Marthi Anna : Hiányzik valami

 

 

mint szomorúfűz itta napsütésben

az égen párban elsuhanó szerelmünk

mint éjszaka a temető csendjében

lépcsőn várakozó kezében gyertyaláng

mint földre boruló testemben

a fájdalom tisztasága miértünk

amint cipődre ágaskodom megbírsz

biztató mosolyommal mert szabad

mint leveledben könnyező barlang

miben újra felcsillanhat szemem

mint megannyi apró születő haikum

mikor ajtón kilépve dolgozni mégy

mint parázsló állad mert elérhetetlen

és szőlőd és táncunk kalappal mért idő

ó mennyi mennyi szépség sorolni fájó

mind megannyi emlék miben újralelsz

és szerezhetetlen bennem mégis élsz

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak