Berta Gyula : Sumner Lockie Eliot: Elmenőben (I.-IV.)

Színpadra írta: Berta Gyula

 

Szereplők:

 

Tessa — 65 éves nő, feleség, anya

Barbara — Tessa lánya

Harry — Tessa veje, Joan férje

Joan — Tessa lánya, Harry felesége

Hooper — Nővér az aggok házából

Apus — Tessa apja

Zina Edwars — Tessa barátnője

Ham Hoban — Tessa egykori szerelme

Ciklopsz — Tessa lelki barátja a múltból

Pincér — felszolgáló

Hang — narrátor

 

 

 

I.

 

 

/Szín: Tessa szobája/

 

 

TESS: /kezében tükör, fésű. Sóhajt./ Hiába eljárt az idő… hatvanöt év! Úristen! Persze nem nézek ki annyinak.” Tessa mama egész jól tartja magát!” — Ó, Harry, ez az undorító kis féreg.

/bánatosan/ Ma lesz a napja. /tetterősen/ Készen kell elébe állnom. Nem mintha minden elszalasztott percért kár lenne, inkább csak, hogy mindenkit legalább egy fejhosszal megelőzzek./szünet/Legalább ennyi előnyöm legyen, hogy én vagyok az első, aki talpon van és várja a többieket.

Bizonyos előjogokat jelent, ha készen, felöltözve várakozom, mintha nem is érdekelne, hogy mi vár rám.

Azt hiszem, félek, nagyon félek./megpróbálja visszanyelni a gombócot, ami gyülemlik a torkán./

/Hirtelen ötlettel/Majd azt mondom Barbarának: ”Maradt egy kis fogpaszta, meg nappali krém”. Csak így hűvösen, és ezzel is elhatárolom magam a közönségességüktől.

Nem, ma nem kérek az otrombaságaikból, meg a szerető pátyolgatásukból.

Életem utolsó napján, azt hiszem, jogom van ennyihez…/letérdel/

Ha most imát mondanék, az valahogy így hangzana: ”Add, hogy valami az utolsó pillanatban közbejöjjön. Hallgass meg Isten, vagy akármi. Add, hogy valami, valami történjen az utolsó pillanatban, kérlek!

Ha valami dermesztő hideg szigetre száműznének, még az is jobb lenne… legalábbis látszatra. De ha ezt nem teheted, akkor az ég szerelmére, add, hogy ne remegjek a végső órán.

Adj bátorságot, hogy méltósággal végigcsináljam ezt az átkozott komédiát”.

/Ajtó csapódik, Tess felriad. Barbara jön be./

BARBARA: /nyájasan/ Ej,hát itt vagy? Megijedtél? /megfogja Tess állát/ Talán… talán imádkoztál egy kicsit?

TESS: Úristen! Dehogy Még, hogy én?

Ide figyelj, ezeket, ezeket naponta kell öntözni! /a virágokra mutat/nehogy elfelejtsd nekem!

/maga elé/ Szerencsétlen Barbara. A mosolya ideges arcrángás. Ha rajtakapod, hogy ábrándozik, vagy homlokráncolva töpreng, ezt az iszonyú, kényszeredett mosolyt villantja rád. Így átformálták szegényt. Ez lett a lányomból, akinek valaha életeleme volt a szenvedélyes vitatkozás, aki bátor véleményeket kiáltott világgá, és ellenszegült, kíméletlenül bírált, tüntetett.

Hagytuk elsüllyedni a homoktengerben. No azért nem egészen. Volt egy kis dulakodás, amikor megérkezett a két nagydarab ápolónő.

Emlékszem, az egyiknek az arcába vágtam.

Harry erre lefogott. Annyi év telt el az óta… Úgy rémlik, Elton szenvedélyesen szembeszállt Harry-vel… Igen! /szünet/

Elton… jó férj volt, igazi EMBER. Nem bírta ezt az átalakult, önmagából kifordult világot…

ELTON HANGJA: Tess! Tess, drágám… Drágám, bocsáss meg nekem, de én ezt nem bírom tovább! Nem bírom tovább, Tess! Nem bírom!!…Bocsáss meg nekem ezért!

