Marthi Anna : Let?nt kor

Nem hagyom annyiban…
feledhetetlen felfedhetetlened!
Szívem fa, csont, feny?levél
dobozkában ?rzöd mindenem?
visszhangoznád habók ?rületem?
rügy-ügyesen elhagytál, slussz?
Elszállt a többi oda se, nekem is
maradt bel?led, ellenkez?leg:
fogyaszthatóságod nem emészt;
ha mégis megrágom bajod, jól,
igen tudok rólad, egysmás fáj-e?

Szomorúságod tölt meg engem

szelídséggel, simogatással,

féltésem szentté tehet menten,

ha megérzem szerelmemet, szia.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.17. @ 22:51 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak