Berta Gyula Szerző
Vezetéknév
Berta
Keresztnév
Gyula
Mi lesz, majd azután?
12 hónap 4 komment

<p style="text

1 év 10 komment

 

Megállt a busz. Ismét megérkezett egy településre. Egyik olyan, mint a másik, azaz, mindegyik különböző, ebben hasonlatosak. Ám — és meglepődve vette tudomásul — ez már a város volt, maga a város, ahonnan elköltöztek, annak idején.

Mintha megváltozott volna a világnak ez a vége. Persze lehetett ez érzéki csalódás is, néha a természet szűnni sem akaró munkája közben előfordulhat az ilyen tréfa. A sima mezei polgár leszállt a buszról. Szerette a „mezei” jelzőt, mert a kőszáli, a szirti és a mezei összetartozó fogalmak voltak a fejében meglevő értékelési rendszerben. Akárcsak a sasoknál.

Náluk egyértelmű, gondolta, ahogy érdeklődve kereste sógornője munkahelyét, az utcát, ahol csak árusítanak, és senki sem foglalkozik magasztos „kőszáli” gondolatokkal. Valaha nagyon sokszor találkozott vele itt, majd később a szülői házban. Igazán csinos teremtés volt. Még ma is az, bizonyára, ám a nővére az első pillanattól kezdve sokkal, de sokkal szebb, kívánatosabb volt.

Megbocsátott-e vajon az elmúlt, hosszú évek során? Mindegy, ő már így döntött akkor, véglegesen.

Belépett a boltba. Kis csengettyű kellemes csilingelő hangjával tette lehetetlenné inkognitóját.

Az egyik könyvespolc mögül érdeklődő, meleg-barna szempár tekintett rá egykedvűen. Nem, nem is egykedvűen, inkább meglepetten:

— Szervusz! Parancsolsz valamit?

— Szervusz! Csak erre jártam… Gondoltam viszek valami olvasnivalót a nővérednek… Megengeded, hogy így tegyek?

— Hisz bárki, megteheti, itt „mindent a vásárlóért”. Egyébként is régen volt, már fel sem kellene említened. Hogy vagytok, szeretitek még egymást? Remélem, nálatok nem szakadt meg ez az érzés, ha már nekünk nem is sikerült… Üzent talán nekem is valamit?

— Igen… sokszor csókol…

— Békülni szeretne talán? Azok után? Nem ismerek rá a nővéremre!

— Félreértettél, vagyis nem vártad meg, míg befejezem a mondatot, akár csak annak idején.

— Én már csak ilyen vagyok, de nem akartalak elhallgattatni, kérlek, mondd tovább!

— Semmi baj, csak azt akartam mondani, a kérdésedre, hogy… Igen, sokszor csókol, néha viszont csak puszit nyom az arcomra.

 

6 év 13 komment

 

 

 

Időpont-kérelem
12 hónap 2 komment
Az én gépem
12 hónap 2 komment

Mi ez? — kérdezhetné, joggal az olvasó. — „Magamutogatás”, az anyagiak fitogtatása, a szegényebbek kárára?

Nem, távol álljon ez tő

Depláne
12 hónap 2 komment

Furcsa cím, magam is tudom. Elmondom, azért, hogy honnan is származik… Talán nincs is rá szükség, az elmond&aac

7 év 5 komment

Színpadra írta: Berta Gyula

 

V.

 

Szín: Lacey-ék lakása, valamikor a régmúltban. A másik szobából zene hallatszik. Tess szürke ruhában.

 

LACEY: Miért jöttél ki? Nem érzed jól magadat?

TESS: Nem, én nem is akartam idejönni… csak apám miatt kellett eljönnöm.

LACEY: Engem Lacey-nek hívnak. A te papád az édesanyám szeretője.

TESS: /szégyenkezve/Tudom, gondoltam…

LACEY: Szóval nem jössz vissza? Persze igazad van, jobb itt, mint azzal a süket társasággal. Süket hóhányók. Az anyám nem is ismer normális embereket, a papád kivételével. Siralmas dolog, mondhatom neked. A Daltonba jársz?

TESS: Igen, miből gondolod?

LACEY: Úgy nézel ki.

TESS: És te hova jársz?

LACEY: Most rúgtak ki a Chapinből. Fogalmad sincs, micsoda szűklátókörű banda, gondolom még a Daltonnál is rosszabb. Úgyhogy most csak úgy tengek-lengek, amíg nem sikerül bejutnom a színművészetire. Állati nehéz bekerülni.

TESS: Színésznő akarsz lenni?

LACEY: Igen. Van nálad rúzs?

TESS: Igen /odaadja/

LACEY: Apád mit csinál?

TESS: Skót whiskyt importál.

LACEY: Ó!

TESS: Egy vagyon drága márkát. A te édesapád mivel foglalkozik?

LACEY: Nekem nincs apám.

TESS: Meghalt? Elvált? Ó, nagyon sajnálom.

LACEY: Illetve, persze, hogy van apám. Már hogyne lenne. De csupán nemző atyai minőségben.

TESS: Aha.

LACEY: Ha megmondanám, ki az én apám, menten hanyatt vágódnál. Tudod az én apám irtó híres ám. Úgy értem, nemcsak amolyan futószalag-híresség. Csődület támadna az utcán, ha elterjedne, hogy itt van a házban.

TESS: hűha! És tényleg el szokott jönni?

LACEY: Á, dehogy. Még sose járt itt. Különféle okokból, amiket nem fedhetek fel előtted. Még soha nem láttam. Mármint személyesen nem.

TESS: Ó.

LACEY: Szilveszterkor minden évben felhívja anyámat. Ezt még soha, de soha nem mulasztotta el, a világ bármely részén tartózkodik is éppen. Idetelefonál, és csak annyit mond: „Boldog újévet, 1931!” Aztán leteszi a kagylót.

TESS: Miért 1931?

LACEY: Akkor fogantam én, Szilveszter éjjel. Azt persze úgyis tudod, ki az anyám?

TESS: /értetlenül/ Mrs. Edwars?

LACEY: Hány éves vagy?

TESS: tizenhat és fél.

LACEY: Pedig úgy viselkedsz, mintha tizennégy se lennél.

TESS: Hát…

LACEY: Anyám a Bergdorf-reklámok Zinája. Zina Edwars. A Bergdorf-műsort csak szoktad nézni?

TESS: Hát… nem túl gyakran.

