Fakul a kép, Rajta élünk ketten. Különös út, Min átrohantunk csendben. Repül az idő, Suhan az élet hátán. Elmaradtunk, Itt ragadtunk árván… Nem akarom Átkutatni a múltat. Hol születtünk, Hol éreztünk újat!? Marad egy kép… Elhagytalak róla, [… Tovább]
Nekem lilább az ég, mint neked… Mondtam s köröttünk a szél is nevetett. Elropogtatta, mint te a légpárnás fóliát, a fákról halálukba hullt megannyi falevelet. Bárányfelhőket kergettünk szemünkkel, gondolatban loptuk el a reggeli Holdat. Bújócskát jártunk a harmatos parkban, illatod [… Tovább]
Rozsdás-kék kocsibanaz én mindenem, életem.Ott voltam, ha kifüstölt,s ha száguldott féktelen.Technikai okokra mutatvatüntető arcot vágott,vagy ember szállott alá,mert más életre vágyott…Túlhevülés miatt,csak lassan szeltek a járatok,mindenki az utastérbenmarkolás nélkül állhatott…Mikor megállók közt, fékezverekedtünk meg a sötétben,volt, hogy a [… Tovább]
Csak suhanó fák az ablakon át, Tömegest közeledik Budapest. Nyitott kis résen a huzat mi bánt, Aranyhaj lobban, és elébem fest… Játszó kis gyöngyként csillannak szálak, A virág hajában illatos még. Megfordul, lám egy pillantást lopván; Kékellő szemében [… Tovább]
…hogy nem nyughat a szív, hogy fellázad a démon… Körénk lángfal épült, s a falon égett kéznyom. Nincs ellensége embernek, csak az ember saját maga. Ki nem állja meg a szúrást, mert hatástalan szava. Bár van ki hallgat [… Tovább]
Beleolvadok a forró aszfaltba… Ha kihűl, csiszolj rá, intarziát alkotva. Már látom lassan, csak magunknak vagyunk. Hogy mégis nyomokat hagyjunk, Magunk mögé morzsát szórunk. Zúzd össze csontjaim… Legyek én az anyag! Apró szilánkjaim tartsák össze azt, mi [… Tovább]
Még húsz perc, hogy elkönyveljem magányomat már… Múlását számolnom, mint lépteimet, kár. Belép a csend… lelkem üres, szívem megáll. Csak bőröm lélegzik, a menekülési határ. Belőlem… És végül úgy töri át a felületet csontjaimmal bánatom, hogy több sebből kezd folydogálni [… Tovább]
Születtem, hangosan felsírva, Anyaföldem biztosan halljad. Mert távol estem én Tetőled, nem kellett, hogy létemet valljad. De nyugodni ki tudott? Mentem én utánad, mint kis fiókád… Szorítsd hát hevülő szívedhez egyszerű híved, kérlek dajkáld! Elszakadt tápláló zsinórom, s Felhők közt [… Tovább]
Krátereket szült belém, hogy még látlak. Árnyéka vagyok már csak annak az árnynak is, mi azóta lettem a végtelent számolva, tovatűnt percekben ott álltam tétova. Jobbra és balra is méri szemem a terepet, s mikor mindkét irányba indulni [… Tovább]
Esik eső, fáj a szívem… Hogy nem talál más semmit benn. Esik eső… Belém kopog, s halkan akad bőrbe horog… Kínzó, őrült, üvöltenék! Kíméljen meg a sors pribék. Éles taps nyes fül hegyére. Megáll minden, meredt végbe… Gyorsan szalad [… Tovább]
