– Ugye, nem álmodtam? – ült fel hirtelen az ágyán Mirella. – Hiszen még most is érzem Goorgie parfümjének illatát – tűnődött magában. A férfi fiatalkorában nagyon adott magára, úgy tűnt, hogy ez ma sincs másképp. Negyven évvel ezelőtt, az [… Tovább]
Terézia kezében megállt a fakanál, épp a fortyogó szilvalekvárt kavargatta a sparhelten. Ugyan ki kopoghat az ajtaján? Faluhelyen mindenki mindenkit ismert, a kopogást nem ismerték, bejáratosak voltak egymáshoz kopogás nélkül is. Lehúzta a nagy üstöt a tűzhely szélére, megtörölte [… Tovább]
Terézia, ezt a szép nevet adták az újszülöttnek szülei, amikor nyolcadik gyermekként meglátta a napvilágot. Különleges névvel illették, mert akkoriban csak Marik, Bözsik és Katik születtek. Cipő és rendes ruha már nem jutott neki, szülői szeretetben sem volt sokáig része. [… Tovább]
sötét árnyként kóválygok tépett szárnyam véres az élet kivetett magából monoton fekete napok kuksolnak csendben az univerzum táncra kér holdsugár villan hajamon kongó üresség harcot vív önmagával homokszemcsék sercegnek szívdobbanás koppan rajzom törlöm a porban … nem ott tartok [… Tovább]
Langymeleg őszi délelőtt volt, Laura életében ekkor kezdődött a változás. A virágoskertben próbálta eltüntetni az elvonuló forró nyár tékozlását. Kidőlt kardvirágok gumói, megcsonkított rózsabokrok, elszáradt levendula bokrok, mind, mind azt várták, hogy rendezettebbek legyenek a soraik, és gyomtól mentesen várhassák [… Tovább]
Az erdőben vígan trillázgattak a kis madárfiókák, várták haza anyjukat, hogy éhes begyüket megtöltse ennivalóval. Sürgetően csiripeltek, hiszen régen megemésztették már tegnapi vacsorájukat. Az öreg vadász ebédjéhez készülődött. Tüzet rakott a kunyhója mellett, felkockázta otthonról hozott szalonnáját, a hozzá való [… Tovább]
Nézem az emberek arcát. Némelyeké szürke, unott és fáradt. Hasonlítanak a haláltáborokba elhurcolt zsidókéhoz, akiket megsárgult fotókon láttam Auschwitzban. Pedig nem olyan drámai a sorsuk, mint nekik volt, mégis kiül arcukra az elmúlt napok, hónapok, évek keserűsége. Mintha azt éreznék, [… Tovább]
ülök a padon sárga leveleket sodor lábam elé a szėl gesztenye koppan halkan a földre felocsúdok mély csendemből lágyan simogatja arcom a napsugár élvezem a törődését aranyszínű leveleit dicsérem az öreg tölgynek mi mindent láthatott ő hosszú életének keserves napjain [… Tovább]
csepp cseppre hull gyógyszer elgurul elme elborul kezem földre hull szárnyam eltörött egóm elhagyott tél közelít közöny beterít
Holdfény szonáta Szürke nappalok, sötét éjszakák, mit értek ti, ha nem süt a holdvilág, a hegedűs mondd, kinek muzsikál, ha nincs két szív ki egyformán kalapál? Őszi estén lágy szellő kél, szerelmes dalt fülünkbe zenél, nem hallja senki [… Tovább]