LACEY: Na, igen. Gondolhattam volna. Nos, anyám az a művész, aki azokat a nyakigláb, szívtipró nőciket

Tervezi ruhástól, ékszerestől, mindenestől. Ő az, akit mindig ott látsz lent a bal sarokban.

/Színre lép apus és Zina Edwars. Kézenfogva jönnek./

ZINA: /apusra nevet, amikor jön be, majd Tesshez/ Szervusz drágám! Jól szórakoztatok? /nem érdekli a válasz, láthatóan. Tess biccent/

LACEY: /Zinához, kezében már poharat és üveget tart/ Ihatok egy kis vermutot jéggel? /Zina bólint/

APUS: Nicsak! Szóval ez Lucy?

LACEY: Lacey! Megkínál cigarettával?/ Apus kérdőn Zinára/

ZINA: Igen, szokott dohányozni úgy hébe-hóba./Apus tüzet ad Lacey-nek, majd Tesshez/

APUS: Nézze meg az ember, Tess, milyen sokáig elmaradtunk miattad. /öltözködnek/

LACEY: /Tesshez /Jövő szombaton házibulit tartunk, gyere el, ha van kedved.

TESS: /szerényen/ Hát jó… /Apus búcsúzik Zinától/

APUS: Köszönöm…

ZINA: Mit köszönsz?

APUS: /elmenőben/ Elbájoló, gyönyörű asszonyka.

/fény le./

 

 

VI.

Szín: ugyanaz, a másik szobából zene hallatszik. Tess szürke ruhában az ajtófélfánál áll, valakivel beszélget, akinek csak a keze látszik. Övé a megszólaló hang./

 

HANG: Lesz valami közös danászás?

TESS: Nem tudom.

HANG: Nem te vagy a Lew Mandal csaja?

TESS: tudtommal nem. /balról, Ham Hoban jön be. Nyakát fogja. Éktelen seb látszik rajta./

LACEY: Úristen! /Tesshez/ Hozz egy törölközőt!

TESS: Mi történt? /odaadja a törölközőt, Lacey törölgeti a sebet/

HAM: Jaj, köszönöm… Nem tudom… Egyszer csak a sötétből előugrott valaki. Aztán… én először nem is éreztem semmit. /Tesst nézi, most fedezte fel, hogy talán kezdhetne vele valamit/

LACEY: A brutális disznó! Nem kellene egy aszpirin?

TESS: Aszpirin?! Hívd a mentőket gyorsan!

LACEY: Nem kellene rá egy kis géz?

HAM: Inkább pióca! Itt nálatok úgyis akad mindig épp elég /nevetve leveszi az „ál-sebet”/

LACEY: Ham! Te csirkefogó! Hát már soha nem nő be a fejed lágya? /Ham nevetve jobbra el./

HAM: /a másik szobából hallatszik a hangja/ Szervusztok hóhányók! Lehet itt inni valamit, vagy azt akarjátok, hogy a jó öreg Ham szomjon haljon?

TESS: Ki ez?

LACEY: Ham Hoban, kanadai fényképész. Biztos találkoztál már vele.

TESS: Nem, soha.

LACEY: Ajánlom, ne kezdjél ki vele.

TESS: Miért?

LACEY: Téged felfalna egészben.

TESS: Ugyan, különben is elmegyek haza, késő van már.

LACEY: Maradj még, ráérsz, holnap vasárnap.

TESS: Nem, nem lehet.

LACEY: Te tudod.

TESS: Nem láttad a táskámat?

LACEY: Várj, mindjárt hozom. /Jobbra el/

/Tess indul az ajtó felé, megáll. Ham tűnik fel, kezében egy pohár bor. Elállja a kijáratot.

HAM: Megszökünk, megszökünk? /szünet/ Ham Hoban vagyok /kezet nyújt/. Téged hogy hívnak?

TESS: /szemérmesen/ Tess Adams. /Lacey jön be, észreveszi a szituációt, odaadja Tessnek a táskát és kimegy. /Tess idegesen le-föl mászkál./

HAM: Ugyan, hova sietsz ilyenkor, szombat este? Templomba? Nesze egy pohár ökörvér… Figyeltelek. Miért mászkálsz folyton ide-oda? Talán találkára igyekszel?

TESS: Én?

HAM: Egy ilyen lánynak mozdulatlanul kellene állni, és megvárni, hogy mások jöjjenek oda hozzá. Nincs még egy lány az egész galeriben, akit egy napon lehetne említeni Veled.

Te csak ne tégy egy lépést se érte, hadd jöjjön ő hozzád!

Miért vagy ilyen ideges?

TESS: Nem vagyok ideges.

HAM: Most is hogy állsz ott, hogy fogod azt a poharat, meg a táskádat?

Ne izgulj, nem kapom ki a kezedből.

Egy ilyen bomba nő hogy lehet tele görcsös gátlással?

TESS: Én… tisztelt… öö… Hoban úr… nemde. Nem vagyok tele görcsös gátlással.

HAM: Hát, jó /megindul visszafelé. Úgy tűnik, ott akarja hagyni. Tess feléje mozdul, de megrémül a saját bátorságától. Ham észreveszi./

HAM: Miért jöttél ide, ma este?

TESS: Miért is? Hát, mert Lacey a… barátnőm. Igen, azért, ő hívott meg.

HAM: Mindenhova elmész, ahova meghívnak?

TESS: Eszemben sincs.

HAM: Fogadok, hogy nem is volt kedved eljönni, csak éppen nem volt jobb dolgod ma estére…

Gyakran viselsz szürkét? /a ruhára mutat/

TESS: Mi ez? Csak nem személyiséganalízis?

HAM: Fogadni mernék, hogy mindig szürkében jársz, meg drappban, és mindenféle unalmas színű ruhákban.

TESS: Na, és aztán?

HAM: Tudod, miért? Mert a szürkében el tudsz tűnni és biztonságban érzed magadat. /megsimogatja Tess haját, átkarolja. Tess hagyja/ Torkig vagyok ezzel az egésszel itt. Gyerünk innen, jó? /Tess bólint. Elmennek. Fény le./

 

VII.

 

Szín: Asztal, négy szék egy kis presszóban. Gyér világítás. Tess ül az asztalnál, egyedül.

 

TESS: Igen, Ham Hoban volt az első — azt hiszem —, az igazi, nagy szerelem.

/fény erősödik. Ciklopsz és Ham jönnek be, vállveregetve, nevetve. Ciklopsz egyik szemére vak./

HAM: Hello! Régóta vársz? Hadd mutassam be neked a legjobb barátomat. /Bemutatkoznak./

Meséld el Tessnek, hogyan, hogyan veszítetted el a fél szemedet! Na, csak rajta! Mesélj, te vén csavargó!

