Szendrői Csaba Szerző
Vezetéknév
Szendrői
Keresztnév
Csaba
Ország
Hungary
8 év 3 komment

Bálint, a bálna

 

A zöld bálnán élre vasalt ballonkabát. Egy botanikus kert illanékony csendjében, fényes kék csempével kirakott bálnaalomban huny. Morzsa bácsi egy nagy lavór langyos üvegből gyúr buborékot Rebekának. Rebeka épp márvány párnába süppesztett arccal duzzog, persze magában, a virtuóz jàtékáról híres zongoristának. Pistának.

          Pista talán épp az egyetlen létező alak. Álomban megálmodott reál személy. Olcsó parfümmel befújva, egy drága pianínó mellett, énekel a piányi nőkről. Esténként újságba csomagol régiségeket. Tea fogta csészéből vizet kortyol. Émelyeg a magányban. Napközben munkatársa az aktatáska, járják a zord téli járdákat nyáron is. Csak este enyhül, ha megindul a túra — a klavia. S kering, bolyong a hangokból kirakott kertben, ahol Rebeka őt álmodja. S ő Rebekát. S a bálna fel sem ébred.

          S libben a szélben a ballonkabát.

8 év 4 komment

tessék ez egy felcsatolható angyalszárny. 
Majdnem olyan perverzek vagyunk,
mintha istenes pornóra élveznénk át magunk
a túlvilágba. És persze van vér is, és
a legszebb, ahogy én parancsolom, hogy
magadba harapj. És rohadt nagy halom
genny az ember. Már a születés
után a vágással kezd?dik az elfert?zés,

és képes újsággal ragasztják le fekélyeket,
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy 
húsev? növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
– nincs lehet?ségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok –
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak ?szinteségben, a ránk rótt
id?szalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.

 

8 év 7 komment

Az van a dobozban. Tedd el.
Zsebretett kacatok közül,
kis meg?szült nyaram.
Az örökölt kristálypohár aljában
porba halt pók anya.
Ami elszakadt is megfeszül.

A víz alatt arcod most is fiatal.

Megmaradunk gyereknek a felszín alatt.
Közben persze annyi minden salak
a b?rünkön ragadt.

Az van a dobozban. Vedd el.
Ha kértem is valaha érte,
nincs mára üres zsebem.
Ezt is önzésb?l adom, 
feszült t?le a mellkasom.
Kérlek. 

Amúgy se túl jó. Meg úgyse értik.
Nagy része szöget verne belém.
S hogy h?si halált halni erre 
népbetegség,
valahogy majd két sor között
csendben,

az óceánba ugrok
ólom vértezetben.

 

8 év 5 komment

Kis nyaki körte. Csók puszi.
Valaki összetörte.
Forró trópusi lélekszélfúvás.
Száradó nikotin, sárga szájcsücsök. 
Küldök kis ölelést,
tébolyult tücsök húzza
a ’Szomorú vasárnap’-ot két hete.

Érzelmi dögrovásmételyem.
Mily fájóan szép. 

Nézd, szeretlek most. is. még.
Általában amúgy is szeretek.
Harapni rá ismeretlen szereket.

Kicsit még hallom a tücsök zenét,
aztán majd dúdolom helyette én,
ha abbamarad. 
Mint a bolond n?. Tudod. 
A kézm?ves szatyorral. Nagy szemüvegben.
Aki a szívével eteti a galambokat.

De én állom.
Ha nem jössz,
szememre álom amúgy sem jön, csak ötévente.
S akkor is azt álmodom, 
hogy jössz. Aludni velem.

 

8 év 2 komment

Szürkével festettem boldog reggelt.
Asztmára szedett sóhajok.
Macska mosolyára fagyott a tejfel,
A hold tavában lusta csónakok.

