Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."
Ma nem tudom miért, de rossz a kedvem
Ma két karral ölel a fagy
Nem tudom miért, miért csak fázom
mikor tüzével simogat a Nap.
Ma nem tudom miért, de csöndre vágyok
Ma belém hasít a fájdalom
Nem tudom miért, csak szürkét látok
Ma a lelkem fáj nagyon.
Ma nem tudom miért, de kabátot öltök,
Pedig verejtékezik homlokom.
Nem tudom mi, de elszakadt
ma cserbenhagyott a bizalom.
S ma fél évszázad igazsága éget
itt kéne hagyni az egészet
a világot mi rám telepszik
csöndben t?rök ? veszekszik.
Pókhálós évek fehérre festik
Hajkoronám dérrel vetekszik.
Ólomsúlyával ráncoltak az évek
Itt kéne hagyni az egészet.
Ma nem tudom mi történt velem
Ma átgondoltam az életem,
De gondolok inkább egy merészet,
hogy csak álmodom az egészet.
___________________________________
Anyám, veled kezdtem a szerelmet,
amikor betegen vártalak, és te hűsen
jöttél ágyamhoz, odaültél, hogy mesélj.
rajtad volt az egész nap rohanása, a féltés,
bennem meg a düh, hogy miért nem vagy itt,
amikor másoknak juttatod magad ajándokát,
amíg én itt tehetetlen gyermekségemben várok,
egy életet átvészelek, ha megtalállak más nőben,
ha kibontom másik részemet, akit nem ismerek,
csak általad, mert belőled fakadnak föl azok a hangok,
melyek az örök születés teremtő jajjai, s utána béke,
amik túl vannak és egyszerre innen a mesék szikkadt
szavain, rendező “hepiendjén”, kérded, mit mesélj,
de én nem szólok, azt hiszed, buta dacból teszem,
pedig egész nap erre vártam, anyám, semmi mást:
hogy legyél, csupán, nekem, felejtsd el, hogy valakinek,
valahol te is gyerek vagy, mert nem bírom, hogy itt
mindenki csak gyerek, és ne legyen végre anyja valakinek.
