Kováts Péter : Disszonancia

 

(meghallgatom)

Furcsa. – Hallgasd !

                a hangokat elfeledtem

                és nem találok harmóniát

disszonáns rekedt hangok feszítik

hangszálaim rekedt húrját.

 

Fülem nem fogad be

    szárnyaló Verdit

     izomborzoló Paul Mc Cartney-t

      szobámban 100 decibel dönög

       Saint Saéns haláltáncát járja

                benne ezer csont csörög

s mind köszöntésem várja !

 

Kezemben a Dán királyfi gondja morog :

„ Mert mily álmok jőnek a halálba,

ha leráztuk mind e földi bajt ?

 

És tényleg !?- álmodunk-e majd ?!-

és szobámon átrobog a vonat,

és förtelmes kattogás morzsolja szét,

                   József Atilla szép fejét.

 

A fotelban Ady  csipkefínoman lebeg

                „ őrizem a szemed „

                s kérdem Tőle : Én kinek ?

 

Hallgasd!

                A hangokat eltévesztem,

                csak verem a zongorát !

Tanultam énekelni ,

hosszú éveken át,

meleg fény? dalt dalolni,

és ADNI !-   

   HARMÓNIÁT !-

mindenkinek !- és kéretlenül is.

Most elhangolódott minden,

nem hallom a melódiát.

 

Kérlek ! taníts meg

újra énekelni, ha tudsz !

hiszen Te tudod engem mi hajt

mond meg hát,

Akkor, – álmodunk-e majd ?!

Vagy mutass új verseket

                és mutass új dallamot

mert az összes régi

      csúnyán megkopott!

 

A vidámból  — kesergű lett,

A forte   — pianóvá alkudott

és NÉZD! — a szobám halott !

a hamutartóban – Tömegsír –

                halom csikk hever,

                      mind égett ! remegett !

 

Jut eszembe szegény Radnóti szava :

„ Félig szitt cigarettát érzek

   a számban a csókod íze helyett.

De voltak-e csókok ?

                voltak-e ölelések ?

                vagy mind, az én ostoba

                hazudozásom lopott

                fényében égett ?!

s ha voltak is – lesznek-e még,

s ha lesznek elhihetem-e

                hogy őszinték.

Vagy azt mondd meg nekem :

vajon – akkor –

 álmodunk-e még kedvesem ?

vagy mondd el, ha tudod

Tőlem, – Így !- miért szökik a fény ?

az egyedüllét , miért enyém ?

mi hibám miatt ? — van hogy

Szerettem,

és mindent meg is tettem

és most itt állok szárnyszegetten

                               és egyedül !

 

 

 

S ha most a lelkiismeret

                vagy az emberség

                vagy szánalom

tollat, papírt tesz eléd,

vagy megformálódik agyadban

valamilyen példabeszéd,

Hát…. meg-ne erőltesd magad.

 

Sokat ne írj, ne is mondj nekem.

Tanácsid mind-mind ismerem !

( elmondtam magamnak én is !)

és ismerem kifogásaidat is

mellyel megmagyarázod ,

                MIÉRT NEM !

Nos ezt ne tedd velem,

csak arra kérlek

ha számítok valamit még

csak azt tudasd velem,

                „ha majd befagy a jég,

Utána. — álmodunk-e még ??!

 

Ajánlás

 

Ó ne hidd! — versem olvasva—

    hogy miattad,

      hogy sajnálatodért

        kivált azt ne hogy

           kegyelem szerelmedért !

                szólt e vers – ó nem !

Hiszen csak úgy elmélkedem,

s ha gondot okozna,

Hát ne törődj velem !

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.