Jagos István Róbert - Panteon
Vezetéknév
Jagos
Keresztnév
István Róbert
Biográfia
A nevem Jagos István Róbert. 1974 tavaszán születtem. Életem nagy részét Hódmezővásárhelyen éltem le (34 év). Elég korán, 1989-ben 15 évesen kezdtem el verseket írni. Ez a lendület 1998-ig tartott. Szűk tíz év után újra neki fogtam a rímfaragásnak. 2008. óta már prózákkal is próbálkozom. Ugyanennek az évnek őszén, a Csokoládéház című versemmel, bekerültem a ÀžLírikus képzelgésÀ pályázat döntősei közé. Alkotásaim megtalálhatók több országos irodalmi portálon is. Több mint egy tucat antológiában szerepelek mint szerző. 2010-ben Kárász József díjazott lettem, ami által felkértek a Kárász József irodalmi Kör alelnöki posztjára, illetve a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója és elnöke vagyok. Irányításom alatt az utóbbi kör köteteket is jelentet meg. Egy saját kötettel rendelkezem, melynek címe: Made in az idők hajnalán. Most tavasszal készülök megjelentetni a másodikat ami a Félresértett szavak címet viseli. Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.
3 év 4 komment

én nem kávézom

nem cigizem

nem szívok

és szajhák szájába

sem suttogom:

szeress

ellenben

mérgeim nyelem

remegő kézzel

belső drogjaim

kirügyeznek

szemeimből

pillantásom

koncentrált rehab

elvonástünet:

apa és anya

sziluettjei

3 év 6 komment

A remény egy falban lakott,

akár a szú a fában.

Egy nap végleg elszökött

zaklatottságában.

Én bontani kezdtem a falat,

ahogy egy kamasz önmagát.

Végül téglák közt pihentem el,

várva, talán rám talál.

 

 

 

3 év 6 komment

a piszoárban farokra mérnek mindent

aki az ajtón túl gazdag uraság

itt bent még lehet szakadt koldus is

 

könnyek fakadnak és mellek döngenek

és a falon lógó tükör se torzít annyira

 

hogy hihető legyen a szemfény-vesztés

4 év 2 komment

még mindig divat lepelbe csavarni,

és lehunyt szemmel leülni a tűzhöz,

Istent szájra, áldást szívre venni,

tenyéren hordozni a láthatatlant,

szálfagerinces gőgöt etetni hírnévvel,

és zsebre tenni vagy mellre tűzni

– szagtól függően –

 

az Erkölcstelent.

4 év 14 komment

Kezemben virág,

nyakamon csokor,

arcomon mosoly,

épp lefagy.

Vörösre  kéket,

a kékre meg zöldet,

és irigyet fest

a hajnali fagy.

Szememben álom,

becsukva várom,

hogy belépjen az,

ki nem ugyanaz,

karóval jöttem,

sínek fölöttem,

most robogott

el a hathúszas.

4 év 4 komment

ma éjjel olyan sötét a csend

a próbababák elfeküdve kialudt fények sejtelmében

merevednek

lassuló levegővétel minden kifújt füst után

ma csak magamnak dünnyögök, majdnem elfeledett

regéket így záróra táján

többnyire ez a csend van bennem amikor elmenni készülök

némafilmek árny-játékait látom magam körül

a főhős poharakat tölt tele mérgekkel

az egyiket – a Kafkásat – kézbe veszi

mint valami bűvös gömböt és a mélyére néz 

– szemében barátok írnak örökverseket

egy-egy gondolat láttán könnyekig jutó felismerések

koccintanak valahol a szív és az agy között

megtérni vágyik de nincs minden lerendezve még

nyakában koloncként verdes a Dolog

az ablakhoz megy

átnéz rajta

akárcsak én

a hajnalokban nincs semmi jó 

kontrasztokat mos el a szürkület

fél vakon ülök fél csendjeimben

görcsösen hidat keresve hozzájuk hozzád hozzám

az a híd nyúlik zsugorodik imbolyog

úgy húsz évvel járhatsz előttem s mégis úgy érzem 

lábnyomok helyett nemes fosszíliákat kutatok – találok

ez a híd imbolyog

tartópillérek repednek meg mire Isten kinyitja szemét

olyan jó hogy te már nem vagy itt

olyan rossz hogy te már nem vagy itt

– az úton melyen jöttél fogsz visszamenni –

csak félhangjaid 

s az én dünnyögésem

4 év 6 komment

Szilánkok a földön –

a keretben beesett arcú Halál

szaval berozsdált verseket.

Púpos akárcsak a kanál,

amivel cukrot szór az est

a jéghideg utakra.

Az ablak tárva –

monoton rívás kopog

valahol egy másik ablakon,

s a Tisza illata átvergődve

mindenen int búcsút

a körúti zajoknak,

mielőtt átöleli a Halált.

 

A gyermekek csukott szemmel

törnek össze minden tükröt.

 

 

4 év 3 komment

 

Elgörbült vén platánok,

többnapos koplalások,

előfent szenved-élek,

kiszáradt sárga éden.

Meglökött sárga hinta,

ujjatlan, vén tapintat.

Papírra űzött szavak,

rímekre váltott javak.

Vonatra mázolt jelek,

gyerekemlék: szekerek.

Folyton változó tájak,

városok, árvaházak.

Tiszába folyó Maros,

mindent kihányó habok.

Mindent felhányó exek,

árcsökkentett liszenszek.

Szájba suttogott sóhaj,

magam sem értett „Ó jaj!”,

züllött, éhező kezek.

Csonka padok, fáradt terek.

Barát egy gyűrött képen,

többször eldobott élet.

Többször meglopott halál.

Várok, de engem ki vár?

 

4 év 12 komment

Velem csak a bajok vannak. Na meg a zajok.

Vallatófényt szórnak a lámpák, vén ablakok.

Bekormozott szájukból felszakadt agg-szitkok

köveznek utat, előtte csapott vállakat,

s mondanám neked, ám előttem is titok,

mit, miért tesznek velem, én mit, miért teszek 

magammal otthon, széjjelfestve minden álfalat.

Velem csak a bajok vannak. Nincsen semmi más,

kikkel együtt hálnék. Ha halok, bő áldomás

lesz emlékem, az ágyam, szép mocskosságaim.

Te is a bajom vagy bűvös torztalan tükör.

Szemeidben kiégett fák, kormos ágain

fészkét kereső madár, mi épp zuhanni kész.

Nézd! Odakint hajnalodik. Minden tündököl.

4 év 2 komment

rögökké válnak

bennem a mérgek

kiizzadhatatlan elfojtások

feszülnek bőröm alatt

köveim

minden egyes lépésnél

összekoccannak

ahogy a fogcsonkok

álmok alatt

visszavetett életösztön

mereng a sarokban

araszonként egyre

jobban sárgul

ahogy

szemfehér bogarak

döngenek halált

nyirokmirigyeim

oldalába

karcol 

Jagos István Róbert - Panteon még nincsenek barátai.
Túlvilágon továbbélő szerzőink...