A mámor kapui – Alkohol

(meghallgatom)

A Bor

Az első korty Borban mindig a halál bújik arra várva, hogy el?törjön, és meglepjen a korty halálszerűségével. Rádfolyik, elönt, bánatba merülsz, és ezt csak a második korty Borban tudod feloldani, de a második korty is átejt: csak súlyokat kapsz, amik egyre mélyebbre húznak, az önsajnálat és a halálfélelem mocsarába. A harmadik korty eljövetelére várva bámulsz ki a pohár pereme fölött. Az új messiás szétomlik a szádban és a levegő felé taszigál, hogy a negyedik korty áthúzzon a sötétség egyre vékonyuló homályfalán. A maradék Bor, a szomorúság emlékének feledésére kell. Hirtelen meglátod saját céltalan életed  minden rossz döntését, és elkeseredettségedben  egyre többet kortyolsz. A mámorig. Muszáj innod, hogy megértsd mit rontottál el, és elfelejtsd a következményeket egy kis időre. A Bor, bánatba kerget. Felmagasztal.

A Sör

Jéghideg arany ömlik a szádba, hogy ostoba kis szédülésekbe lökjön. Bámulsz, bambulsz, arcodhoz szorítod a hideg üveget, csak hogy érezd a hűvösséget, hogy elhidd: igen, ez a tömörnek tűnő jéghideg aranytömb létezik, most kortyolod, a kezedben tartod, kielégít, lebutít. Sörtől berúgni dagadás. Óriásra hízol, ostobán csillámlik a szemed. Elernyedsz, ellazulsz. Nagy vizelések. Elalszol.

A Vodka

Íztelen, színtelen, folyékony barát. Rátámaszkodhatsz, ha bánatos vagy. Átkarol, megsegít, csak hogy az első sarkon elgáncsoljon, és te hörögve heverj a hátadon a hóban. Heversz, heverészel. Arcod kigyullad, szemed fénylik. Feltápászkodsz.

A Pálinka

A Pálinka mindig dalt jelent, és barátokat. Nagy dalokat, hihetetlen meséket. Vállveregetést, meleg öleléseket. Kedélyeskedést. Meg persze hányást. Pálinkától hányni, nem szégyen, inkább bátorság. Ha már egyszer lement, még egyszer megkóstolni, igazán nagy er?re vall. Mar, habzik, a szájad szélére ül letörölhetetlen mocskos gennyként. Elájulsz.

A Pezsgő

Ostoba csilingelés, kacagó Istennő. Száraz karcolás csiklandozza a torkod, és újra, meg újra megdöntöd a poharat, hogy nevethess még egyet, még egyszer, ugyanúgy, mint az előbb. Jégbe hűtött, dögös nőstény, kívánatos fenevad. Mögéd osonva, váratlanul, vigyorgó arccal csap fejbe, hogy beájulj az asztal alá, a padló fölött lebegve pár centivel. Csapongó kéjencnő.

Az Abszint

Lángoló Tündér. Ez nem  a szokásos. Ez rögtön felszívódik, hogy az ereidben keringve, véredet lángra lobbantva kergessen az őrületbe. Halk szavakat suttog, átölel, szájadra forr, friss csókot varázsol ajkaidra. Lázadsz, dühöngsz, nevetsz, kívánsz, táncolsz. Szeretsz, ölelsz. Elpusztulsz.

36látogató,1mai

Szerző Irlanda Máté 134 írás
Üdv mindenki.89-ben születtem Miskolcon,most dolgozok. Eddig Lestat de Lioncourt néven publikáltam

14 Komment

  1. Ha ezek a “mámor” kapui akkor a valódit azt kihagyták az életedből, illetve most csak a “figyelmeztetést” irtad csak le, hogy ezek a megjelőlések nem kapcsolhatók az igazi mámorhoz. Ez mind csak “talmi csillogás”.
    Aki ezeket keresi azoknak itt a kinálat: szabad a pálya és a választék itt van. Jó az irásod

Hagyj üzenetet