TESS: /maga elé/Nem bírta, nem látta értelmét a további harcnak. Nem! Nem volt gyáva, csak egyszerűen nem bírta tovább./virágot vesz fel a földről, Barbarához/Szagold csak!

BARBARA: Ejha! Itt van Hooper! /Barbara el./

TESS: /maga elé/Nőegylet. Pedig hogy ígérték — no és persze megszegték —, hogy ettől megkímélnek. /Hooperhez/ Üdvözlöm Hooper kisasszony!

HOOPER: Semmi kisasszony. Csak Hooper, aranyom… Most kénytelen vagyok belekukkantani a táskájába, aranyom. Afféle formaság…/átkutatja/ így ni, aranyom.

BARBARA: /behozza a reggelit/Reggeli… Forró pogácsa, cicafark /leülnek, esznek./

BARBARA: Én imádom ezt a cicafarkat! Hát nem olyan, mint az igazi tészta?

HOOPER: De, pontosan, aranyom. Hát nem csodálatos, hogy manapság bármit elő tudnak állítani, amire gusztusa van az embernek? /helikopter zakatolása hallatszik/

BARBARA: ejha! Ez csak Harry lehet! Úgy látszik, mégis elengedték a Fehér Házból. Megyek eléje.

HOOPER: jöjjön maga is! /Barbara és Hooper el./

TESS: /maga elé/ Harry! Harry Platt. Lám, mégis megérkezett. Hiábavaló volt minden fohászkodásom, hogy Harryt Washingtonban tartsák. Életem utolsó napján nem részesülhetek abban a kegyben, hogy mellőzzem a társaságát. /gúnyosan/ Nagy ember lett.

Annak idején, amikor a Fehér Házba került, munkások jöttek, fűrészeltek, kalapáltak és a mennyezetbe — a férjem egykori dolgozószobájának mennyezetébe! — nyílásokat vágtak És az eredmény, ez az enyhén szólva színpadias hatás: Harry íróasztalostól, székestől, mindenestől egy többszintes emelvény magaslatára került és az új világ kíméletlen ragyogása árad rá, tetőtől talpig, pisiszínű dicsfényben fürdeti! /Barbara, Harry és Hooper jön be./

HARRY: /kezet nyújt Tessnek, az nem fogadja el/ no, Tessa mama. Hát hogy vagyunk Tessa mama?

TESS: /maga elé/ Hogy vagyunk? A halálraítélttől nem szokták megkérdezni: „hogy vagyunk?”

HARRY: Nézzük csak! /táskájából papírokat, noteszt vesz elő/ Lássuk csak, Tessa mama, mit tehetünk magáért ma? Mi is a mai napirend?

Szeretne talán valami rendkívülit csinálni ma? Netán segíthetek valami kis örömet szerezni Tessa mamának?

Nincs kedve leruccanni Floridába délután? Talán látni szeretne valakit?

TESS: Szeretném meglátogatni Lacey Edwarsot.

HARRY: Természetesen. Van, aki elvigye?

BARBARA: Ó, hogyne, hogyne! Küldtek egy aranyos lányt.

TESS: /Hooperre mutat/ Szeretnék taxival menni.

HARRY: Csak nem engedhetjük taxin furikázni! Gondolnunk kell Tessa mama kényelmére. /tárcsáz/ No, mindjárt, csak egy pillanat. Fehér Ház? Maga az Bill? /ordít/ Hol az Istenben kódorog, már fél perce hívom! Aláíratta már az Elnök Úrral a levelet? Mi az, hogy nem volt rá ideje?! Ki fogom rúgni, ha még egyszer előfordul, megértette?! /szünet/Velem akar beszélni az Elnök Úr? Hát akkor meg kapcsolja azonnal, ne húzza az időmet!

Elnök Úr… Igenis Elnök Úr! Természetesen Elnök Úr. Nem lehet megengedni… Ki fogom rúgni. Rendben van Elnök Úr… Mélységes tiszteletem Elnök Úr.

