Havas Éva Szerző
Vezetéknév
Havas
Keresztnév
Éva
2 év 2 komment

“Gubbaszt telihold ég tetején:
nagy ezüstkorong – múló remény”

 

 

Kátrányt izzadó aszfalt az éj.
Nyártempóban csak tücsök zenél.
Csendet ringat ezer lombos ág.
Kábultan forog a szédült világ.

Gubbaszt telihold ég tetején:
nagy ezüstkorong – múló remény –
lassan felhő kúszik, és kitakar
mindent. Vele érkezik zivatar.

Éji nyugalmat megtör, elzavar.
Komor, fekete, mindent felkavar.
Esőben áznak elhullott álmok.
Párát szürcsölnek szomjas virágok.

Később lelohad féktelen kedve,
a tájat rábízza a jótékony csendre.
A hajnal frissült tánclépésben
szerelemillatot tereget a réten.

 

 

3 év Nincs Komment

“Szívemmel színezlek
sötét éjszakába.”

Ujjammal rajzollak
tükrön a párába.
Szívemmel színezlek
sötét éjszakába.
Felhőkön repítlek.
Égtenger végtelen.
Egyszer találkoztunk
– ez lett a végzetem.

 

Már csak álmomban jössz
melengetni lelkem,
de ha ébren vagyok,
megfagyok, és ebben
csakis te vagy hibás.
Elloptad az álmom.
Elvitted magaddal
magánmennyországom.

 

Nem vádollak mégsem,
csupán rajzolgatlak,
színt kölcsönzök alakoddal
új, és újabb napnak.
Ha majd egyszer újra
mosolyogni látnál,
tudd, hogy az is tőled fakad,
hisz eszembe’ jártál…

 

3 év 2 komment

“egy ölelés sokszor vigasz”

 

 

van kinek már nincs ideje
van aki csak nem él vele
van hogy elfogy már a cérna
a hold felhők mögött néz ma
nem tud elérni a fénye
van ki gyenge s nincs reménye
egy ölelés sokszor vigasz
s ha nem veszed észre ki az
kinek nagy most a hiánya
nélküle fut a világba
tovább ez a kínos idő
ne hagyjátok – ott vár rátok
a csend széles éles partján
fekete csillag homlokán

 

(RIP J.I.R.)

3 év 6 komment

“Mit is képzeltél magadról, drágám,
hisz én még mindig a tél vagyok!”

 

Ment a hajnal kitömött batyuval,

vállára vetve fityegett a hó.

Nem törődött ezer nyűg-panasszal,

hogy februárra ez már nem való…

 

Csak ballagott a hosszú üres úton,

előle el is bújtak mind az emberek.

(azt elfeledtem említeni kérem:

vasárnap volt). Mindenki szendereg.

 

A pirkadat hintette terhét széjjel,

nyomában lassan reggel lépeget.

Csodálkozott. Nem tudta, hogy az éjjel

becibált fölé néhány felleget.

 

A február csak húzott egyet száján,

magában csendben kuncogott:

“Mit is képzeltél magadról, drágám,

hisz én még mindig a tél vagyok!”

 

 

 

3 év 6 komment

“este széttekintve
karolja a földet.”

 

 

Kölyök még az alkony,
nap gurul a vállán,
domb eltakargatja,
ősz őrködik álmán.

Összehajtogatva
a fénylepedőket,
este széttekintve
karolja a földet.

Hold csak ritka vendég,
felhő rejti éppen.
Ha néha kukucskál,
mosoly gyúl szívében.

3 év 2 komment

“Cseppek függnek fák csupasz ágán.”

 

 

Könnyes arccal kelt ma a hajnal,
tűzsipkáját sarokba dobta.
Cseppek függnek fák csupasz ágán,
bújnak az álmok csendnyugalomba.

Ég paplanját nyakába húzza,
fázik ő is, rideg a világ.
Villanypóznák állnak a sorba,
hiába várják madarak hadát.

Lucskos minden, ázik a kert is,
bokrokon zizzen a fagymagány.
Ritkult fű közt búvik a holnap
– felszárad már könnye talán.

