– Ugye, nem álmodtam? – ült fel hirtelen az ágyán Mirella. – Hiszen még most is érzem Goorgie parfümjének illatát – tűnődött magában.
A férfi fiatalkorában nagyon adott magára, úgy tűnt, hogy ez ma sincs másképp. Negyven évvel ezelőtt, az Apolló mozi félreeső beugrójában, amikor először átölelt, akkor varázsolt el örökre a testéből áradó fanyar parfümillat. Elbódította a lelkem, és nem akartam elfutni előle, inkább mélységesen elmerülni szerettem volna benne. Talán, ha pár hónap múlva nem kerít hatalmába az alsóbbrendűség érzése, akkor nem így alakult volna a sorsom – elmélkedett magában Mirella.
Szegény munkáscsaládból származom. Szüleim örültek, ha valami ruhaneműt rám tudtak adni, és nem jártam meztelen. Goorgie felmenői viszont jómódú parasztembereknek számítottak. Földjeiken megtermelték az állatoknak való takarmányt, majd a felnevelt jószágokat értékesítették, és tisztes bevételhez jutottak. Tellett abból a fiuknak irhabundára és prémes fejfedőre is.
Egy hideg téli napon éppen e csinos öltözék miatt szakított a szerelmespár. A fiú új téli ruháiban feszített és egyfolytában a kirakatüvegben nézegette magát, miközben kifejtette, hogy milyen drága volt az új kabátja és a kucsmája. Mirella a nagynénjétől megörökölt kopott kabátkáját viselte és ebben érkezett a randevúra
Ekkor döntötte el, hogy ez lesz az utolsó találkozása a fiúval, hiszen neki sohasem telik majd „királyi” öltözékre és ezért nem illik a fiúhoz. Milyen szánalmasan is nézne ki egyszerű szövetkabátjában a módos ifjú mellett.
A férfi fiatalkorában nagyon adott magára, úgy tűnt, hogy ez ma sincs másképp. Negyven évvel ezelőtt, az Apolló mozi félreeső beugrójában, amikor először átölelt, akkor varázsolt el örökre a testéből áradó fanyar parfümillat. Elbódította a lelkem, és nem akartam elfutni előle, inkább mélységesen elmerülni szerettem volna benne. Talán, ha pár hónap múlva nem kerít hatalmába az alsóbbrendűség érzése, akkor nem így alakult volna a sorsom – elmélkedett magában Mirella.
Szegény munkáscsaládból származom. Szüleim örültek, ha valami ruhaneműt rám tudtak adni, és nem jártam meztelen. Goorgie felmenői viszont jómódú parasztembereknek számítottak. Földjeiken megtermelték az állatoknak való takarmányt, majd a felnevelt jószágokat értékesítették, és tisztes bevételhez jutottak. Tellett abból a fiuknak irhabundára és prémes fejfedőre is.
Egy hideg téli napon éppen e csinos öltözék miatt szakított a szerelmespár. A fiú új téli ruháiban feszített és egyfolytában a kirakatüvegben nézegette magát, miközben kifejtette, hogy milyen drága volt az új kabátja és a kucsmája. Mirella a nagynénjétől megörökölt kopott kabátkáját viselte és ebben érkezett a randevúra
Ekkor döntötte el, hogy ez lesz az utolsó találkozása a fiúval, hiszen neki sohasem telik majd „királyi” öltözékre és ezért nem illik a fiúhoz. Milyen szánalmasan is nézne ki egyszerű szövetkabátjában a módos ifjú mellett.
Mirella strandkendőbe bugyolálta testét, érzékeny bőrét védte a tűző naptól. Elindult a tengerpartra sétálni, közvetlenül a víz melletti sávban, ahová a hullámok kisodorták a kagylókat. Otthoni „tengeri kincseit” szerette volna gyarapítani. Fehér kis horgolt kosárkájában gyűltek a szebbnél szebb kagylók. Pár lépéssel odébb megpillantott egy különleges példányt. Lehajolt érte és már majdnem megérintette, amikor egy izmos férfikéz megelőzte és felvette előle az értékes gyöngyszemet. Felegyenesedett és farkasszemet nézett a kiszemelt kagyló elbitorlójával. Meglepetésében elengedte a kosárka fülét és szanaszét gurultak a tartalma. Ugyanazok a csillogó szürkéskék szemek tekintettek rá, mint annak idején ott a mozi beugrójában. Talán picit veszítettek már a fényükből, de a pajkos cinkosság csírája még mindig ott pislákolt bennük. A férfi elnézést kért, amiért el akarta orozni a lány által is kinézett darabot, majd összeszedte a szétgurult kagylókat és a tetejére helyezte az áhított „csodát”.
