Kósa Márta Szerző
Vezetéknév
Kósa
Keresztnév
Márta
Úttalanok
1 év Nincs Komment

Rád dobom

hajítom a múltat

– most vagy dobod, vagy hajítod — felesleges mindkett?t használni —

szétszedtem már ezerszer

romlott játékomat

mit tehetek

elveszett

szerelmünk nyomába

nem érhetek 

ujjam begyén

mindig is érzem szádnak ívét

– ha mindig is, akkor az inkább visszafele mutat, és akkor … éreztem —

– vagy nem használod a mindig is-t — ( ez szebb! )

belélegzem

magamba préselem

az akarás perceit

betömöm sejtjeim

éhez? réseit

s míg elönt a fáradt unalom

látlak

ezer

millió ablakon át

visszatükröz?dik arcod

döbbenten fogadod

a

csendet mely kései  magányt terem

küzdelmeid ketrecéb?l

nincs már kijárat 

beléd ivódott a félelem mérgezett cseppje

rád zárul az örökös kelepce

oltárt már ne építs

csak engedd magad

had süssön rád hidegen

nélkülem újra

– miért is kell az az újra? – túl sok információ ebben az utolsó gondolatban —

a nap.

 

Nem tudom miért tördelted meg így a verset ?!?

Nem látom a „funkcióját” — nem er?síti, inkább gyengíti a gondolatot — ez a sok „megtörés” —

 

 

9 év 7 komment

Mi történt

ki tudja

csöppnyi csend

vagy végtelen hallgatás

a gondolatban

sincs már

kegyelem

  ?szöm vibráló színei

ejtenek rabul

hintázik a szél

 frissen hullt levél

billeg kezemen

rajta semmi jel

csupán fénye

cakkos széle

és

selymes illata

üzen

közeledsz hozzám

nyári látomások alkonya

vénül? id?ben

elt?nik

szerelmünk tétova

lábnyoma

 

11 hónap 7 komment

Fázom

 

fogamhoz koccan

 

még néha a napsugár
hitetve hirdeti még itt van
itt van még

 

a

 

kései kényeztető nyár

 

meleget kívánok
kabátra kabátot
didergő ablakom
hol van már pompázó

 

virágod
szirmait a szélbe
mért eresztetted el

 

kezemet kezedből
mért is
engedted el

arany őszre vágytam
avarban baktató
szívünkbe
suttogó
csendes délutánra
mikor a pára 
még
nem övezi szádat
ha hozzám hajolsz

hová lett a vágy
magam sem tudom
napunk felcsillan
talán

 

még
jeget dajkáló

 

titkos kis utakon

Kés?i órán
9 év Nincs Komment

Már megint
megint feketék az esték
álmatlan verg?désben
szemem szemedet keresné

valahol – tudom – valahol távol — az els? részben még csak-csak — de itt már nem érzem fontosnak a szóismétlést ( valahol ) — így elég lenne a valahol távol —
tebenned is a hiány t?z lángol – elég a benned — talán elütés (!?) — a hiány tüze lángol —
mar sebet ejt üszkösen eléget

csak egy perc kellene
míg kezedhez érek
ringató pillanat
tarkómhoz simulna a párna
hajam leheleted
vállam hátadat kívánja

Minek a test és minek a lélek— itt talán egy „de” szócskával nyomatékosabbá tehetnéd a „kérdést” —
ha se kint se bent nem lel menedéket

Kuporgok csendesen
míg rám hull az éjjel
magamat szaggatom
tépem egyre széjjel

mit ért miért
ki tudja mi végre
kérdések hullnak — fentebb van egy hull — itt lehetne más —
csak a vaksötétbe — nem kell a csak —

 

Márta javítás után várom vissza a versed.

 

Figyelj rám
9 év Nincs Komment

 

Olyan kés? ez az este
árnyát a fény rám se vesse
szavakért kutatok
kábán merengve
mert oly hosszúnak
t?nik már az este

az alkony is
ahogy a két ladik
egymástól távol
kiúszik a végtelenbe
a fakuló sugárból

s karom
ha még úgy akarom sem
tarthat vissza
elnyújtott tétova mozdulattal
húz a magány
a fáradt szomorúság
s?r?söd? iszaptengerébe

figyelj rám
ha nem is hallod meg
zokogásom figyelj
mert némán is
csak neked suttogom

félek a magányos esték
gyilkos perceit?l
egyre szorosabban
ölel körül a bánat
és nincs er?m
hogy érted s értem
közös holnapért kiáltsak.

 

——————————————————

Olyan kés? ez az este
árnyát a fény rám se vesse
szavakért kutatok
kábán merengve
mert oly hosszúnak
t?nik már az este

 

— sok ez az este így egyszerre, egy versszakon belül — és ha hangosan elolvasod ezt az els? versszakot, ezzel a sok e-vel inkább csak játék ( a szavakkal, hangokkal ), de a vers azért ennél komolyabb. Mivel szabad vers ezt a “rím” kötöttséget ne akard.

 

 

 

10 év Nincs Komment

Azt játszanám, hogy köröttem
selymes fény? rét van,
s a rétnek közepében
rojtos szél? pléd van
simára húzva feszesen terítve
talpamat ráteszem
a vízt?l nedves f?re.

Kacér f?szál karcolja a hátam
parányi bogár fut végig rajtam bátran
rám hullik néhány kék, s fehér szirom
míg az ég felh?it egyedül bámulom.