A szív ibrikben kevés hajszesz.
húzzunk bele, vagy meghalok.
nekifeszül a napnak a pajszer,

felhajtom, hátha ott lakom,

csak eddig nem jutott eszembe.
Születési amnézia, rendellenesség,
hogy nem tetszik ez a mostani rend,
az a puszta nyers anyagi szenvtelenség,

egy kiló hús felfújva emberi méretre.
Apró luftballon szemek, számok,
az sem segít, hogy téged is csak képzellek.
hogy nem vagy, és a semmire várok.

 

8 év 5 komment

a koboldom boldogtalan.
vagy egy hete nem eszik.
miatta én is leszoktam.
az órákat már mind kivágtuk
az ablakon. a kulcslyukakat
betömtük ne fütyüljenek,
a parkettát felszedtük, 
se bogár se más hasonló
nem él.
a csend akár

jól is lakathatna. már olyan
közel. de nincs megoldás.
istennek nem akar sz?nni
a szakadatlan szívdobogás.

 

8 év 5 komment

 

 

Hogy milyen látni? Szomorú.

Az a pár ezer évnyi közös múlt nyomaszt.

Hogy nem ismer fel.

Én emlékszem arra a hangra is,

ahogy lép.

Felismerem a lélegzést.

A gesztusokat, még ha más is a test.

A vonásokat az anyag mögött.

Most még egy picit csak vagyok.

Viharban árbocra kötözött.

 

Emlékszem egymásra.

Kis éji tört üvegkupacok.

Emlékszem a kicsúszó kezekre a

kifutó hajókra. Millió ölelésre,

harapásig fajuló csókra.

Emlékszem, milyen, hogy folyton

elenged. S ha épp maradnék, neki kell.

Várni a bezárt ajtó mögött:

magamra, ahogy szedi ezt a

lilát, fehéret. Érte. Rá. Ellene.

 

Csendben hordanak utána

a szellemek éjjel. Ott lenni csak

nem igazán, nem igaziból lenni.

Nem is igazi a múlt sem, csak

egy kiforduló zsiger az emlékezet.

Hogy boltív alatt volt az els?.

Egy magas toronyban is.

a föld alatt egy lyukban

réten, hegytet?n, az ?rben, s most

utoljára mindenhol.

Mintha mindenhol jártunk volna már.

Minden otthonos.

Egyedül vadidegen a testem is.

Az édenkert is romos.

 

8 év 2 komment

nézd a plafont mily gömböly.
rajta bárányt terel gomoly.
ordas nagy sötét bömböl

nem látni fel, hogy ne bomolj.

8 év Nincs Komment

felettem felh?ket
nem ittam semmit
alattam altatókat
miattam senki
ne szedjen álomra
van hely ringatom
széthajtott bordák
és testmeleg hajlatok.

8 év 3 komment

Krumpli vagyok, meta-klumpa.
Csoszog bennem az isten tudja. 
Ki nincsen.
Tegnap gy?ztek meg.
Valami lélekfizikus a priccsen, 
én fröccsöt ittam,
? kett?t. 

Az öccse is ott volt, a játékgépnél. 
Matematikus pap,
tömte marokra a százasokat.
Engem is beleszórt majdnem,
még szerencse, hogy nem vagyok.
Mármint százas. A létezés fáraszt el. 
Meg a bánat terápia. 
A villamoson a mentálhigiénia. 
Meg a mentollal pótolt frissesség. 
Az ?serd? parfüm. 
Aranylánc-hegység.

Konkrétan hamu vagyok
kalapkarimán. A bels? tangóm 
közben szipkával szívott drága cigaretta.
Tolt asztal alá a kétség, s a cip?,
mit elvett, na azt is 
nyiltan hordja. Most is.

 

Léptem nyakig ér? pocsolyában
hazafelé. Szegtem nyakam, szárnyam.
Id?nként fuldokoltam szájban,
rúzzsal átitatott máglyarakáson,
roppant karmolás medrek és
térkövek fugaerezetében, 
sodródtam a bizonyos 
bizonytalanság befolyásolhatatlan
lefolyásában. 

Szendrői Csaba Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.