Viaduktokról zúduló könnycseppek nem látják az Eget. Fénytelen élet, búcsúcsókot sosem hajt. Szoborárván rí. Verbalizálom az irgalmatlan frázist: nincs többé Lányom. Könyvszerelmen túl, csosszan a lélek is, mert gyászol egy betű. Előszó híján a teremtő is zokog. Pihen az ÉN-TÉR. [… Tovább]
csak feküdtél némán hiába mondtam bármit üveges szemeid nem láttak füleid nem hallottak csak nyaki verőered lüktetett még egy picit sárgás színű bőröd néha pirosra váltott a sípoló műszer görbéje ilyenkor kiugrott fehér ágyneműd elrejtette bűneid és a csillogó [… Tovább]
Lefagyasztott zene, kitárulkozó szólamok. Mágia. Olvad a levegő is, de a Carmina Burana csodálatos tonalitása mindenen áthatol, és lecsap érzékeimre. Te jutsz az eszembe, mint most már mindörökre emlék. Fülembe csengenek az édes szavak, hozzá nem illő mázzal hitegetve, csak [… Tovább]
