Kaptam egy kommentet régi (férjem elvesztése kapcsán írt) versemhez…ez indította el a gondolatokat…
Kiírlak magamból – szállj lazán a széllel,
nem köt e földhöz már semmiféle kényszer,
hisz nem igáz éhség, nincs több földi gondod,
testeden csak foszló álmaimat hordod.
Továbbléptél csendben, magad mögött hagyva,
elengedted kezem, itt hagytál magamra,
markoltam a semmit, fájt az ?r helyeden,
haragudtam soká’ – most már beismerem…
Ma már tudom, így volt ez nekünk megírva,
húsz évünk emlékét nem vitted a sírba,
itt ?rzöm lelkemben, bár szívem már másé,
„együttvalóságunk” nem az elmúlásé!
Legutóbbi módosítás: 2012.09.02. @ 20:23 :: Havas Éva
