Marthi Anna : Mozdulatlan és mozdulnék

 

 

Mozdulatlan

 

Míg tart az út,

Lépteim egyedül tapossák.

Kérdeném

Ki vagy nagy magány?

Harsány nevetést érzek,

Elhaló sápadtságban,

Zord vicsorgás közepette.

Ha térde kopik az útnak,

Por-fújta órán, pillanatban,

Felüvölt vad arcjáték,

Pattan ér, vér, szét,

Halk, csönd, mozdulatlan.

 

 

 

1994.02.20.

 

 

 

Mozdulnék

 

Mozdulnék ám

indulnom kell

nem maradhatok

 

Szem mélyén

ülő fekete szilánk

könnycseppet vág

 

Ember tömkeleg

minden idegen

szájunkban a szó

 

Hosszú út során

fáradt magány sajog

seb-ütötte lényegtelen

 

Széttépném már

bujdosó értelem inát

bugyogna ki rajtad át

 

Sietnem kéne

a halál piros arca

vár a fejsze-végen

 

Mosolyotok futkos

árnyék-évek fonákján

emlékek sebzett oldalán

 

Sziasztok rózsák

puha árnyalatai valónak

kivehetetlen éleken is

 

Mozdulnék még

emberek lábszára között

por-utca-hosszak keresztjén

 

Vágyálom-valóság

kikövezett sors

idő-futószalagján

 

 

 

1994.03.18.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.17. @ 13:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak