A király fázott, dühös volt
és a szolgák fején sétált.
Kéjesen, rettegve és kérkedve.
Pedig kedveltetni akarta magát,
annak ellenére, hogy a szolgák éjjel
álom-vigyázás címen ágya körül osontak,
loptak, lestek, röhögtek és viháncoltak.
A talpnyalók és igenlők hada
ugyan kedvére volt egy ideig,
de a magány, mely orvul bekúszott
még a bőre alá is, és még a nagy
Buendíákat is kikezdte, teljesen betemette.
Az ázott kutyák szaga förtelmes.
A félelemé megalázó.
A királyok sorsa tömeghű.
koromsötét
zendűlő gondjaid mögött
kirángatnálak magadból
füves mezőkre hurcolnálak
csapadékos hangulatom ellenére
ha hagyod magamra találok
kiviszem belőlem az összes szemetet
a világ szemébe hajbókolok
vagy térdre hullok a gyilkosok előtt
kezeim a testem mellett szorosan
látóhatáraim bedeszkázom
ha akarod leszek
az leszek amit látni akarsz
ha akarod
felhőgúnyák alatt
szappanillatú kezed
régvolt emléke kering
maskara-színes kötényed
kiszáradt lelkem örömére
önző vágyakra keserít
mert még csak vagy
de nem akarsz mindig
és látom a csoda-kék törést
hogy lassulsz és álmodsz
de én azt nem akarom
nem akarom…
Semmiben tér fogan
karomban szelíd ?sz,
kockás terítéken
ökörnyál enteri?r.
Kapaszkodik er?sen
egy megviselt napsugár,
fázósan összehúz:
csíp?s arcpírt takar.
Sárguló füvekre hull
a táguló retina-kék,
s rebellis levélnászra
föld-barna makramé.
Holtsápadt éjre ugat
egy kivénhedt kutya,
eltévedt meseh?s int
fáradt-lágy mosollyal..
2012.10.19
Kór
Kórban a bánat
arctalan fényképkeret.
Most élek igazán.
* * *
látszom
kitakarsz rendesen
látszik mindenem belül
-nem védem magam-
* * *
Remény
Aki látott már
felszálló ködtakarót
nem fél remélni.
* * *
Múló
Csendben eltelnek
aztán földbe temetnek
a múló évek.
* * *
Kislány
Libben? szoknya,
ártatlan rózsa bája.
Kék szemek fátyla.
* * *
?sz
Levelek hullnak,
ágakra harmat tapad.
?szi szél ölel.
* * *
Baki
Tévútra léptem.
Kisimított életem:
brutális baki.
* * *
Egészen apró és kevés
vagyok.
Kirámoltan s fáradtan
kullogok.
Messze fújtak a szelek
azóta.
Hiába tettem fel mindent
egy lapra.
Egészen apróra zúztam
a múltam.
Nem érzem hátamban a
kiutat.
Magamtól feszülök a
keresztre.
Marginális minden szó.
Elvégeztetett.
érted
szemembe hulltál.
akaratlan mozdulattal
ölellek tovább.
szimmetrikus világunkban
egy újabb fehér folt
veszett a múltba.
most már csak
ellenem harcolok.
érted.
Paplan-kék egekre sz?rt
emlék-fecnik
lógnak a felh?k szélein.
A színtelen évek
empatikus szarkazmusa
esztelen tévedés.
Pillantásod megértése:
kötelesség.
Makrancos tudatom
feltörekv?
undor-felvonulás.
Magamra hagyottan a
kiszínezett
valóságra hagyatkozom.
Most temess el
minden érvet
hajolj közelebb
belém ha kell
titkaid szórd rám.
Mert ránctalan és
izgalmas lesz az ?sz
a kiszabott ösvényeken
egy bolond örömével
várom a holnapot.
Elhagyatott vad vidék
lettem nélküled
félkész ház vagyok
sárba taposott
vasárnapi miséken.
Most engedj el
karmaid húzd magadba
tépd apró cafatokra
terveink áruló nyomait.
Ha akarod kerülj el
én semmi leszek
te a minden
nem cserélek senkivel
szállóige leszek vagy
elrettent? példa.
Karon-ül? öntudatom
t?mondatokra sz?kül
s kisimított leped?kre
árny-képes motívumként
megint újjászületek.
A patinás álmok udvarán
csak kopár felület a tér,
minden hang tompán
és feleslegesen él.
Körmönfont gondjainkra
lusta kín a válasz,
semmi nem változik,
csak a látszat számít.
Én csak egy vagyok,
másnak csak szám(ítok),
rám aggatott hiteimben
tovább nem ámítok.
Hátunkban az id?
túl messze barangolt,
záros kincseimmel
messzire nem jutok.
Harsog és simogat
a szürke hét-köz tér,
néha még belefér
egy izzadt öröm-lét.
Az én álmom másé,
az enyém meg a tiéd,
a keser? kín-árnyékban
koraszülött minden esély.
2012. augusztus 25.
