Vadászi Árpád : Függöny által homályosan

Kancsalul üt a szív,

kinyújtod kezedet,

vérfürd?jébe hív

megint a szeretet.

 

Elfogad és vádol,

háttal áll a sorsnak,

vágyad holt húsából

varjak lakmároznak.

 

Számlálják ujjaid

a júdáscsókokat,

a patás újra itt,

huncutul bólogat.

 

Részeg függönyt markol

konokul a karnis,

semmit sem tud arról,

hol él a katarzis.

 

Surran a mókusláb,

forog a kereked,

jó lenne, ha tudnád,

MAGAD nem szereted.

 

Égig ér? létra

görcsök nélkül nincsen,

hagyd, hogy a fagy még ma

végs? búcsút intsen!

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.