Kőműves Klára Szerző
Vezetéknév
Kőműves
Keresztnév
Klára
Ország
Hungary
Vezetéknév
Kőműves
Keresztnév
Klára
Ország
Hungary
1 hét 3 komment

Gyerek voltam még, de az otthon
szót jól ismertem – az a hely, ahol
csecsemő koromtól fogva telt az
életem java, sőt, ha vendégségben
jártunk valahol, pár perc után már
azt kérdeztem hisztisen;
Mikor megyünk haza?

Túl kicsi voltam. Azt sem tudtam,
hogy lesz majd olyan tantárgy az
iskolában – történelem, így annyit
szóltam a magyarokról őszintén,
hogy őket nagyon szeretem.

Ha kérdezték, mit jelent magyarnak lenni,
vagy csak eleve a szó, kapásból vágtam
rá; például a családom tagjai és még egy
furcsa érzés, ami egészen megnyugtató.

Persze tudtam, nyelv is, amit anyám
ajkáról lestem el, és az ő hangjának
dallamát utánozva próbáltam szólni,
azóta is beszélem – nem nagy szám,
egyszerűen meg lehet tanulni.

És azt is tudtam, hogy az egész világban
a magyarok azok, akikkel a titkaid meg-
oszthatod, de őket nem látjuk mindig és
néhányuk már felköltözött az égbe, bár
esténként anyám még szól hozzájuk ima
közben – nem is tudom, hogyan férnek el
a tenyerébe.

Megfigyeltem, hogy a magyarok
szokása kereszt formát rajzolni
a kenyérre késsel, és szeretnek
piros, fehér, zöld színű lobogókat
lengetni a szélben. Meg aztán
arról is felismerhető, hogy valaki
magyar, ha mosás után télen, azt
hiszi, megszáradnak a ruhák kint
a szárítókötélen.

A magyarok a hűvös estéken nagyon
szeretnek sült krumplit hagymával és
szalonnával enni – így nem is értem,
nyáron meg hogyan tudnak egy szelet
zsíroskenyérrel is betelni. Amikor pedig
harangszót hallanak, azonnal keresztet
vetnek, nagyon gyorsan kibékülnek
egymással, ha összevesznek. Időnként
pálinkát is isznak – olyankor sokkal jobb
a kedvük. Előtte bár morgolódnak néha,
de aztán hajnalig nevetnek együtt.

Sokuknak hatalmas földjeik vannnak és
örömmel gyűjtögetnek minden vacakot,
amire állandóan azt mondják; valamire
jó lesz! – Szóval, bármi lehet magyar, ami
csak körülvesz.

2 hét 2 komment

(1)
…és akkor megérkeznek a dallamok, a szavak
is szépen sorban állnak meghajolva az Úr előtt,
mielőtt érintenék a számat. Olyankor a térd már
dolgát tudva roskad, mosolyomnak fáradtsága
nincs, és békességet hordoz a lelkem, ha azt
érzem, hogy Jézus rám tekint.
(2)
Nem tartanám fel! – tudja ő ezt régen, de
azt is tudja, szeretném, ha látna, éppen
ezért vendég gyakran, itt a nagyszobába.
Tudja ő azt pontosan, ember vagyok, gyönge,
s ajándék bár minden szavam, meg vagyok
kötözve.
(3)
Onnan érzem erre jártát – elfeledem vétkem,
s nyomát sem találom bűnbánat tüzében.
Mintha Isten folyton azt üzenné tőle; Nem
kell tolakodni – úgy juthatsz előbbre!

2 hét 1 Komment

Éj sötétje babonázta terveidbe
vesztél. A csillagok mind más
tüzétől gyúlva izzanak. Rőzséd
sem lenne már, ha ő nem gyűjti
azt; Szegény vagy, sápadt láng
az álmod – attól lázasodsz.

Vizes ruhát sietve tett a homlokodra,
könnyező szemednek csapját csókja
zárta el, s feloldozást remélve lettél
szőttesévé inkább, hogy épre
hímezhesse bűnkimart sebed.

Kicsiny gyermek szerettél volna lenni karja
közt a kínnak, hogy vigaszával édesgesse
lelked. Ártatlan jártából a vétkeidbe csaltad,
s cinkosoddá eskedtetted aznap, mikor a
fátyolfelhők a Holdból semmit sem takartak.

Másabbat akartál annál, mint akivel csak
dolgod volt, sorsod talán soha. Jelekben
bővelkedőbb órákat angyalok se láttak, és
te egyre lázasodsz – Tévedéseidtől hogyan
is óvhatna az Isten, ha megbotlasz már az
első lépteidben?

