A környékbeli apró játszótéren,
Egy jótét lélek, minden télen,
Magokat szór a frissen esett hóra,
S csendben eltűnik virradóra.
A sok kis apró madárka úgy örül,
Csipogva szálnak le a fákról, lelkesül.
És kapkodják a sok-sok magot,
Csip-csiripp, csip-csiripp: elfogyott.
A minap, ahogyan ott néztem őket,
A tolongó, ugráló, apró dőzsölőket,
Egy hölgy apró csivavát sétáltatott,
S az, minden verebet, felzargatott.
Vau, vau! Ugatott a kis pimasz,
De veréb szemmel, mily óriási az.
Kétmaroknyi ugató, pattogó alak,
Nyakában egy színes bársony szalag.
S a verébcsapat nagy ijedtséggel,
Riadtan röppen szanaszéjjel.
A fákról rémülten csipogva lesnek míg,
Csivava Nagyúr peckesen, nem távozik.
Mint tudjuk, az állatvilágban,
S emberek közt sok hasonlóság van:
– Mily naggyá válik közöttünk sok semmi alak,
Ha a nyakában ott egy bársony szalag!
Legutóbbi módosítás: 2024.10.17. @ 18:15 :: Serfőző Attila
