Furuglyás René Szerző
Vezetéknév
Furuglyás
Keresztnév
René
Ország
Hungary
4 év Nincs Komment

Fakul a kép,

Rajta élünk ketten.

Különös út,

Min átrohantunk csendben.

 

Repül az idő,

Suhan az élet hátán.

Elmaradtunk,

Itt ragadtunk árván…

 

Nem akarom

Átkutatni a múltat.

Hol születtünk,

Hol éreztünk újat!?

 

Marad egy kép…

Elhagytalak róla,

De kiegészül

A fejben újra meg újra.

 

És él bennem a hideg tél,

Hogy mart a csontjaim közé.

Maradt úgy a múlt, a mindenünk,

Nyomok nélküli tépett kép.

 

De most…

 

Könnyen leválasztalak róla,

Mintha ott se lettél volna;

Egy üres táj, előtte én,

Karjaim közt szellem…

4 év 1 Komment

Nekem lilább az ég, mint neked…

Mondtam s köröttünk a szél is nevetett.

Elropogtatta, mint te a légpárnás fóliát,

a fákról halálukba hullt megannyi falevelet.

Bárányfelhőket kergettünk szemünkkel,

gondolatban loptuk el a reggeli Holdat.

Bújócskát jártunk a harmatos parkban,

illatod árulta el mindig, hogy hol vagy.

 

Túl világos lett, a kreált fénynek vége…

Kimúlt s vele ébredt fel városunk hangyája.

Siet, termel, tesz-vesz, hőt ad le a térnek,

zajuk támad fülemnek, halványulsz a tájba…

Alakok jelennek a park körül és benne.

Hol vagy, egyre kereslek, hosszú ez a kör már…

Éber lett a tudat, homály múlik szemről…

Léteztél valaha? Képzelt időnk lejár…

5 év 4 komment

 

 

Rozsdás-kék kocsiban
az én mindenem, életem.
Ott voltam, ha kifüstölt,
s ha száguldott féktelen.
Technikai okokra mutatva
tüntető arcot vágott,
vagy ember szállott alá,
mert más életre vágyott…
Túlhevülés miatt,
csak lassan szeltek a járatok,
mindenki az utastérben
markolás nélkül állhatott…
Mikor megállók közt, fékezve
rekedtünk meg a sötétben,
volt, hogy a villany is
‘leót’ kapott éppen…
S megannyi pókerarcon
a sárgaság villogott,
de félelem egyen se ült,
mind olyan szelíd volt, nyugodt…
Vagy ha jobban megfigyeltem,
mint ki hatás alatt áll,
a monotonitás kábszerével
s az ördöggel paktál…
Összehúzva mindig,
csendesen figyeltem.
Kezem zsebem száján,
érték el ne vesszen.
Ízletes az élet lenn,
a föld alatti zugban,
hol életet kockáztatva
suhanunk magunkban…

 

 

5 év 1 Komment

 

 

Csak suhanó fák az ablakon át,

Tömegest közeledik Budapest.

Nyitott kis résen a huzat mi bánt,

Aranyhaj lobban, és elébem fest…

Játszó kis gyöngyként csillannak szálak,

A virág hajában illatos még.

Megfordul, lám egy pillantást lopván;

Kékellő szemében tükör az ég…

Örömbe burkolt felsejlő hangja

Idézi hozzám az angyalokat.

Pír mosolyát boldogság itatja,

S hozzáérzek ezernyi dalokat…

 

Követnék én is egy ilyen Tündért,

Együtt repülnénk a hajnal felett!

Előttem szállva írná az ösvényt

A lány, ki tán még meg sem született…

Csalfa álmaimban éltetem még,

Elválaszthat minket tengernyi év.

Ha felismerem, lehet későn már,

Elkerül a vég, megy tovább a hév…

Most is oly könnyedén itt hagysz éppen,

Nem próbálnálak visszatartani,

Mert messzeségedben maradhatsz meg

nekem az, aki…

5 év 3 komment

 

 

…hogy nem nyughat a szív,

hogy fellázad a démon…

Körénk lángfal épült,

s a falon égett kéznyom.

Nincs ellensége embernek,

csak az ember saját maga.

Ki nem állja meg a szúrást,

mert hatástalan szava.

Bár van ki hallgat mélyen,

de ő osztja a fegyvert,

mely olykor szembefordul,

ha átérzi a rendszert.

És kérleled az Urad;

legyen már világbéke!

De gyakorlatban ez csak

az ember s világ vége.