Azt játszanám, hogy messze
virág áradástól illatoktól veszve
  felfényl? sugárban lábujjhegyre állok
suttogva is visszhangra találok.

Játszanám, hogy mi körbevesz
nem emlék nem képzelet
nem fuldokló reménység
és végképp nem leszámolás,
hanem örömt?l harsogó víg nóta
friss életem puha takarója.

Játszanánk míg ránk borul az este,
hol nem lesz minden feketére festve,
s az alkonyatban deresed? árnyak
csukódó szemünkben csillagokat látnak!

10 év 10 komment

Magamnak akarlak
te fényes reggel
t?znek illatával
pattogó meleggel
párától maszatos
tél végi ablakom
hol a fény
tört ragyogással
csöndesen átoson
megáll a régi 
kopottas tálcán
kuglóf süt?n
csöröge illatos
cukor s fahéj morzsás
tegnapi asztalon
ismeretlen tangó
csilingel? hangok
fényözön reggelem
aranyhidas Dunám
velem meddig 
meddig maradtok …

Mellettem elférsz
11 hónap Nincs Komment

Bocsáss meg, a napokban nem jártam erre.

Az utolsó két sornyi mekegés, ami miatt fennakadt a rostán,  ha jól megnézed, mit írtam, látod, hogy azt: JÓ helyen töröd a verset, nincs a szabadverssel semmi baj. 

 

 

 

Kedves Szerkeszt?!

Akárhogyan töröm a fejem nem tudom az utolsó két szót másra cserélni…

Az e,é “túltengés” a magyar nyelv sajátossága, engeddelmeddel két nálam nagyobb költ?t említenék ez ügyben.

Csoóri Sándor – Reggeli ébredés

Szabó Éva – Reggeli vers – Lilinek .

 

A szabad vers egy elfogadott módi, kaptam már nagyon kedvez? kritikát is, angolos bölcsészt?l, ki szabad verseket is fordít.

Nem tudom, nekem így jön.

Sajnálom, ha nem tartod közlésre alkalmasnak.

 

Végezetül egy sikeres könyv címe ihlette versemet, melyr?l éppen a hétvégén hallottam a rádió egyik  irodalmi m?sorában, maga  a cím volt tehát az ihlet?m.

 

Köszönöm figyelmedet.

Márta

 

 

 

 

Mellettem elférsz
lélektakarómon
jut tenyérnyi hely

áldott átkozott
tegnapok helyett
bens?d parányi
rezdülésére csendesen
figyelj

figyelj
s halld meg
e távoli sóhajt
mellettem lélekben
örökre elférsz
sorsod magammal
viszem sivár
vagy kanyargós
lázas utakon

mellettem
bennem
velem
súlyod
itt billeg
hol erre
hol arra
a szívemen

mellettem mindvégig
elférsz
szoros pórázon tartom
lázadozó hitem
lehetek nélküled árva
de nem lehetek

lélektelen.

————————————-

Már az elférsz-en is fennakadtam picit, de aztán tovább lendültem, az utolsó két sorod viszont már nagyon mekeg: dE nEm lEhEtEk lélEktElEn. Komolytalanná teszed vele a versed.

A központozásról nem tudom, beszéltünk-e már. Te jó helyen tördeled a verseid, tehát anélkül is tökéletesen jól értelmezhet?, ugyanakkor úgy látom, nincs funkciója, tehát akár központozhatnánk is, hogy a magyar helyesírás szabályainak is megfeleljünk. Természetesen szívesen segítek, segítünk.

 

Szóval az utolsó két sor átalakításával visszavárjuk.

 

10 év 4 komment

korán volt még
álmok maszatolódtak
szét  arcomon
fagyos kavicsokat ölelt körül
a megdermedt tócsa
– hártyavékony a jég –
s a reggeli tompa létben
egyetlen vigaszom az úton
a kék vitorlát feszít?
hatalmas ég

korán volt még
a fák göcsörtös testét
csodáltam hosszan
zizegett a szentjánoskenyér
fejem fölött
a fák lombja közt
ott himbálódzott a karikám

kié volt kitudja már
mi repítette fel
egy kéz vagy
csupán a szél
elérhetetlen
játék volt régen
földön gurult
– ez már a múlt –
nem nyúlhatsz utána
fogva tartja

a fa egekbe mered?
tövises ága

korán volt még
és mégis
err?l a rózsaszín libben?
ég föld közt libeg?
ágak közt billeg?
karikáról
eszembe
jutott a régi nóta

elérhetetlen szerelmünk

s a szél lágyan arcomon
a könnyeket végig sodorta

 

 

 

10 év 5 komment

Ó Te ostoba drága ember
szemedben ott lapul az ?sz
arany mézes barnuló dióval
egy pillantással
mindent megel?z
eltöröl múltat
hazudott jelent
tükrében látom
a véges végtelent

kis hitedet csak kuporgatod
sz?kre sz?röd fényedet
palástod szürke álca
remélem magadra találsz ma
– vagy találtál tegnap –
az id? már nem segít neked

érsz

értesz
– nem túl sok –
de elég lesz
kitakarnod
meztelenre vetk?ztetned a jöv?t

cs?sz vagy
félt?n vigyázod
a rád bízott
élet gyümölcsöt –
szórd szét harapja
falja aki éhes –
b?kez?ség
egyetlen menedék ez

arcokon édes nektár
leve csöppen
kucorogj le
a magad teremtett
csöndben
alkosd meg magad
halandó

halott már nem maradhatsz…

Kósa Márta Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.