt „hallgatózni”.
Gondolatai visszakanyarodtak a mai misszióhoz.

A mozgólépcsőn álldogált, mikor leszaladt mellette valaki. Felfigyelt a cipőre. Fekete balerinacipő volt, igencsak szokatlan nyári viselet ebben a hideg időben. Követni kezdte a cipő tulajdonosát, aki farmernadrágban, sötétkék tavaszi kabátban suhant tovább előtte. Egy szivárványszínű sapka szorította le a lány hosszú, bronzvörös haját, kopott, fekete bőr hátizsák volt a hátán. Kezében egy áttetsző kulacs, az egyik mosdóhoz igyekezett. Az angyal a folyosón várt és figyelt. Hallotta, ahogy a kézszárító hosszú percekig dolgozik odabent. A lány kijött a mosdóból, a kulacsot bal kezében lóbálta fülénél fogva, abban lötyögött az átlátszó víz. A következő megállója a drogéria volt, ahol hosszú perceket töltött el a parfümök között. Néhány üvegcséből a papírcsíkokra fújt, majd mikor megtalálta a neki tetsző illatot, kifújt egy felhőcskét a parfümből és átsétált rajta. Aztán megállt a szemhéjpúder tesztereknél, kiválasztotta a legszebb színeket és az ujjaival az egyik tükörnél kifestette mindkét szemhéját. Később a cipőüzletben meleg téli csizmákat próbált, a gyógyszertárban kiváltott egy receptet és ivott egy kis tisztított vizet. A lány fáradtnak tűnt. Szemmel láthatóan nem volt nála mobil, néha megállt a földszinti digitális óra előtt, hogy felmérje, még mennyi ideje maradt. Az egyik utazási irodában bent töltött 30 percet, ott egy borítékból papírlapot vett elő és hosszasan beszélgetett az irodavezetővel. Mikor kifelé jött, a lány zöld szeme könnyekben úszott. A következő állomás az élelmiszerbolt volt, odalent. Itt a lány végigszagolgatta a mangókat és az ananászokat, majd a kasszánál vett egy doboz gyufát. Aztán felrobogott a kávézóhoz, ahol még reggel az angyal üldögélt. A nyitott pult előtt állt, ahová apró kis papírzacskókban volt kirakva kristálycukor, nádcukor, egy papírpohárban fa keverőpálcikák. A pincérnő odabent a pultnál épp tejet gőzölt, nem is nézett fel, miközben a lány elcsent néhány csomag nádcukrot. Az angyal nagy örömére azt látta, hogy a lány az egyik cukros zacskót feltépi és beönti tartalmát a szájába. Végre megvolt a jel. A kávézóból a könyvesboltba sétált, ahol a lány negyedórát is böngészett, mire talált egy novelláskötetet, leült olvasni, csak úgy falta a szemeivel a papírlapra vetett sorokat.
Hirtelen történt. Némán csúszott le a székről a padlóra a lány teste, egy idős hölgy riasztotta az üzletvezetőt, valaki a kasszában már a mentőket tárcsázta.

Az angyal odasietett a lányhoz, leguggolt mellé és a fülébe suttogta:
” Felvettünk, mától velem dolgozol.”

5 év ezelőtt 5hozzászólás

a fal innenső oldalán

figyellek

hátha rajtakaplak imádkozol

vagy falhoz simulva hallgatózol

 

megkeseredett gyümölcsök földjén járok

hátha rajtakaplak nyár

amint az utolsó édes alma illatát

szuszogod felém

 

éjszakánként megszököm otthonról

hátha rajtakaplak szél

ahogy elfeledett neveket

suttogsz fülembe

 

eltévedt utcatáblák alatt

arcokat fürkészek

hátha rajtakaplak

az utolsó tekinteteddel

 

megtartasz még a földön

5 év ezelőtt 4hozzászólás

 

 

sokszor ütöttek

sarokba szorítottak

ha kellett hallgattál

voltak takargatnivaló titkaid

és mégis

fölnézek Rád

várok a jelre

hogyan lehet áttáncolni

a legsötétebb éjszakáimat

 

 

 

 

 

 

 

5 év ezelőtt 3hozzászólás

 

 

gyakran szórtad szét

nyughatatlan árnyékod

az ablakba kapaszkodó redőny alatt

kezeiddel a párkányt simogattad

felröppent egy szó

egekig hatolt

aztán zuhanni kezdett

riadt fények rebbentek szét

kitárult belőlünk egy darab

 

5 év ezelőtt 2hozzászólás

 

 

azt álmodtam

delfin voltál

szeretkeztünk

vége lett a nyárnak

 

azt álmodtam

hiányoztam

hiányoztam

apának anyának

 

azt mesélted

felébredek

süt a nap

lesz szerelem meg minden

 

azt mesélted

bízzak benned

maradsz még

vagy hazaviszel innen

 

hazudtad

hogy minden szép

csak megszületni

volt nehéz

 

 

azt álmodom

eltűnt apám

nincs több szabály

akaratom sincsen

 

ordítozok

felakasztott

hangok között

 

szabadíts ki

gyengédebben

 

szépen

6 év ezelőtt 2hozzászólás

 

 

nyáron temettünk el igazán

a folyónál

álltunk nagybátyámékkal

és azzal a barátoddal

akiről hazudtál

hogy elindulsz hozzá

és a pincébe mentél

 

olyan sok múlik

harminckilenc lépcsőfokon

 

koszorúkat vittünk szirmokat lélekhajókat

láthatatlan isteneket engeszteltünk

a fák ágaikat a kék égbe fúrták

mezítláb álltam a kavicsos parton

lábamra tapadt a hamu ahogy fújt a szél

a pap ezt mondta

“boldogok, akik sírnak mert ők megvigasztaltatnak “

 

a dunai szél összekócolta a lapokat a Bibliában

megjelöltük egy fa törzsét fekete bársonyszalaggal

 

a napokban visszatértem az öbölbe

állva néztem a hullámokat

az idők végezetéig ott akartam állni

várni arra a pillanatra

mikor vasárnap délben

barna lábosban krumplit sütöttünk olajban

anya az ágyban várta az ebédet

hogy megjegyzést tehessen tökéletlenségeinkre

 

 

 

6 év ezelőtt 2hozzászólás

egyszer volt hol nem volt

egyszer csak rólunk szólt

“a világ nem kívánságteljesítő gyár”

csak ennyi jár most csak ennyi jár csak ennyi jár

pixelpontokra bontott szép nyarak

sirályokkal teleszőtt képdarab

mi a helyzet mi a helyzet az angyalokkal

a hátad mögött

                        elsuttogott dalokkal

volna bátorságod itt hagyni mindent

látni mi a helyzet az angyalokkal

                                                    itt lent

igazságtalanság hogy nincs csillagpor a szélcsendben

csak ez a helyzet az angyalokkal

                                                   itt lent

van merszed a valódihoz ha el nem érheted

szép nyarak pixelbontokra szétbontott cserepek

hajóállomásról kiköpködött cseresznyemagszemek

az a helyzet az angyalokkal jönnek mennek

megérintesz megérintelek

az a helyzet az angyalokkal jönnek mennek

 

 

Fenyvessy Szilva Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.