Szerencsés akasztás

 

Kertész Vazul zászlós halkan káromkodott, mikor a tiszti járőr elvette tőle az öt tábla szalonnát. – Ő volt a marha – szidta magát –, mit sétálgat a két front között egy tömött zsákkal a hátán, mintha a fiumei promenádon hetyegne? Miközben kísérték, megsiratta a zsák bőrt, amit Slomo Grünovicsnak adott érte cserébe. Amikor bevitték az őrségre, Szentirmay őrnagy rögtön két hét fogdát sózott rá. Na, nem azért, mert pünkösd óta hallgatnak a fegyverek, és barátkoznak az eddigi ellenségek, hanem azért, mert a muszka oldalról jövet kapták el. Az őrnagy sejtette, hogy a raktárból lopott bőr változott át szalonnává az oroszoknál. Szentirmay frontszakaszán csend volt, de hivatalosan még tartott a háború. Más századoknál, néha még eldördültek az ágyuk, ha egy-egy megvadult, túlbuzgó tisztnek nem
volt elég a hároméves öldöklés. Pedig az oroszok már a békekötésről tárgyalgattak. Elég volt a muzsikoknak is a háborúból, és ahogy hallják, a hátországban polgárháború van, és meglehet, hogy – Isten óvja – a Cáratyuska sem atyuska már.

A K. und K. Vezérkar véget akart vetni a keleti front demoralizálásának, ezért elküldte a rettegett hírű katonai ügyészüket, Gusztáv Emánuel von und zu der Taunus-Wartung ezredest.
Érthető, hogy a két segédtisztje a rövidség kedvéért csak Gusztinak hívta, kísérőkatonái meg disznónak. – Persze, csak egymás közt. A háború rosszul kezdődött a főnemesi csemete számára, pedig kitüntetéssel végezte a bécsújhelyi katonai akadémiát, és a jogi egyetemet is. A malőr még tizennégyben történt, mikor Kőszegen búcsúestet tartottak a vezérkari tisztek. Az orosz frontra induló vonatuk már gőz alatt virrasztott az állomáson. A kaszinóba véletlenül a fiatal hadbíró azt találta mondani, hogy Hötzendorf gróf, a vezérkari főnök, ami a harcászatot illeti egy dilettáns ökör. Nem csoda, hogy úgy röhögtek körülötte a fiatal kadéturak, hogy akaratlanul is levizelték egymást. A bíró mentségére legyen mondva, hogy mindez hajnalban a zsúfolt pissoirban hangzott el, és
már legtöbben nagyon részegek voltak. – De valahogy eljutott a gróf fülébe. Nem csoda; mögötte várt, hogy szabad legyen a kagyló… Ezek után természetes, hogy
évekig újabb és újabb frontszakaszra helyezték, mert felettesei nem kedvelték a denunciáns alakokat, és a kapásból meghozott halálos ítéleteket. Guszti ezredest nem zavarta a közutálat. Sziklaszilárdan eltökélte, hogy vasfegyelemmel és elrettentő büntetéssel, de megmenteni a Monarchiát, és kiírtja soraiból a hazaárulókat. Majd ad ő az egész ellenséggel fraternizáló lusta bandának, akik csak a császár menázsiját zabálják, és a zsoldját lopják! Tizenhétben, a 3 vezérkar is hasonló sugallattal küldte a rettegett hadbírót újabb inspekcióra a krasznovi frontszakaszra.
Kertész Vazulnak amilyen pechje volt, éppen másnap járt volna le a két hete, amit a bőrös- szalonnás ügyért kapott, mikor behívatták a hadbíróhoz. Ahogy belépett, majdnem röhögött mikor meglátta az ügyészt és a védőt a szürkeszemű ülnökkel. Mit fontoskodnak még ezek? – gondolta, de elment a jókedve, mikor felemelkedett a bíró és kihirdette, hogy Kertész Vazul zászlóst megfosztja a rangjától és a rögtönítélő bírósága kötél-általi halálra ítéli. Indoklásul
még hozzáfűzte, hogy az ilyen nem érdemli meg a golyót, mert még szalonnalopással is bezsírozta – illetve beszennyezte a tiszti mundért.
Vazul megbénultan, bambán állt, mint aki eszét vesztette. – Hiszen bőrt loptam –, motyogta hülyén. Szentirmay őrnagy a pisztolytáskájához kapott, de egy pillanatra rá lehiggadt, és közömbösen nézett a hadbíróra.

