Ó Te ostoba drága ember
szemedben ott lapul az ?sz
arany mézes barnuló dióval
egy pillantással
mindent megel?z
eltöröl múltat
hazudott jelent
tükrében látom
a véges végtelent
kis hitedet csak kuporgatod
sz?kre sz?röd fényedet
palástod szürke álca
remélem magadra találsz ma
– vagy találtál tegnap –
az id? már nem segít neked
érsz
értesz
– nem túl sok –
de elég lesz
kitakarnod
meztelenre vetk?ztetned a jöv?t
cs?sz vagy
félt?n vigyázod
a rád bízott
élet gyümölcsöt –
szórd szét harapja
falja aki éhes –
b?kez?ség
egyetlen menedék ez
arcokon édes nektár
leve csöppen
kucorogj le
a magad teremtett
csöndben
alkosd meg magad
halandó
halott már nem maradhatsz…
Legutóbbi módosítás: 2011.02.05. @ 05:39 :: Kósa Márta