5 év 2 komment

 

 

 

Beleolvadok

a forró aszfaltba…

Ha kihűl, csiszolj rá,

intarziát alkotva.

Már látom lassan,

csak magunknak vagyunk.

Hogy mégis nyomokat hagyjunk,

Magunk mögé morzsát szórunk.

Zúzd össze csontjaim…

Legyek én az anyag!

Apró szilánkjaim tartsák

össze azt, mi maradt.

Gyújtsd meg gyenge tüzed,

s fújd le finom gázzal…

Égess porrá, vigyen szél

a többi földi mázzal.

Megyek tovább ős porával,

szümtükkel lássátok!

Nem kell nekem kaparjatok

hat láb mélynyi árkot…

5 év 3 komment

Még húsz perc, hogy elkönyveljem

magányomat már…

Múlását számolnom,

mint lépteimet, kár.

Belép a csend… lelkem üres,

szívem megáll.

Csak bőröm lélegzik,

a menekülési határ.

Belőlem…

És végül úgy töri át a felületet

csontjaimmal bánatom,

hogy több sebből kezd folydogálni

minden apró gondolatom.

S mi leszek ha elfogytam?

Kérdésemre választ kapok.

Még nem jeleztek húsz perc múlást

a körbezáró számlapok…

Csak kattognak a mutatók,

szívem duplán dobban,

jégveríték éget át,

folyik a markomban.

Ím eljött, várt váratlanul

rég elkönyvelt magányom,

csak pecsétet kell kérjek rá,

s ígérem feldolgozom!

 

Emlékek a kézbe,

szív kopog az észre,

csettintésre halkul el

világunk egésze…

6 év Nincs Komment

Születtem, hangosan felsírva,

Anyaföldem biztosan halljad.

Mert távol estem én Tetőled,

nem kellett, hogy létemet valljad.

De nyugodni ki tudott? Mentem

én utánad, mint kis fiókád…

Szorítsd hát hevülő szívedhez

egyszerű híved, kérlek dajkáld!

Elszakadt tápláló zsinórom,

s Felhők közt bolyongtam céltalan.

Elmémben megkopott emlék már,

mitől is lettem én súlytalan.

Soha ne is jöjjön vissza így

elszépült álomi tudatba…

Maradok, maradnék örökre,

tápláló kebleden kitartva!

———————————

Jó lesz ez fiam, van azonban néhány bizonytalan pontja a fiókád elől hiányzik egy szó: kis lemaradt/leszakadt/stb. fiókád. Ennél fontosabb problémánk viszont, hogy ha már túljutottunk a totyogáson is, ne térjünk vissza a köldökzsinórhoz. Azután belecsapsz még olyan gondolatba, amit nem fejezel be, és én – az olvasó – nem értek: hogy jön ez ide? Minő felhők közt bolyongtál? Felhők közt járni álmodozást, könnyű létet jelent. És mire célzol, milyen esemény tett súlytalanná, és miért lényeges ez a súlytalanság? Az egész felhős, lebegős, szabados, képhalmazt nem tudom társítani a témával. Logikailag nem áll össze. Mi a véleményed erről?

6 év 2 komment

 

 

Krátereket szült

belém, hogy még látlak.

Árnyéka vagyok már

csak annak az árnynak

is, mi azóta lettem

a végtelent számolva,

tovatűnt percekben

ott álltam tétova.

Jobbra és balra is méri

szemem a terepet,

s mikor mindkét irányba

indulni nem lehet…

Bár szakadnék darabokra,

folyna el gondolat,

hogy nem nagyítanám versig,

minden apró gondomat.

Nem kell, lássalak, de

teszem ezt ezerszer,

kínozva kattintok önként,

képed nekem szer.

Nem beszél az hozzám,

mégis úgy hívogat,

hozzá cseng hangod fejemben,

a sok őrült pillanat…

Mindet, mit én okoztam,

s okoztattam veled.

Ez már múlt, elavult,

csak képeinkben mered.

 

 

 

6 év 4 komment

 

Esik eső,

fáj a szívem…

Hogy nem talál

más semmit benn.

Esik eső…

Belém kopog,

s halkan akad

bőrbe horog…

Kínzó, őrült,

üvöltenék!

Kíméljen meg

a sors pribék.

Éles taps nyes

fül hegyére.

Megáll minden,

meredt végbe…

Gyorsan szalad

talpam tova…

Őszes levél

súgja hova.

Ezer felhő

gyűlik égre,

vihar betyár

édes krémje.

 

Megadom magam!

 

 

 

Furuglyás René Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.