TESS: De, ha egyszer nem akarja! /Ciklopszhoz/ Idehallgasson, igazán nem muszáj.

HAM: Mondd csak el neki, hogyan veszítetted el!

TESS: De nem akarja, Ham!

HAM: Meséld el Tessnek, én is szívesen meghallgatnám mégegyszer.

TESS: Eszébe ne jusson! Ne hagyjon parancsolgatni magának!

HAM: Szexbaleset volt. Halljuk, Ciklopsz!

CIKLOPSZ: A hölgyet úgysem érdekli.

HAM: Te tetű tengerész, te! Hajóról léptél meg, mi? Pincér volt a Queen Elizabethen…

CIKLOPSZ: A Queen Maryn, mán bocsánat…

HAM: Mindegy, valamelyik hajókirálynőn, mindig királynők körül legyeskedik. Na, meséld el, hogyan veszítetted el a fél szemedet, vagy elmegyek és bemártalak a Bevándorlási Hivatalnál.

CIKLOPSZ: Nos, hát. Ne felejtsd el, hogy van állandó letelepedési engedélyem!

HAM: „Nos, hát”, amikor még szépreményű ifjú volt odaát a kedélyes vén Angliában, nem is volt rossz külsejű fickó — mondja ő —, és aztán selyemfiúja lett nem kisebb személyiségnek, mint a… milyen hercegnek is, Ciklopsz?

CIKLOPSZ: Miközödhozzá?

HAM: Igen, Miközödhozzá hercegnek, aki úgy látszik, a perverz szex híve volt és abban lelte örömét, hogy Ciklopszot odakötözte egy fenséges tölgyfához az urasági birtokon, és… /nevet/

TESS: Nem vagyok rá kíváncsi!

HAM: … és aztán nyilakat lövöldözött rá.

TESS: Befejezted? Köszönöm. Sajnálom Ciklopsz. Őhelyette is bocsánatot kérek magától.

HAM: /nevet/… és tetőtől talpig bekente… /nevet/ bekente kakaóvajjal…

TESS: Kegyetlen vagy! /Ciklopsz megsértődik, feláll és elmegy/

HAM: /továbbnevet, int a távozó Ciklopsznak/ Csak azt nem fért soha a fejembe, hahaha… pontosan mire volt jó a kakaóvaj? Hahaha…

TESS: Kegyetlen vagy, Ham.

HAM: Miért?

TESS: Hiszen majd megőrül érted.

HAM: Ó, ne mond. Azt hiszed? /úgy tesz, mintha megbánta volna. Cinikusan/ Ó, és én miket mondtam róla! Ó, ki tudnám tépni a nyelvemet. Ugyan, fuss már utána, és hívd vissza, az Istenért!

TESS: És ez a gunyoros hülyéskedésed sincs az ínyemre…

HAM: Ó, felséged bocsánatáért esedezem.

TESS: Ez a szegény, csupa szív, magányos…

HAM: Megálljunk egy pillanatra, szívem. Vajon ki hozta magával Kanadából ezt a szegény, csúf, csupa szív magányos férget? És ki váltotta ki a sittről, kétszer is, amikor elkapták a Central Parkban, mert a tökkelütöttje pont egy titkosrendőrrel kezdett ki. Ki szurkolta le a dohányt kétszer is az ügyvédnek? És ki fizette egyszer kilenc hónapig a lakbérét, amikor lejárt a munkanélküli segélye? Én, szívem! Én!

TESS: Jól van, jól van, bocsánat, Ham.

HAM: Nem okos dolog egy meghitt barátságot csupán külsőségekből megítélni, Adams kisasszony!

TESS: Mondtam már, hogy bocsánat, Ham.

HAM: Méghogy bocsánat. Azt hiszed, ezzel el lehet intézni?

TESS: Nem szeretetből csinálod ezeket a dolgokat. Csak azért, hogy legyen, ami a hiúságadat legyezgeti.

HAM: Nocsak?!

TESS: Engem egy percig sem tartasz bolonddá.

HAM: Ne mondd! Szent Kleofás! És én még azt hittem, meghódítottalak.

TESS: Ez a te kolosszális hiúságod.

HAM: Milyen hiúságom?

TESS: A mérhetetlen hiúságod.

HAM: Na, idefigyelj! Ha én történetesen abban lelem kedvemet, hogy félszemű homokosokat istápoljak merő „hiúságból”, hát még az is jobb, mintha semmit sem adnék.

És különben is, mit tudsz te énrólam, az érzéseimről. A keservit, hogy mekkora adag pimaszság szorult beléd.

/Fény le./

 

 

 

VIII.

 

Szín: Aggok háza. Lacey és Tess az asztalnál, Hooper távolabb, a széken.

 

TESS: Azt hiszem, igaza volt. Szerettem őt, de soha sem tudtam meg, milyen is az igazi Ham Hoban.

LACEY: Mégis máshoz mentél feleségül.

TESS: Igen…

HOOPER: Fejezzék be, lányok! Jöjjön Mrs Bracken, a főtanácsos úr már várja a búcsúvacsorával.

TESS: Harry? Az a disznó?

 

 

 

IX.

 

 

Szín: Presszó-szerű helyiség. Az asztalnál Harry, Joan, Tess, Barbara. Az asztal mellett Ciklopsz, a pincér a rendelésre vár. Tess nem ismeri fel.

 

BARBARA: Én azt hiszem, rákpástétomot fogok enni. Te mit eszel, Harry? Anya? Joan?

Milyen jó itt. Hát nem kellemes? Imádom ezt a helyet. Mikor is voltunk itt utoljára? Joan születésnapján? Mindenesetre még ma is emlékszem, mit ettem akkor. Spenótlevest és rákpástétomot, desszertnek meg igazi banánt. Juj, de fincsi lesz, itt minden olyan remek. Járt már itt, Hooper? Hát nem ügyes, ahogy az egészet megcsinálták? Pontos mása az eredetinek, ugye, Anya? Te mit eszel, Joan?

JOAN: /a pincérhez/ Kaphatok valami italt?

BARBARA: Akartál mondani valamit, Harry?

HARRY: Nem. Csak asztali imát mondanék, ha már mindenki választott.

BARBARA: Ó, elnézést! Gyorsan, gyorsan. Juj, nyám-nyám-nyám, mivel is kezdjem?

JOAN: Nekem dupla epét, jegelt ürömmel!

