sűrű életem volt, vége is talán,
képek villannak fel, egyik sem csalás.
bodzafák a kertben, orgonabokrok,
vidám labdajáték, úsztunk a folyón.
kivel emlékezzek, magam sem tudom,
sorra égbe szállnak barátok, tanúk.
mesélhetnék bármit, rossz emlékeket,
múltba csavarodik kérges életem.
nincs jövőm, csak múltam, abba temetkezem,
romló szemem olvas, unom a verseket.
anyám, apám, társam, s mind, kik elhagytatok,
fotókon láthatlak, urnában porotok.
itt feledtek – sejtem – kullogó hátvédnek,
írjak új meséket, igazat és szépet.
szóra nem nyílik szám, csak szomorút látok,
bocsásson meg nekem tarka ifjúságom.
amikor vagyok, élek és szemlélek, nincs múlt, csak jelen,
a jövő ködös, vagy nem is lesz, ha lesz is, az már jelen,
és minden, mi jelen, az új, sosemtörtént rácsodálkozás,
mert nem tanulunk, mert nincs tapasztalás, vagy ha van,
a feledés kútjába esett, hibáim újra szembejönnek, míg
meg nem értem, már másként kellene, más irányból közelíteni,
szemléletet váltani, de hisz most is én vagyok,
átbucskázok bambán a léten, kísérnek árnyak, vágyak,
mind ismerős, meg nem oldott feladat, gátak, falak, kerítések,
nincs szabadulás, nincs szabadság, csak a magam görgette kő.
az augusztusi nyárban
nyújtóztunk a fövenyes
Dunánál
szél se rebbent
nagyobbacska kőre
hajtottuk ruhánkat
bordó köpenyem
felettünk a halványkék ég
békét sugárzott
egy zöld ág rám hajolt
és akkor hirtelen
kilegelt a víz
és mint mohó éhes állat
sodorta mindenünk
szatyromat, ruhánkat
ugrottam utánuk
ár ellenében
nagy karcsapásokkal
a tolvajt utolértem
kihúztam a partra
táskám minden kinccsel
némi vizes pénz benn
meg a kis ház kulcsa:
menekvésem
Gyere, pajtás, itt a nyár,
Ránk köszönt a napsugár,
Mászóka és libikóka,
Nézd, itt egy verébfióka.
Száll a hinta felfelé,
Vigyázz, jaj, ne fuss elé,
Építsünk homokból várat,
Vödör, lapát legyen nálad.
Kidobósdit ismered.
Dobd a labdát, nem mered?
Sebaj, menjünk mászókázni,
Hintalóval helyben járni.
Anyu is jött, figyel ránk,
Táskájában édes fánk,
Elmajszoljuk uzsonnára,
A játéknak vége mára.
Elmegyek én a vásárba
Mézes sütit venni,
Tükör van a közepibe,
Nem jó belenézni.
Van ott bögre, füles bögre,
Ihatnékom támadt,
Egy-két deci a vörösből,
Szívemnek nem árthat.
Mert a szívem mint a szivacs
Felszív minden gondot,
Öntsed bele bánatodat,
S tele lesz a kancsó.
Minden barát csillag.
Minden kar ölel,
Hiba lenne hinni:
Csak szeretni kell.
Ha messziről látlak,
Vágynám közeled;
Ha közelben lennél
Küldenélek el.
Isteni önkényben
Vaksi halandó,
Ne érints meg engem,
Szót hozzám ne szólj.
Távoznak a lelkek,
Gyertyád mit sem ér.
Miatyánk a mennyben
Vissza sose néz.
Őt én bizony nem szerettem.
Karakterét megvetettem.
Beképzelt volt, érthetetlen.
Kollégáit lekezelte.
Megalázott nem is egyszer,
Gondolta, ő a nagy elme?
Törekedett, fel az “égbe”,
Célját, amíg el nem érte.
Parancsolt, kérni nem tudott,
Néhány embert fülön fogott,
Kikben hajbókolót látott,
Bízva bízván sosem ártott.
Igazamért csak kiálltam,
Írásban is protestáltam.
Válaszra ő nem méltatott,
Még több munkát reám rakott.
Kedveseim, szolgalelkek,
Nekrológot én nem kérek.
vírusom most nem lelem
rajta függ az életem
nem látom a kabáton
értékes és karátos
elvitte tán valaki
ne dobd el, még kell neki
világjáró úton van
röpköd szerte utunkban
ha tüdőd ma megleli
magát ott befészkeli
kevés a hely, barátom,
jobb ha én odébbállok
mondja büszkén koronás
keres másik vitorlást
bennem csak a fájdalom
mikor ütik már agyon?
bejelentettük orosz szemináriumon, hogy jövő héten nem lehet óra, mert kirándulni megy a csoport, magyarázatot nem adtunk, van ilyen is, a tanárnő is örült, végül is tényleg kirándulni mentünk, valahová a bakonyba, lefoglaltuk a szállást egy turistaházba, sok ágy volt, emeletesek egy nagy teremben, meg egy mosdó;
éjjel nem aludtunk persze, jancsi kitalálta hogy játsszunk gyilkosost sötétben. éreztem, hogy ez valami beteges dolog. úgy magyarázta, hogy kiszámoljuk, ki legyen az első gyilkos, bekötik a szemét, mindenki járkál a teremben, a leendő gyilkos elkapja valakinek a nyakát, ha tetszik neki, akkor kicsit megszorítja, nem engedi, és akkor a hulla lesz a következő gyilkos.
zsuzsi meg márti barátnők voltak, annyira, hogy egyformán is öltözködtek, együtt mentek ruhafélét venni is. laci nem tudta eldönteni, melyikbe szerelmes. márti kicsit magasabb volt, de arcra még hasonlók is. szerettek énekelni, úgy barátkoztak össze, hogy ez kiderült, amikor a koleszos fürdőszobában zsuzsi dúdolni kezdett egy közismert dalt, márti felkapta a sor végét, hamarosan két szólamra váltak, csodálatos visszhangja volt daluknak, ettől kezdve a mosdóba jártak jókedvre derülni.
azon a gyilkosos éjszakán, mindkettőjükön ugyanolyan garbó volt. amikor laci lett a gyilkos, mindkettőt kóstolgatta: a magasabb menekülni próbált, zsuzsi mintha beleolvadt volna a kezébe.
két év múlva ő lett a felesége.
Úgy
írnék
valamit
napsütötte
lepkeszárnyakra.
Hadd
vigye
szerteszét
légből kapott
kívánságomat.