2 hét 2 komment

(1)
Ez a hajnal is az első fényekből fakadt, s
ugyan borús kicsit, ámulatba ejtő tejfehér
ködét a madarak már szárnyaikra vették
– csendesen nyugatra tartanak. Pár óra,
nyomát sem láthatják a későn ébredők.
(2)
Túlságosan korán van, hangokat sem
ébreszt még a gondolat – az ajkak közül
kiszakadó sóhajok pedig értelmet
keresve futkároznak a szobában.
(3)
Úgy képzeld; apró kristályok. Átlátsz
rajtuk, de beléjük nem, és egymáshoz
koccannak, amikor a fény felé rohannak
összegyűlni az ablaküvegen.
(4)
A szilánkokért hatalmas angyal érkezik.
Nyitott tenyeréhez, mint óriási, fénylő
mágneshez milliónyi éles darab lebeg,
amíg az ablaküvegről az összes világba
vágyódó sóhaj lepereg.
(5)
Aztán már, mintha láthatatlan izzó tégelyt
markolnának ujjai, olvadni kezd a sok szilánk
– apránként csendesül a karcos fortyogás.
Áttetsző balzsammá simul, már selymes
lélekír – abban füröszt az angyal, míg
napindító imáinkba hálánk nyugodni tér.

3 hét 2 komment

(1)
Feltámadt a szél, mi por helyett avart kavarva
jár, s én fennhéjázónak képzelem a fák fölött
tekintetét, míg egyik kezem a földből pásztor-
táskákat gyomol, és a másik erősen szorít
a homloknál kapucnimon.
(2)
Kész szerencse most, hogy nincs hideg,
a járdákon is napsugár derül, órát saccolok
– úgy tíz lehet körülbelül. Pulóver le, csuklótól
könyékig garbóm gyűrve fel – mögöttem jó
kutyám hasal a lágyszárú növényeken.
(3)
Meguntam. Mára ennyi. Jogom van délig
semmi mást se tenni. Délután pedig, ha
Isten úgy akarja, égboltot bámulok majd
tarka plédekbe csavarva.

1 hónap 1 Komment

(1)
Nem kell folyton mindent tudnom –
néha elég az a kevés, amit időnként
tudatni szeretne velem az emlékezés.
Elég az a parány, sőt, pont jó az a rész,
amit kipingálhat bennem az elképzelés.
Elég a kicsinyke, nem kell a halom –
merengő csendjeimben van a hatalom.
Nem kell a felesleg – néha teher a súly,
ami szükségtelenül belém-alakul.
Nem kell mindig, hogy az órák elejére
fussak, markomból a másodpercek
úgyis kigurulnak.
(2)
Most langyos őszi szellő ólálkodik
köröttem. Hagyom, hogy a napok
szennyét belőlem messze hordja
el, és a korlátaimba kapaszkodó
összes tervemet tudatképekkel
pöckölöm tova, hogy csak az élet
maradjon bennem; gereblyefogak
köze a pokol kapuja.

1 hónap 4 komment

 

Isten, gondod ne legyen velem!
Adj, amit szeretnél, s az bármi
is lesz – megszeretem. Tán nem
túl nagy baj, hárítok ma is, és rád
bízom napom, hogy elmondhasd,
ha bármi jő; Az én akaratom!

Lemondásaimnak mélyén él szelíd
hitem, s mit nem szeretnél még meg-
adni, nem is kell nekem! Örök alku van
közöttünk; szereteted óv, míg én kiirtok
önmagamból minden háborút.

2 hónap 4 komment

Délelőtt még levüket csurgatták földre
a felhők, s amerre mentek mindenhol
szitált. Alattuk jártam, jól tudom, nem
biztos magában már a nyár.
Hazára szellőket hozott, s most a hulló
levelekből csörögve szól, tenyérnyi pók-
hálót libegtet oldalán az üres kutyaól.
Valószínű, hogy félreértem szándékát
a délutánnak, ami úgy elhúzódik, akár
a régi istálló falára vetülő nyakigláb
árnyék, és mintha óriások szelnék át
a kertet, hirtelen röppennek égbe gerlék –
csak én tudom egyedül az egész világon;
elfelejtették kibontani a naplementét.

2 hónap 3 komment

 

(1)
Magad indulsz útnak – bár kértek rá,
már nem feszít teher, könnyű a szív,
az út, s a lépteidnél kedved minden
mozdulathoz friss erőt teremt.
Korábban fáradt voltál, elcsigázott,
ezernyi nyűgöt hordozó, aztán már
az első métereknél semmire se rest,
csak számolod magadban boldogan
a szántás menti kőkereszteket.
(2)
Hálát adsz a létezésért, hálát a leckékért,
mit kaptál, adtál is talán – esendő vétkeid
apránként mind elengeded, s abban bízol;
jövődet szép szándékkal épp egyengeted.
Mersz hinni abban, a tested álca, a lelked
Isten otthona, és megtanulsz elválni mind-
attól, ami nem is volt a sajátod soha.
(3)
Lemorzsolódnak a korábbi eskük,
kikopnak belőled eltúlzott, hanyag
ígéretek, és mire mindent elengedsz,
ami valaha bántott, megmenekül
a saját világod!

3 hónap 3 komment

Valaki a bajban lévőhöz terelt,
és én még szót sem szóltam –
könnyebbnek éreztem a saját
terhem. Valakit rám bízott az
Isten, s én szót fogadva rögtön
terelgetni kezdtem.
Ő zokogásban tört ki, míg én a
saját gondomra azt mondtam;
csekély. Valaki akkor gyógyított
meg engem, amikor másnak
próbáltam segíteni én. Valakik
egyszerre hittek bennem égen
és a földön – valaki megtanított
mindent megköszönnöm!

Kőműves Klára Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.
Minden szerző, aki önállóan is beengedheti a saját beküldött írását, de kérheti a javítást is!