HARRY: Joan, kérlek…

TESS: /magaelé/ Csak legalább éreznék valamit, a félelmen kívül. Valamit, irántuk, még Harry iránt is. Valahogy többet jelentene, ha mást is éreznék, mint gyűlöletet. Valamit, ami több ennél.

Én csak a szeretetet adtam nekik, de ez nem elég. Van valami még, egyetlen hiányzó láncszem. Kell, hogy legyen valami sokkal fontosabb, mint a Harry iránti gyűlölet, és ha rájönnék, mi az…

PINCÉR: Asszonyom?

TESS: Nem tudom…

PINCÉR: Én sonkát ajánlanék. Hamiltonit. /Tess most ismeri meg. Nyomatékkal/ „Kanadai” import.

TESS: Hiszen maga… Úristen, Ciklopsz…

PINCÉR: /szájára teszi a kezét, csitítólag/ Nekem mindegy, gondolja meg.

HARRY: Tessa mamának jobb lesz a tőkehal.

PINCÉR: Akkor mit szabad hoznom?

HARRY: Legyen tőkehal.

PINCÉR: Ahogy óhajtják. /elmegy, ételeket szolgál fel. Visszaérkeztekor Tess tányérjához letesz egy cédulát./

TESS: /maga elé, a cédulát olvasva / Hamilton Hoban, Szt. Tamás tér… Hihetetlen!… Talán mégis van remény?… /Harry-hoz/ Bocsássatok meg egy percre!

BARBARA: Nem jól vagy, Anya?

TESS: Csak múló fejfájás… rögtön itt leszek./el/

BARBARA: Pedig itt minden olyan szép, olyan csodálatos. Hát nem isteni?

/Fény le./

 

 

X.

 

Színhely: Nem jellemző. Ciklopsz egyedül, láthatóan vár valakire. Tess jön be/

 

CIKLOPSZ: Cssss…! /csendre inti /

TESS: Hát mégis igaz?

CIKLOPSZ: /Bólint/

TESS: Pedig öt évvel idősebb nálam. Nem lehet igaz, ez Ham utolsó, kegyetlen tréfája. Őt már öt éve el kellett, hogy szólítsák.

CIKLOPSZ: /Fejét rázza/ Várjon, mindjárt küldöm. /el/

/Ham jön be./

HAM: Tess! /Tess visszahőköl. Megcsókolják egymást./ Tess, egyetlenem! Tedd le magad /leülnek./ Na, igazán nem is festesz olyan rémesen, ahogy egy vágóhídra szánt öreglánytól várná az ember.

Ciklopsznak köszönheted, hogy rád találtunk. Ez a vén, bevándorolt homokos tudta meg, hogy rajta van a neved a listán, és hogy mikor visznek. Egy beavatott kormánytisztviselőtől, akivel együtt hál.

Uramisten, Tess, alig akarom elhinni, hogy már hatvanöt éves vagy. Sose tudtam, hogy öt évvel idősebb vagy nálam.

TESS: De Ham, ez nem egészen így van, tudod te is…

HAM: Cssss! … Most aztán csipkedjük magunkat! Ciklopsz! A térképet!

/Tesshez:/ Biztos, hogy nem követtek?

TESS: /bólint./

HAM: Buffalót el kell, kerüljük. Ott nagy az ellenőrzés… /a térképet nézi/ Igen, ez jó lesz. Ciklopsz! Van a teherautóban matrac Tess számára?

CIKLOPSZ: /bólint/

HAM: Forró kávé? Jól van. Fent északon hidegebb lesz. /Tesshez/ Azt tudod, ugye, hogy természetesen mentelmi jogot élvezel majd? /magára mutat/ Kanadai állampolgár feleségéhez egy ujjal sem nyúlhatnak. Meglátod, meg fogod szeretni őket.

TESS: Kiket?

HAM: Hát azt a kanadai házaspárt, akiknél dolgozom. Palmerstonékat, oda, odafönt a Muskota tónál.

Egyedül élnek, abban az irdatlan házban, egy fenyőkkel szegélyezett tó partján, amely telente befagy.

Tudsz még korcsolyázni?

Én segítek vezetni a háztartásukat. Megvan mindenük, tej, hús, vaj, tojás, gyümölcsök.

Úgy fogadnak majd, mint a saját lányukat… Ja, még valami, Tess, remélem, nem bánod, ha majd tenned-venned kell egy kicsit. Persze csak valami könnyű házimunkát. Hébe-hóba egy kis főzés, amikor a szakácsnő szabadságra megy. És majd utazgatunk, mint férj és feleség. Végre az enyém leszel. Csak az enyém.

TESS: Hát ezért ez a nagy felhajtás? /éktelenül nevetni kezd./

HAM: Mi az? Mi olyan nevetséges ezen?

TESS: /továbbnevet… majd hirtelen/ a helyzet az, Ham, hogy..

HAM: Úgy értsem, hogy…

TESS: Adj egy másodpercet.

HAM: Túlságosan nagyra tartod magad, hogy elfogadd?

TESS: Ó, dehogyis. Dehogy tartom én nagyra magamat, csak hát… Ez nem megoldás. Most már ez nem jó megoldás.

HAM: Miért nem? Eldobnád az életedet?

TESS: Ez az, Ham, az én életemet. Csak most jöttem rá, mennyire egyedül vagyok.

Te is az életemet akarod, mint ők. Birtokolni akarsz, Ham, a magad hiú módján.

HAM: De ez őrültség! Úristen!

TESS: Megvan, amit kerestem.

HAM: Mi van meg?!

TESS: Az utolsó láncszem. Nem tudtam rájönni, mi az, de most már tudom. Köszönöm, Ham, most már nem félek.

HAM: Neked elment az eszed!

TESS: Nem. Ez volt az a láncszem, hogy visszautasíthattalak. Egyszerre élőnek érzem magam megint. Köszönöm, Ham. Köszönöm, drágám.

HAM: /vállát vonogatva / Oké. Oké, ha így akarod. /Fény le./

 

 

XI.

 

Szín: Tess otthona. Asztal, négy szék, virágok, telefon kis asztalon.

Joan, Barbara, Hooper ülnek a szobában. Ziláltak. Ballról Tess jön be.

 

BARBARA: Ó, Anya! Anya, hát te vagy az? Itt van, megjött! Harry borzasztó dühös volt rád. Anya, azt hittük, elszöktél valamerre. Ilyet nem lett volna szabad tenni. Csurom víz a hajad. Gyere, megtörlöm, mert még megfázol.