/a többiekhez/Képzeljék… /nevet, majd megpukkad/… a múltkor… hahaha… a múltkor az elnök asszony valami egyesület gyermekküldöttségét fogadta a Fehér Házban és egy aranyos kislány állt elől hatalmas virágcsokorral a kezében… és akkor egy tündéri dolog történt. Az a kislány annyira megilletődött, hogy /nevet/ kiejtette a kezéből a csokrot. Nagyon kínos pillanat következett, elvégre ott voltak a televíziós kamerák meg minden. Aztán maga az elnök asszony mentette meg a helyzetet, lehajolt, felvette a virágot. Tündéri történet. /nevet/

TESS: /maga elé/Én is tudnék mesélni egy tündéri történetet: amikor beadtad a fiadat — még öt éves sem volt szegénykém — az átnevelőbe. Pfuj, te féreg!

/Joan jön be, hálóingben, kezében cigaretta, csapzottan/

JOAN: Ni csak, ki van itt?! /gúnyosan/ A ház ura, személyesen! Az én drága élettársam.

Urunk és parancsolónk. Micsoda öröm, micsoda megtiszteltetés!

HARRY: /feszeng, majd/ Nincs rajtad köntös!

JOAN: Rémlett is, hogy a szolgálati helikoptert hallom. Vagy netán, molekuláris közvetítéssel jöttél? Milyen érzés táviratilag közlekedni?

Úgy tudom, egy kis zűrben vannak a kivitelezéssel, ti nem hallottátok?

Képzeld, Anya, csak úgy feladnak, mint egy táviratot! Úgy hallottam, hogy valami szerencsétlen hapsi közvetíttette magát, de kifelejtettek egy digitet… úgyhogy szegény pasi felsőtest nélkül érkezett meg. /nevet/ /Harrynak, komolyan/De te vigyázol, ugye, Harry? Úgy értem, ha molekuláris állapotban küldenek valahova, akkor először alaposan megbizonyosodsz róla édesem, hogy mindenestől küldenek-e el?

Mert ugye, képzeld csak el a bánatomat, ha valamelyik testrészed rossz helyre kerülne. Képzelheted, hogy oda lennék, ha valamid elkallódna! /nevet/

HARRY: Joan, kérlek, ma mellőzzük a hülyéskedést, rendben?

JOAN: Ki hülyéskedik? Én halálosan komoly vagyok.

HARRY: Joan, kérlek, mi lenne, ha a változatosság kedvéért felöltöznél?

JOAN: Úgy!? Bezzeg amikor dokumentum műsort csináltak rólad — rólad, a társadalom jelességéről — akkor nem mondtad, hogy öltözzek fel.

Nem! Bezártál egy szobába, színésznőt szerződtettél a feleséged szerepének eljátszására! Szégyelltél! Szégyellted az „átneveletlen” feleségedet, akinek még vannak indulatai, saját érzelmei ebben a rothadt, kétszínű világban.

Nem is értem, miért nem küldesz el engem is az átnevelőbe, úgy, mint Barbarát?

Félsz, Harry! Félted a karrieredet. Nem vetne rád jó fényt egy átnevelőből szabadult feleség. Igaz, Harry?

Így hát szobafogságban kell kivárnom a halál óráját, a gépesített halálét, hatvanöt éves koromban.

HARRY: Joan, öltözz fel!

JOAN: /kiabálva/ Segítség! Én vagyok Anasztázia, az utolsó Romanov, vitaminokkal tartanak életben! Én tudom, hol vannak az ékszerek!

HARRY: /elkapja Joan karját és hátracsavarja/ /Szelíden/ Miért nem öltözöl fel, Joan?

JOAN: Miért nem köpsz szembe? Minek erőszakolod magadra ezt a furcsa álszent mosolyt? Hagyd a fenébe, édes. Ugyan, Harry. Legyünk végre haverok! Mutasd meg nekünk az igazi Harry-t az összes bibircsókjával! Hadd lássuk egyszer azt a varacskos disznó pofádat!

HARRY: Hozd a kulcsot, Barbara!

JOAN: /Tesshez, meglepődve/ Te meg miért vagy így kiöltözve? /most jön rá/ Úristen! Anya! Most fognak örökre elaltatni? Ma van a napja?! Úristen, ma?! /Harry viszi kifelé/ Engedj el te gyilkos!