3 év 6 komment

“perceket pöcköl szobámba szanaszét”

 

 

szorongás hárfáz a fáknak ágain
ott kinn. hallgatom hogy surrog
zörren levelekkel perel a szél.
hiába kérdem  másról beszél.
aludni kéne nem nézni hogy múlik.
perceket pöcköl szobámba szanaszét.
röhögve vonszolja lelkemet odébb.

3 év 9 komment

ha nem mozgok, leül a bútorokra, vállamra

 

 

hagyom lebegni a szobában mint pihét,
a gondolatot. akkor látszik igazán
csak, ha a napsugár rávetül. akár a por.
ha nem mozgok, leül a bútorokra, vállamra,
s lassan már a monitort sem látom.
vagy ez csak a könnyektől van?

3 év 10 komment

Hova lehettek azok a levelek?

 

Október 23-a van.

Ezidőtájt mindig újra feltör bennem a hiányérzet.

Hova lehettek azok a levelek?

Szüleim megismerkedésének érdekes történetét egyszer még úgy érzem, meg kell írnom, de az alábbiak megértéséhez annyira szükség van, hogy miután 1955-ben a Balatonnál megismerkedtek, néhány nap elteltével mindketten hazautaztak: Apukám Pestre, Anyukám Szegedre. Két évig „forró-levélváltásban” élték napjaikat, míg ’57-ben össze nem házasodtak. Az időközben összegyűlt levél-halom egy nagy kartondobozban lapult, melyet — miután Apukám tízévi házasság után tragikus-hirtelenséggel elhunyt — Anyukám ereklyeként őrzött a szekrénypolcon.

Tőle elnyertem az engedélyt, hogy egyszer a levelek alapján megírhassam a történetüket — egyben a kor történetét is — az ő szemszögükből láttatva. Mikor aztán Anyukám is távozott három évvel ezelőtt, a leveleknek csak hűlt helyét találtam.

Mindent felforgattam értük, de hasztalan…

Tényleg hova tűnhettek?

Drága Anyukám — talán egy kevésbé tiszta pillanatodban tettél velük valamit?

Nem hiszem, hisz imádtad Aput, és ezek a levelek voltak a kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy tündérmesének induló történetetek — mely ugyan aztán hamar drámába fordult — igaz volt, és annyira valóságos az egész… ahogy annakidején még tiniként olvasgattam (mert megengedted), annyira remek korrajzot festett az ’50-es évek második feléről!

Főleg Apukám írt úgy, hogy egy-egy levél novellaként is megállta volna a helyét. Voltak köztük tekercsbe csavart, keskeny, hosszú papírra írt maratoni írások is. Sajnos akkor nem értékeltem kellőképp. Akkoriban még nem voltak írói ambícióim (bár most sem ambícióim, hanem késztetésem van inkább).

Azért is ilyenkor erősödik fel bennem a hiány, mert arra tisztán emlékszem, hogy az ’56-os budapesti történésekről milyen elemi hatású sorokat olvastam kamaszként Apukám tollából. Ugyan ő nem vett benne tevőlegesen részt, de mint szemlélő, igen érzékletesen, szinte riportszerűen írta le a saját tapasztalatait. Akkoriban ő nagynénjénél lakott a Belvárosban, onnan járt iskolába, és tényleg nagyon érdekesen írta le az eseményeket.

Az nagyon mélyen megragadt a lelkemben.

Sajnos a sors nem akarja, hogy ezeket felhasználhassam, és ezt, azóta is, nagyon fájlalom.

3 év 8 komment

Rám bámulnak a felhők kérdőn,
hova lett innen a nyár végi báj?

 

 

 

Hajnal hámlik az ég pereméről,
fénylemezekben újul a táj.
Rám bámulnak a felhők kérdőn,
hova lett innen a nyár végi báj?

 

Vöröslő szemmel kel fel a város.
Cipője sáros. Eső szitál
csendesen egyre – kezében lángos
– nagyot harapva a sorba beáll.

 

Tegnapi énem nem talál nyugtot.
Álmok sem hoznak feloldozást.
Utat ha lelne, vagy egy fix pontot,
újra rajzolná a régi varázst.

 

 

 

 

Havas Éva Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.