TESS: Annyi baj legyen. /maga elé/ Szegénykém. Tőle nem kell elbúcsúznom, elbúcsúztam már évekkel ezelőtt az igazitól, mikor elvitték az átnevelőbe.

BARBARA: Harry már a rendőrséget is felhívta…

TESS: Mindez a cécó miattam?

HARRY: /a színfalak mögül/ Anya! Jöjjön ide! /Tess, mintha nem is hallaná, elkezdi csinosítani magát./ Tessa mama! Beszélni akarok magával.

TESS: /Joanhoz, aki láthatóan részegen ül az asztalnál/ Figyelj rám, drágám, hallasz? Érted, amit mondok? Néhány perc múlva el kell mennem, de még mondani akarok neked valamit. Joan, hagyd ott Harryt. El kell hagynod! Találj rá módot. Bármi áron! Hallasz? Megértettél? /Joan megfogja Tess kezét, bólint. Tess megcsókolja. Bejön Harry./

HARRY: /kedélyesen/ Sétált egyet, Tessa mama?

TESS: Ma elmentem az átnevelőbe, és meglátogattam a fiadat.

HARRY: /váratlanul éri az ütés, majd kedélyesen, a helyzetet mentve/ De hát nekem nincsen fiam.

TESS: Semmit sem változott. Talán ő az egyetlen, akire büszke lehettél volna, Harry.

HARRY:  /mosolyogni próbál / Nekem nincsen fiam.

TESS: Ha meg tudnál érteni jellemet, meggyőződést, és még sok minden mást, büszke lehetnél rá.

HARRY: Nem, nekem sosem volt fiam.

TESS: Nem adta fel az elveit!

HARRY: Joannak és nekem sohasem volt gyermekünk.

TESS: Ő legalább szembeszállt veletek.

HARRY: Nincs gyermekünk!

TESS: Szembeszállt mindőtökkel!

HARRY: Egy gyermekünk sincs!

TESS: Egy napon talán majd kijön és szembeszáll veletek.

HARRY: Az én magas pozíciómban nem lett volna tanácsos gyermeket nemzeni.

TESS: Talán egyszer majd kijön. Végül is… mindenre sor kerül.

HARRY: Mint magas rangú hivatalnok, példát mutattam azzal is, hogy nincsenek gyermekeim.

TESS: A fiad azt mondta, hogy rendkívüli ember vagy, bizonyos szempontból, hogy tudsz hinni bármiben és hitet ébreszteni másokban.

HARRY: /mosolyog / Remélem, hogy az embereket mindig a saját javukra befolyásoltam.

TESS: Elhiszem, hogy hiszel ebben, Harry.

HARRY: Hiszek abban, hogy hozzájárultam egy új társadalom megteremtéséhez. Tettem annyit, hogy maradjon valami apró nyomom a történelemben.

TESS: Pedig milyen képességeid voltak, Harry…

Talán, ha nem kergettelek volna el azon a vasárnap délutánon, talán minden másképp alakul. Akkor talán nem akartál volna bosszút állni rajtunk, mindenkin. Talán… csakugyan vitted volna valamire.

HARRY: Elég! Ne tegye ezt, Tessa mama. A vesztes utolsó mentsvára az ellenfél megalázása.

TESS: Egyszer az apám azt mondta, hogy igazán boldog csak az lehet, aki nem csak önmagát tudja siratni. Aki őszintén hullat könnyeket másokért…

BARBARA: Anya, itt van a busz érted. Milyen csodás, sárga színe van. Az ember nem is gondolná, hogy…

TESS: Már nem gyűlöllek, Harry. Őszintén sajnállak. Hidd el, így van, ahogy mondom. És örülök, hogy — habár életem utolsó órájában — megadatott ez az érzés is. Önzetlenül sajnállak.

HOOPER: /megfogja Tess kezét, az lerázza / Jöjjön, itt az idő.

TESS: Most már tudom, hogy nem hagytam ki semmit. ÉLTEM, érted?  ÉLTEM… Szegény Harry /dudorászva megy ki, Hooper oldalán. Fügöny/

7 év Nincs Komment

Színpadra írta: Berta Gyula

 

Szereplők:

 

Tessa — 65 éves nő, feleség, anya

Barbara — Tessa lánya

Harry — Tessa veje, Joan férje

Joan — Tessa lánya, Harry felesége

Hooper — Nővér az aggok házából

Apus — Tessa apja

Zina Edwars — Tessa barátnője

Ham Hoban — Tessa egykori szerelme

Ciklopsz — Tessa lelki barátja a múltból

Pincér — felszolgáló

Hang — narrátor

 

 

 

I.

 

 

/Szín: Tessa szobája/

 

 

TESS: /kezében tükör, fésű. Sóhajt./ Hiába eljárt az idő… hatvanöt év! Úristen! Persze nem nézek ki annyinak.” Tessa mama egész jól tartja magát!” — Ó, Harry, ez az undorító kis féreg.

/bánatosan/ Ma lesz a napja. /tetterősen/ Készen kell elébe állnom. Nem mintha minden elszalasztott percért kár lenne, inkább csak, hogy mindenkit legalább egy fejhosszal megelőzzek./szünet/Legalább ennyi előnyöm legyen, hogy én vagyok az első, aki talpon van és várja a többieket.

Bizonyos előjogokat jelent, ha készen, felöltözve várakozom, mintha nem is érdekelne, hogy mi vár rám.

Azt hiszem, félek, nagyon félek./megpróbálja visszanyelni a gombócot, ami gyülemlik a torkán./

/Hirtelen ötlettel/Majd azt mondom Barbarának: ”Maradt egy kis fogpaszta, meg nappali krém”. Csak így hűvösen, és ezzel is elhatárolom magam a közönségességüktől.

Nem, ma nem kérek az otrombaságaikból, meg a szerető pátyolgatásukból.

Életem utolsó napján, azt hiszem, jogom van ennyihez…/letérdel/

Ha most imát mondanék, az valahogy így hangzana: ”Add, hogy valami az utolsó pillanatban közbejöjjön. Hallgass meg Isten, vagy akármi. Add, hogy valami, valami történjen az utolsó pillanatban, kérlek!

Ha valami dermesztő hideg szigetre száműznének, még az is jobb lenne… legalábbis látszatra. De ha ezt nem teheted, akkor az ég szerelmére, add, hogy ne remegjek a végső órán.

Adj bátorságot, hogy méltósággal végigcsináljam ezt az átkozott komédiát”.

