Seres László : Korok és kórok

 

Emlékszem a szélfényes jaj-időkre,

vörös hó hullott, s éretlen almazöld

álmot kent a kor nincsen kenyerünkre.

Kehes volt az égbolt és meddő a föld.

 

Ép, hogy éltünk, gazdagon ínség járkált,

rozsdán csikordult fogaink kiverték

egymást étlen s a leosztott kártyát

– ki vagy s mi leszel – titkosan keverték.

 

Elmúlt, mint a kór, nem fáj, csak ha kérdik

visszamutogatva rá nyakra-főre,

belénk vernek vaséket fejtől térdig,

 

hogy gyökértelen tőkénk  görcsbe rándul.

Észre se veszed, mint kacsint kajánul

az átkos, mikor kettéhasadsz tőle.

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.