Arany hajnalon, még homályos árny játszik álmos szobánkban,
búcsúzni jöttem, indulóban,
szappan illatú bőröm issza parázs csókod,
ölelésed nem enged, nehéz ilyenkor a búcsú!
Jó lenne visszasuhanni az álomporos ágyba,
a gyürött takaró is magához hív,
s te bújócskát játszol, incselkedsz velem,
itt-ott elővillansz, majd eltűnsz a vetett ágy rejteken.
– Mondd, hogy maradjak még!
– Maradj még!
– Tudod, hogy nem lehet!
– De mégis, kérem: ne menj!
Megadón, a hívogató ágyra vetem magam,
ujjaink szorosan egymásbafont bogját nem oldhatja semmi.
Szeretlek! – pattan fel a csend édes zárja.
Én is szeretlek! – s csókkal tapasztom ismét be a szót ajkadon.
Majd néhány pillanat, és mögöttem az ajtó zárul,
üres, magányos parfümillat lengi be a nesztelen szobát,
hiányom még ott érződik az ágyon,
s téged újra betakarhat az álomkabát.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.31. @ 18:27 :: B.G.Boróka