/Ajtó csapódik, Tess felriad. Barbara jön be./

BARBARA: /nyájasan/ Ej,hát itt vagy? Megijedtél? /megfogja Tess állát/ Talán… talán imádkoztál egy kicsit?

TESS: Úristen! Dehogy Még, hogy én?

Ide figyelj, ezeket, ezeket naponta kell öntözni! /a virágokra mutat/nehogy elfelejtsd nekem!

/maga elé/ Szerencsétlen Barbara. A mosolya ideges arcrángás. Ha rajtakapod, hogy ábrándozik, vagy homlokráncolva töpreng, ezt az iszonyú, kényszeredett mosolyt villantja rád. Így átformálták szegényt. Ez lett a lányomból, akinek valaha életeleme volt a szenvedélyes vitatkozás, aki bátor véleményeket kiáltott világgá, és ellenszegült, kíméletlenül bírált, tüntetett.

Hagytuk elsüllyedni a homoktengerben. No azért nem egészen. Volt egy kis dulakodás, amikor megérkezett a két nagydarab ápolónő.

Emlékszem, az egyiknek az arcába vágtam.

Harry erre lefogott. Annyi év telt el az óta… Úgy rémlik, Elton szenvedélyesen szembeszállt Harry-vel… Igen! /szünet/

Elton… jó férj volt, igazi EMBER. Nem bírta ezt az átalakult, önmagából kifordult világot…

ELTON HANGJA: Tess! Tess, drágám… Drágám, bocsáss meg nekem, de én ezt nem bírom tovább! Nem bírom tovább, Tess! Nem bírom!!…Bocsáss meg nekem ezért!

TESS: /maga elé/Nem bírta, nem látta értelmét a további harcnak. Nem! Nem volt gyáva, csak egyszerűen nem bírta tovább./virágot vesz fel a földről, Barbarához/Szagold csak!

BARBARA: Ejha! Itt van Hooper! /Barbara el./

TESS: /maga elé/Nőegylet. Pedig hogy ígérték — no és persze megszegték —, hogy ettől megkímélnek. /Hooperhez/ Üdvözlöm Hooper kisasszony!

HOOPER: Semmi kisasszony. Csak Hooper, aranyom… Most kénytelen vagyok belekukkantani a táskájába, aranyom. Afféle formaság…/átkutatja/ így ni, aranyom.

BARBARA: /behozza a reggelit/Reggeli… Forró pogácsa, cicafark /leülnek, esznek./

BARBARA: Én imádom ezt a cicafarkat! Hát nem olyan, mint az igazi tészta?

HOOPER: De, pontosan, aranyom. Hát nem csodálatos, hogy manapság bármit elő tudnak állítani, amire gusztusa van az embernek? /helikopter zakatolása hallatszik/

BARBARA: ejha! Ez csak Harry lehet! Úgy látszik, mégis elengedték a Fehér Házból. Megyek eléje.

HOOPER: jöjjön maga is! /Barbara és Hooper el./

TESS: /maga elé/ Harry! Harry Platt. Lám, mégis megérkezett. Hiábavaló volt minden fohászkodásom, hogy Harryt Washingtonban tartsák. Életem utolsó napján nem részesülhetek abban a kegyben, hogy mellőzzem a társaságát. /gúnyosan/ Nagy ember lett.

Annak idején, amikor a Fehér Házba került, munkások jöttek, fűrészeltek, kalapáltak és a mennyezetbe — a férjem egykori dolgozószobájának mennyezetébe! — nyílásokat vágtak És az eredmény, ez az enyhén szólva színpadias hatás: Harry íróasztalostól, székestől, mindenestől egy többszintes emelvény magaslatára került és az új világ kíméletlen ragyogása árad rá, tetőtől talpig, pisiszínű dicsfényben fürdeti! /Barbara, Harry és Hooper jön be./

HARRY: /kezet nyújt Tessnek, az nem fogadja el/ no, Tessa mama. Hát hogy vagyunk Tessa mama?

TESS: /maga elé/ Hogy vagyunk? A halálraítélttől nem szokták megkérdezni: „hogy vagyunk?”

HARRY: Nézzük csak! /táskájából papírokat, noteszt vesz elő/ Lássuk csak, Tessa mama, mit tehetünk magáért ma? Mi is a mai napirend?

Szeretne talán valami rendkívülit csinálni ma? Netán segíthetek valami kis örömet szerezni Tessa mamának?

Nincs kedve leruccanni Floridába délután? Talán látni szeretne valakit?

TESS: Szeretném meglátogatni Lacey Edwarsot.

HARRY: Természetesen. Van, aki elvigye?

BARBARA: Ó, hogyne, hogyne! Küldtek egy aranyos lányt.

TESS: /Hooperre mutat/ Szeretnék taxival menni.

HARRY: Csak nem engedhetjük taxin furikázni! Gondolnunk kell Tessa mama kényelmére. /tárcsáz/ No, mindjárt, csak egy pillanat. Fehér Ház? Maga az Bill? /ordít/ Hol az Istenben kódorog, már fél perce hívom! Aláíratta már az Elnök Úrral a levelet? Mi az, hogy nem volt rá ideje?! Ki fogom rúgni, ha még egyszer előfordul, megértette?! /szünet/Velem akar beszélni az Elnök Úr? Hát akkor meg kapcsolja azonnal, ne húzza az időmet!

Elnök Úr… Igenis Elnök Úr! Természetesen Elnök Úr. Nem lehet megengedni… Ki fogom rúgni. Rendben van Elnök Úr… Mélységes tiszteletem Elnök Úr.

/a többiekhez/Képzeljék… /nevet, majd megpukkad/… a múltkor… hahaha… a múltkor az elnök asszony valami egyesület gyermekküldöttségét fogadta a Fehér Házban és egy aranyos kislány állt elől hatalmas virágcsokorral a kezében… és akkor egy tündéri dolog történt. Az a kislány annyira megilletődött, hogy /nevet/ kiejtette a kezéből a csokrot. Nagyon kínos pillanat következett, elvégre ott voltak a televíziós kamerák meg minden. Aztán maga az elnök asszony mentette meg a helyzetet, lehajolt, felvette a virágot. Tündéri történet. /nevet/

TESS: /maga elé/Én is tudnék mesélni egy tündéri történetet: amikor beadtad a fiadat — még öt éves sem volt szegénykém — az átnevelőbe. Pfuj, te féreg!