Mikor Kertészt visszazárták a cellába, vagy jó darabig kábán ücsörgött a priccsén és azt hitte, hogy megőrült. Ez csak egy rémálom! Minden pillanatban azt várta, hogy belép a barátja, az örökké vidám Serfőző hadnagy, és röhögve megkérdezi, hogy mit szól a vicchez, hogy sikerült az átverés? De helyette csak este nyitották rá a cellaajtót. Akkor sem a hadnagy, hanem Grünwald, a tábori rabbi és Wagner, a szakács. Résztvevő arccal leültek a földhöz rögzített padra.
– Rágyújtasz? – kérdezte Kertészt a rabbi.
– Rá hát!
– Egészségtelen – akarta Wagner mondani, de aztán észbekapott. Lefogadta volna, hogy nem a tüdőrák viszi a barátját a sírba. Holnapra a kaszárnyaudvaron az akasztófát sem unalmában ácsoltatja az a disznó Guszti, és a kötél sem csak dísznek fog lógni a kampóról. A szakács megrázta a fejét, és zsebéből egy díszes kártyát vett elő; – Vazulkám, utolsó lakomára tudnék neked ajánlani egy tápláló kecskeméti sóletet, aztán rántott libamájat körettel. Na persze meg hozhatok hozzá egy szép idei vitamindús salátatálat. Szentirmay meg átküldet valakit a muszkákhoz, és vehet Goldziehertől egy üveg karmeli vörösbort. Biztos ad neki, ha megmondja, hogy akasztásra kell…

– Inkább pálinkát hozz, mert meghülyültem. Vagy csak a világ?
Erre Grünwald sem tudott válaszolni.
Közben a századirodában, mikor végre Szentirmay egyedül maradt, egy százszavas rejtjelezett táviratot küldött a katonai elhárítás ezredesének, báró Erőskehőy-Schwarzenberg Eduárdnak. Egyébként a nagyhatalmú tiszt, civilben a bácsikája volt. Még megvárta a sürgöny 3 visszaigazolását, majd megkönnyebbülten hátradőlt a fotelben, és töltött magának egy nagy pohár konyakot.

Délre járt már. Az akasztófát lebontották, mert a hadbíró nagylelkűségi rohamában golyó általi halálra változtatta az ítéletet. Szentirmay őrnagy idegesen pislogott az órájára. Később megjelent két katona, köztük a megbilincselt kezű, enyhén részeg zászlós. A rabbi mellette talán vicceket mesélhetett Vazulnak, mert a delikvens csak bambán vigyorgott. – Talán mégis küldött neki karmeli bort a muszka Goldzieher?
Alig mentek pár métert, amikor megjelent egy szakasz vöröskeresztes egészségügyi katona, egy katonaorvos vezetésével. Szentirmay elébük ment, majd pár szót váltott az orvossal, aki széles karlengetéssel barátságosan integetett a hadbírónak. Mikor az ítész hozzájuk ért, két markos ápoló hirtelen egy fehér zubbonyt húzott rá, de olyat, hogy a túl hosszú ujjait hátul kellett összekötni. Mikor elmentek a hadbíróval, nem idegeskedtek; megszokták az elmebajosok dühöngését…

 

Illusztrációk: Takács Zoltán munkája

Szerző kisslaki 251 írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de

19 Komment

  1. Azt én vágtam az elején, hogy a vén zászlós biyniszelni akart volna. És egy apróság, amit kevesen tudhatnak. Ez az egyetlen olyan Rotschild báró aki nem tett szert hatalmas vagyonra mint a többi rokona. Ő “meghúzta” magát a mai Zikron Jákovban, ahol a nagy és ma már híres borkombinát van. Az egykori Rotschild villa ma muzeum. Sajnos hiába volt jó a terve és hiába áldozott nehéz pénzeket arra, hogy még több földet vásároljon valahogy az akkori telepesek még éretlenek voltak a nagy feladatra. Betegség tizedelte őket és a nehéz körülmények miatt egyre kevesebb lett a vállalkozó szellemű földmüves. Késöbb az álma is meg az összes illuziója megvalósult de ő már nem élhette meg. A kedves rokonok meg kú gazdagok lettek és ma is nehezen nyilik meg a tárcájuk ha arról van szó, hogy adakozni kellene a zsidók országának Izraelnek.

  2. Na fene(mondaná a Grünwald)! Nem mindennapi eset ami akkora csavart vesz a végin. Persze ki hogyan lássa. Mondjuk egy átlag baka azt gondolja, ez tényleg elmebajos, hogy zsidó létére szalonnát lopott, és nem libamájat vagy sült libacombot. Egy másik meg azt gondolja, hogy ,miért nem volt óvatosabb, hiszen tudhatta volna hogy élelemiszerlopásért halál jár, De a végére jót csavartál rajta. Igazi Kislakis írás. Swarze humor a la Kislaki

Hagyj üzenetet