Ecsedi Éva : Álmodtam

Alkonyodik a hegyek fölött,
Álom párát sodor a szél,
Lenn a szurdokban avar zörög,
Hallom a vad pihenni tér.

Állok fenn a szirt tetején,
Lenéznék, nem merek, mert félek.
Vörösen izzik a napfény,
Oda száll, s forr egybe a lélek.

Mikor a csillagok kigyúlnak,
Indigókék lepel suhog.
Félelmeim fák mögé bújnak,
Szárnycsattogva bagoly huhog.

Álmodnék még, de véget ért,
Kígyóként siklanak álmaim.
Hallgat az erd?, nem mesél,
Ellopták a rémek vágyaim.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:43 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."