/Joan jön be, hálóingben, kezében cigaretta, csapzottan/

JOAN: Ni csak, ki van itt?! /gúnyosan/ A ház ura, személyesen! Az én drága élettársam.

Urunk és parancsolónk. Micsoda öröm, micsoda megtiszteltetés!

HARRY: /feszeng, majd/ Nincs rajtad köntös!

JOAN: Rémlett is, hogy a szolgálati helikoptert hallom. Vagy netán, molekuláris közvetítéssel jöttél? Milyen érzés táviratilag közlekedni?

Úgy tudom, egy kis zűrben vannak a kivitelezéssel, ti nem hallottátok?

Képzeld, Anya, csak úgy feladnak, mint egy táviratot! Úgy hallottam, hogy valami szerencsétlen hapsi közvetíttette magát, de kifelejtettek egy digitet… úgyhogy szegény pasi felsőtest nélkül érkezett meg. /nevet/ /Harrynak, komolyan/De te vigyázol, ugye, Harry? Úgy értem, ha molekuláris állapotban küldenek valahova, akkor először alaposan megbizonyosodsz róla édesem, hogy mindenestől küldenek-e el?

Mert ugye, képzeld csak el a bánatomat, ha valamelyik testrészed rossz helyre kerülne. Képzelheted, hogy oda lennék, ha valamid elkallódna! /nevet/

HARRY: Joan, kérlek, ma mellőzzük a hülyéskedést, rendben?

JOAN: Ki hülyéskedik? Én halálosan komoly vagyok.

HARRY: Joan, kérlek, mi lenne, ha a változatosság kedvéért felöltöznél?

JOAN: Úgy!? Bezzeg amikor dokumentum műsort csináltak rólad — rólad, a társadalom jelességéről — akkor nem mondtad, hogy öltözzek fel.

Nem! Bezártál egy szobába, színésznőt szerződtettél a feleséged szerepének eljátszására! Szégyelltél! Szégyellted az „átneveletlen” feleségedet, akinek még vannak indulatai, saját érzelmei ebben a rothadt, kétszínű világban.

Nem is értem, miért nem küldesz el engem is az átnevelőbe, úgy, mint Barbarát?

Félsz, Harry! Félted a karrieredet. Nem vetne rád jó fényt egy átnevelőből szabadult feleség. Igaz, Harry?

Így hát szobafogságban kell kivárnom a halál óráját, a gépesített halálét, hatvanöt éves koromban.

HARRY: Joan, öltözz fel!

JOAN: /kiabálva/ Segítség! Én vagyok Anasztázia, az utolsó Romanov, vitaminokkal tartanak életben! Én tudom, hol vannak az ékszerek!

HARRY: /elkapja Joan karját és hátracsavarja/ /Szelíden/ Miért nem öltözöl fel, Joan?

JOAN: Miért nem köpsz szembe? Minek erőszakolod magadra ezt a furcsa álszent mosolyt? Hagyd a fenébe, édes. Ugyan, Harry. Legyünk végre haverok! Mutasd meg nekünk az igazi Harry-t az összes bibircsókjával! Hadd lássuk egyszer azt a varacskos disznó pofádat!

HARRY: Hozd a kulcsot, Barbara!

JOAN: /Tesshez, meglepődve/ Te meg miért vagy így kiöltözve? /most jön rá/ Úristen! Anya! Most fognak örökre elaltatni? Ma van a napja?! Úristen, ma?! /Harry viszi kifelé/ Engedj el te gyilkos!

TESS: /maga elé/ Lepra alak!

/fény le/

 

 

II.

 

 

/Szín: ugyanaz, Tess egyedül az asztalnál, Joan képét nézi/

 

TESS: Ó, Joan. Hogy megváltoztál te is. Hova lett az egykori vidámságod?

Harry Platt! Ő az oka mindennek!

Emlékszem, amikor először láttam meg. Joan és Barbara két barátjával teniszezett Harry meg, mint egy kis epekedő süldő nézte Joant, s mikor az feléje nézett, mindannyiszor rávillantotta azt a cinikus mosolyát. Mint aki mindent tud Joanról.

Aztán Barbara partnerét megcsípte egy darázs. Egyszerre csak ott termett, ki tudja, honnan, ez a furcsa külsejű fiú, a nem rászabott, túl hosszú tenisznadrágban, kezében kölcsönkrakettet lóbálva és ajánlkozott, hogy ő majd beugrik.

Egyikük sem örült neki, de ahogy ott állt és lelkesen kémlelte az arcokat, senkinek sem volt képe megkérdezni, hogy ki maga egyáltalán? „Beszállok, rendben?” — és a következő percben már ott ugrált a pályán, mint Barbara párja.

Valami szédületes volt az egész, mintha olyasvalaki produkálná magát, akinek aprólékosan leírták a teniszezést, de játszani még soha senkit sem látott. S ahogy ide-oda rohangált vastag gyapjú zoknijában, olyan lelkesen, mintha ettől függne a világ sora.

A nézők pukkadoztak a nevetéstől, és a fiú nyilván észrevett valamit: egy alkalommal még nyugtázta is egy merev kis meghajlással.

Aztán a játék végén, habár senki sem hívta, részt vett a család vacsoráján.

Joan mulatságos figurának tartotta, de irtózott tőle.

Látni lehetett már az elején, hogy fülig szerelmes Joanba. Mégis Barbara vette pártfogásába.

… Aztán egy nap Joan és Harry bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Nem hittem a fülemnek. Joan, az egykori szódaárus fiú oldalán. Mert Harry szódaárusként kezdte a pályafutását. Szikvízárus. Most meg az elnök első tanácsadója.

Felverekedte magát azzal az ellenállást nem tűrő, „minden lében kanál” modorával.

„Olyan, mint a kullancs” — mondta egyszer Elton, és milyen igaza volt…

Egy alkalommal, még mielőtt Joant eljegyezte volna, egy esős vasárnapion be akart jönni hozzánk. Teljesen egyedül voltam otthon, a család Floridába ment víkendezni. Egyszer csak hallom, hogy valaki csenget. /fény le, csengő hallatszik. Fény vissza, szín: ugyanaz, Tess köt. Csengetés elmarad, majd újra megszólal/

 

TESS: /kinéz az ablakon/ Úristen! Harry Platt! Mit akar ebben a szakadó esőben? /tovább köt. Csengetés hallatszik. Tess befogja a fülét, majd kitör/ Nincs itthol senki! /Csengő tovább szól/

TESS: /felrántja az ajtót. Harry jön elő Tess, üvöltve/ Nincs itthol senki! Senki nincs itthon, Harry! Kit keres?

