M.Simon Katalin : Szomszédok

*

 

     

 

Egy gazda a falu alsó végéről a felszegre vágyott. „Legelni birkáimnak közel a rét, s a folyó vize is tisztább itt”, ez járt fejében, és titkos óhaját tett követte.

           Kiszemelt magának egy házat, mely épp üresen állt és beköltözött.

           Egy éjjel rosszat álmodott: a szomszéd kertjében pirosabb almák csüngtek az ágon s a fűnek zöldebben fénylett bársonya, mint nála. Verejték lepte homlokát, hogy felébredt, nyugtát nem lelte, a kerítésen át a szomszéd kertjét leste, s látta, igaz, mit álmodott. Sárgult a méregtől, mely belülről marta, gyógyírt keresett a nyavalyára, meg is találta. Aznap este reménnyel telve feküdt ágyába s várta a másnap hajnalát.

            Alig pitymallott az ég, kacorral kezében fanyar ízű almafájáról satnya hajtást metszett, átugrotta a palánkot s a szomszéd legszebb almafáját azzal beoltotta. „Na így!” — gondolta, tenyerét összedörzsölve, és várta az áhított hatást.

            Amikor a gazda látta kedvenc fáját meddővé válni, nem értett semmit. Egyenként a satnya ágakat tőből levágta, s magára hagyta a fát. Következő tavaszig rá se nézett.

            A kerítés másik felén győzelmet ünnepelt egy balga lélek.

            Megújulás szele fújdogált, a szomszéd számba vette gyümölcsfáit, metszett, oltott, talajt lazított, s a törzs minden satnya helyébe két új ágat hajtott, melyen termő virágot bontott minden rügy úgy, ahogy hitte.

            Odaát, a kerítésen túl, egy dühös fejsze az első fa törzsébe vágott.     

 

 

Legutóbb szerkesztette - M.Simon Katalin
Szerző M.Simon Katalin 248 Írás
Alázattal adózom a z írás hatalmának. Számomra az írás nem csak önkifejezés, hanem maga az élet. Szeretem a ritmust, a dallamot, szeretem az életet. M. Simon Katalin