Magdus Melinda : Tündérmese

Az erdőben vígan trillázgattak a kis madárfiókák, várták haza anyjukat, hogy éhes begyüket megtöltse ennivalóval. Sürgetően csiripeltek, hiszen régen megemésztették már tegnapi vacsorájukat. Az öreg vadász ebédjéhez készülődött. Tüzet rakott a kunyhója mellett, felkockázta otthonról hozott szalonnáját, a hozzá való vöröshagyma pedig ott lapult szütyője mélyében. Mostanában egyedül szokta elkölteni az ebédjét. Régen volt már mikor kis családjával együtt ültek asztalhoz. Évek óta magányosan járta az erdőt. Jól ismert minden fát, bokrot, rókaodút.

Tavasszal szerette legjobban az erdőt, amikor éledni kezdett a természet téli álmából. Először leolvadt a megfáradt hó a gallyakról és az aljnövényzetről, aztán lassacskán elszivárgott a földben. Kis idő múlva kibújt a legelső kis fűszálacska az avar alól és sorra követte őt a többi társa is. Hosszú volt a tél számukra. A simogató reggeli napsütés előcsalogatta az erdei szamóca leveleit és lassan kidugták fejecskéjüket a korán érő gombák is. Virágba borultak a csipkebokrok és zsenge leveleiket elkezdték hajtani a fák. Ébredezett az erdő, egyre hangosabb lett a madárcsiviteléstől. Rejtekükből előmerészkedtek a bogarak, a csigák, és a gyíkok is és vidáman élték kis életüket, örültek a meleg napsütésnek.

Csak az öreg vadász szívében nem szűnt a keserűség. Lelkében az örök tél foglalta el lánya helyét. Néhány éve még együtt sütögette szalonnáját szeretett gyermekével, aki apja kedvét keresve vidáman segédkezett közös ebédjük elkészítésében. Ma hiába vizslatja szemét kedvenc tölgyükön, melynek árnyékában ülve annyit nevettek és énekeltek. Könny szökik a szemébe, hiszen nem dőlhetnek már hanyatt a vastag fatörzshöz és nem kacaghatnak jóízűt a gyíkok versenyfutásán. Egyedül maradt mióta elszenderült a lánya, mint az ujja. Elfogadta az elfogadhatatlant, beletörődött sanyarú sorsába. Hiába jött a tavasz minden gyönyörűségével együtt, szívében a rideg tél vert gyökeret. Nem múlik el úgy nap, hogy meg ne könnyezné kedves gyermekét. Mintha tőrök hasogatnák szívét, mikor eszébe jut selymes hangja, angyali mosolya. Nem tiltakozik már a megmásíthatatlan ellen. Elengedte Őt, csak álmaiban találkozik vele. Átöleli lágyan, megsimogatja haját és jó éjt puszit lehel arcára.

    Aludj Kedves, nemsokára találkozunk! Te csak előre mentél és vársz engem az angyalokkal együtt. A Te büntetésed már lejárt itt a Földön, nekem még van bűnhődni valóm – ezzel vigasztalja magát az öreg, miközben sűrűn itatja az egereket.

De mintha amott egy pislákoló fényt látna. Tündér szállt el pilleszárnyon az égre nyúló fák felett. Vagy talán csak képzelődne? Nem!  A tündér rászállt a közeli csipkebokor ágára megpihenni.

    Gyere, fogj meg gyorsan! – suttogja a tündér az öregnek tündérhangon.

Gyorsabbra veszi lépteit az öreg, szedi a lábát, ahogy csak tudja, de nem tudja elérni. Huss, hirtelen felröppent és már repült is tovább.  Pedig olyan szép áttetsző szárnyai voltak és bársonyosan csilingelt a hangja is, mintha a mennyország kapujából szólna.

    Mi volt ez a káprázat? Mi volt ez a gyönyörűség? Játszik velem a természet – gondolja magában a megfáradt vadász. – De miért teszi? Hiszen nem ér az én életem már egy fabatkát sem. Nincs, aki szeressen, nincs, akit dédelgethetnék. Talán a Tündért szerethetném, talán azért szállt ide elém? De már el is röpült, visszament Tündérországba.

Ahogy így elmélkedett magában leült megpihenni az öreg tölgy árnyékába és azon nyomban álomba szenderült. Álmában lánya aranyhaját fésülgette selyemfésűvel és mezei virágok szirmával díszítette. Gyengéden átölelte vállát és gyermekkori csínytevéseit emlegették.  Fertályóra múlva azonban felébredt és fejébe vette, hogy megkeresi szépséges Tündérét, aki pilleszárnyon repkedett a fák felett. Talán ő majd segít enyhíteni lelki fájdalmát és talán betölti majd azt az űrt, amit lánya hátrahagyott. Talán megtalálja a valóságos életben őt és sok év múlva boldogan szenderülhet majd el az öreg tölgy árnyékában.

Legutóbbi módosítás: 2020.01.01. @ 20:31 :: Magdus Melinda
Szerző Magdus Melinda 33 Írás
Magdus Melindának hívnak. Nógrád megyében egy 600 lelkes kis faluban élek és dolgozom. Egy ismerős által találtam rá erre az online irodalmi folyóiratra. Amatőr költőnek vallom magam, kedvtelésből, magam és mások örömére írok és próbálgatom a szárnyaimat. 2019 októberében jelent meg első verseskötetem Zümmögéseim címmel.