HARRY: /hunyorogva/ Barbarát.

TESS: Barbara elutazott.

HARRY: Gondoltam, hátha visszajött, azt mondta, lehet, hogy egy nappal korábban hazajön…

TESS: Nincs itt. Nincs itthon senki! Egyáltalán mit akar?

/Harry csak pislog és hátrább lép./

HARRY: Épp csak arra gondoltam, hogy Barbara…

TESS: Miért tesz úgy, mintha Barbara kedvéért járna ide? Miért csinál úgy, mintha Barbarához jönne, amikor Joannal szeretne lenni?! Hiszen világos, még a vak is látja, hogy Joan miatt jár ide. Mit akar hát?

HARRY: Semmit…

TESS: Mit akar? Minek jár ide folyton? Mit mászkál a nyakunkra állandóan? Hát nem veszi észre, hogy Joan rá se bagózik magára?

Mit erőlteti?

Ide hallgasson, megmondom én kerek perec: nem akarjuk, hogy ide jöjjön! Se a férjem, se én. Most pedig menjen! /megesik a szíve rajta/ Menjen innen Harry! /fény le/

 

 

 

III.

 

/Fény, lassan /Szín: mint az előző, Tess kezében a kép, az asztalnál ül. Hooper jön be./

 

HOOPER: Hát akkor indulhatunk is./megfogja Tess könyökét./

TESS: Ezt mellőzze: nem szeretem, ha hozzám érnek. Nem fogok elszökni./kitör/

Egyáltalán mit képzel, hova futhatnék?

/maga elé/ Mese nincs: hatvanöt éves korában az embert „elszólítják”, hogy aztán elaltassák örökre. Azt mondják, az altató mentaízü és pillanatnyi mámort okoz.

Az emberek, állítólag: kacagva, dalolva halnak meg.

/fény le./

 

 

IV.

 

Szín: Aggok háza. Asztal, négy szék. A bejáratnál felirat: „Vároda középkorúaknak és aggoknak”. Jobbról Hooper és Tess jön be.

 

TESS: Látja ezt? Én még emlékszem arra az időre, amikor itt, bent az udvarban, nyári estéken hangversenyt rendeztek. Vonósnégyes koncerteket. Anyám is játszott, csellista volt. Magának fogalma sem lehet, milyen csodás volt olyankor minden, a holdsütötte kis nyírfaligetben. A fákon fehér papírlampionok lógtak, körülöttük pici pillangók keringtek, és mi ott ültünk a fűben, úgy hallgattuk Mozartot, meg Vivaldit, a holdfényben.

HOOPER: /nevetve/ Nem mondom… ha valaki szereti az ilyesmit…

TESS: Olyan kedves, olyan gyönyörű volt az egész, maga el sem tudja képzelni.

HOOPER: Viszont, gondoljon csak bele: manapság mindezt megkaphatja az ember kapszulában.

TESS: De fehér nyírfaliget, meg holdfény nélkül.

HOOPER: Hát, az lehet…

TESS: Istenem, de örülök, hogy a férjem ezt nem érte meg, sem apus, sem a hozzák hasonlók.

HOOPER: Üljön le, mindjárt küldöm a barátnőjét. Magát úgysem engednék oda be. /Hooper el./

TESS: /tekintete egy feliratra téved: „Kedvességet kérünk”/ Bizony, el kell ismernem, ha Harry Platt nem olyan fontos személyiség, már én is rég itt csücsülnék.

/Balról Lacey és Hooper jön be. Tess és Lacey összeölelkeznek./

HOOPER: Hát akkor most kettesben hagyom magukat. /Hooper elmegy egy távolabbi székhez, leül/

LACEY: Nézd meg azt a segget! /Hooperre érti/ Olyan segge van valamennyiüknek, mint a bivalynak. /leülnek/

Van cigarettád? /Tess előveszi/ juj, valódi cigi! Hónapok óta egyebet sem szívok, mint valami füstszűrős tengeri moszatot /szünet/. Hoztál nekem valamit?

TESS: /könyveket rak az asztalra/ Elhoztam a megmaradt ponyváimat.

LACEY: Ó! Köszönöm. Ó, de nagyszerű! Ha tudnád, micsoda pocsék limonádé regények vannak itt a kazettákon. /Hooperre mutat/ Ez ki?

TESS: A fegyőröm, Miss Hooper.

LACEY: /méregeti/ Micsoda hatalmas mellek. Ezektől aztán nem sajnálják a táplálékot! /sírni kezd/

TESS: Nyugalom. Minden rendben, szívi. Én teljesen nyugodt vagyok. Egész jól állom a sarat.

LACEY: Istenem, Tess. Csak most döbbentem rá, hogy nem leszel mellettem, ha eljön az én időm, és én úgy, de úgy meg leszek rémülve.

TESS: Emlékszel, amikor megismertük egymást?

/fény le/

11 hónap 4 komment

 

Hétfőn születtem, kedden katonának mentem,
Géppisztolyt fogtam, ölni készen.
Körülöttem nagy-nagy csend,
Csak a tücsök ciripelt.

Szerdán sírokat ástam, sok lyukat,
…többé nem hallom már hangjukat,
Körülöttem nagy-nagy csend,
Csak a tücsök ciripelt.

Csütörtökön kész lett a temető,
Nincs már anya, nincs már szerető.
Csak a csend, mely átölel,
Minden élő meglapul,
De messze, valahol
Egy tücsök ciripel.

Félni kezdtem pénteken,
Hogy elveszik az életem.
Keveset éltem még csak,
De szívem, mint a jégcsap,
Nem olvasztja szerelem.
Jégcsap szívemen az úr a félelem,
Már nem ver, szinte lötyög,
S a csendben ciripel egy tücsök.

Sötét arcok értem jöttek szombaton.
Rémülten néztem csak,
Mikor fölém hajoltak,
S gyöngyözött a homlokom
Most itt vagyok én is, halljátok?!
Feleljetek halottak, kik miattam haltatok!
…Csak a csend felel,
S a csendben,
-Hallom innen-
Egy tücsök ciripel.

Vasárnap, e szép ünnepen
Gyertyát gyújtottak fölöttem,
Se arcú emberek
Néha megállnak
Sírom mellett,
S nézik fejfámat
Körülöttem nagy-nagy csend,
Itt vagyok a föld alatt!
Síromban egyedül, mélyen lent.

 

 

 

Levél a szőke hölgy anyjától
12 hónap 3 komment
Berta Gyula Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.