– Remélem, nem tévedek, te vagy az Goorgie? – szegezte kérdését Mirella a férfinek.
– Remélem, nem tévedek, te vagy az Goorgie? – szegezte kérdését Mirella a férfinek.
– Így hívnak, igen. Mirella, te lennél az? Felismerlek a göndör fürtjeidről – mosolygott a lányra Goorgie.
– Eltaláltad. De hogy kerülsz ide? Negyven éve nem láttalak és itt ezen az olasz üdülőhelyen kell összefutnunk?
– Ingatlanügynökként dolgozom, külföldi befektetésekkel foglalkozom. Most éppen tengerparti villákat adok-veszek.
– Ez jó, és közben nyaralsz is. Én a szabadságom töltöm itt még két teljes napig.
Miközben sétáltak a napágyukhoz kedélyesen eldiskuráltak egymással. Mindketten egyedül élvezték az augusztusi nyár örömeit. Goorgie pár éve vált el a feleségétől. Mirella egyedül nevelte fel lányát, aki már élte saját önálló életét a világban.
Egyikük sem hitt a véletlenben, ezért talán az sem volt véletlen, hogy egymás mellett béreltek napágyat. A nő leült az ágy szélére és fényvédő krémmel kente be a testét, azonban mindenhová nem ért el a keze.
– Segíthetek? Szívesen teszem, ne égesse fel a bőröd a perzselő napsugár – ajánlotta fel szolgálatát a férfi.
– Segíthetek? Szívesen teszem, ne égesse fel a bőröd a perzselő napsugár – ajánlotta fel szolgálatát a férfi.
– Óh, köszönöm! –felelte Mirella, már majdnem hozzátette, hogy „Kedves”, de gyorsan visszaszívta a még ki nem mondott szót.
A nap lassan ereszkedett lefelé, készült alámerülni a hullámzó kék vízbe. Goorgie félénken tette fel kérdését:
– Mirella! A közeli bárban este megihatnánk egy koktélt együtt. Mit szólnál hozzá?
– Hát, nem is tudom – kérette magát a lány.
– A legjobb koktélokat készítik ott. Méltó megkoronázása lenne ennek a forró napnak.
– Rendben, legyen így! – mondta most már határozottan a lány.
– Köszönöm! Akkor este 7-kor találkozzunk a „Holdfény” bár előtt. Addig is jó pihenést kívánok! – indult el andalogva a hotelszobája felé Goorgie.
Izgatottan várták mindketten a találkozást. Mirella fehér lenvászon ruhát vett fel, napbarnított bőre jól mutatott alatta. Karcsú derekát kihangsúlyozta a ruha derékban szabott vonala. Alakján és arcán sem látszott az elmúlt évtizedek hatása. Goorgie zöld sortban és fehér ingben várta a bár előtt. Az ismerős, kissé fanyar, de kellemes parfümillat körbe lengte a férfit. A legbelső boxban kaptak helyet, amely csendesebb volt a többinél, és nem zavarta őket a vendégek sustorgása. A hely specialitásának számító koktélt kértek és jóízűen kortyolgatták, minek hatására a nyelvük is egyre jobban megeredt. Nosztalgiáztak és visszatértek a régi emlékek. Olykor egy hangosabb kacaj is elhagyta szájukat. Beszélgetésüket egy hangos mennydörgés szakította félbe.
– Nem akarok felébredni. Még nem! Most akartam elmondani, hogy a lányod mennyire szerette volna tudni, hogy ki az apja, és én a mai napig nem árultam el neki – aztán lassan visszacsukódtak Mirella szemei és tovább álmodta a „sohasemvolt” találkozást.