TESS: /maga elé/ Lepra alak!

/fény le/

 

 

II.

 

 

/Szín: ugyanaz, Tess egyedül az asztalnál, Joan képét nézi/

 

TESS: Ó, Joan. Hogy megváltoztál te is. Hova lett az egykori vidámságod?

Harry Platt! Ő az oka mindennek!

Emlékszem, amikor először láttam meg. Joan és Barbara két barátjával teniszezett Harry meg, mint egy kis epekedő süldő nézte Joant, s mikor az feléje nézett, mindannyiszor rávillantotta azt a cinikus mosolyát. Mint aki mindent tud Joanról.

Aztán Barbara partnerét megcsípte egy darázs. Egyszerre csak ott termett, ki tudja, honnan, ez a furcsa külsejű fiú, a nem rászabott, túl hosszú tenisznadrágban, kezében kölcsönkrakettet lóbálva és ajánlkozott, hogy ő majd beugrik.

Egyikük sem örült neki, de ahogy ott állt és lelkesen kémlelte az arcokat, senkinek sem volt képe megkérdezni, hogy ki maga egyáltalán? „Beszállok, rendben?” — és a következő percben már ott ugrált a pályán, mint Barbara párja.

Valami szédületes volt az egész, mintha olyasvalaki produkálná magát, akinek aprólékosan leírták a teniszezést, de játszani még soha senkit sem látott. S ahogy ide-oda rohangált vastag gyapjú zoknijában, olyan lelkesen, mintha ettől függne a világ sora.

A nézők pukkadoztak a nevetéstől, és a fiú nyilván észrevett valamit: egy alkalommal még nyugtázta is egy merev kis meghajlással.

Aztán a játék végén, habár senki sem hívta, részt vett a család vacsoráján.

Joan mulatságos figurának tartotta, de irtózott tőle.

Látni lehetett már az elején, hogy fülig szerelmes Joanba. Mégis Barbara vette pártfogásába.

… Aztán egy nap Joan és Harry bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Nem hittem a fülemnek. Joan, az egykori szódaárus fiú oldalán. Mert Harry szódaárusként kezdte a pályafutását. Szikvízárus. Most meg az elnök első tanácsadója.

Felverekedte magát azzal az ellenállást nem tűrő, „minden lében kanál” modorával.

„Olyan, mint a kullancs” — mondta egyszer Elton, és milyen igaza volt…

Egy alkalommal, még mielőtt Joant eljegyezte volna, egy esős vasárnapion be akart jönni hozzánk. Teljesen egyedül voltam otthon, a család Floridába ment víkendezni. Egyszer csak hallom, hogy valaki csenget. /fény le, csengő hallatszik. Fény vissza, szín: ugyanaz, Tess köt. Csengetés elmarad, majd újra megszólal/

 

TESS: /kinéz az ablakon/ Úristen! Harry Platt! Mit akar ebben a szakadó esőben? /tovább köt. Csengetés hallatszik. Tess befogja a fülét, majd kitör/ Nincs itthol senki! /Csengő tovább szól/

TESS: /felrántja az ajtót. Harry jön elő Tess, üvöltve/ Nincs itthol senki! Senki nincs itthon, Harry! Kit keres?

HARRY: /hunyorogva/ Barbarát.

TESS: Barbara elutazott.

HARRY: Gondoltam, hátha visszajött, azt mondta, lehet, hogy egy nappal korábban hazajön…

TESS: Nincs itt. Nincs itthon senki! Egyáltalán mit akar?

/Harry csak pislog és hátrább lép./

HARRY: Épp csak arra gondoltam, hogy Barbara…

TESS: Miért tesz úgy, mintha Barbara kedvéért járna ide? Miért csinál úgy, mintha Barbarához jönne, amikor Joannal szeretne lenni?! Hiszen világos, még a vak is látja, hogy Joan miatt jár ide. Mit akar hát?

HARRY: Semmit…

TESS: Mit akar? Minek jár ide folyton? Mit mászkál a nyakunkra állandóan? Hát nem veszi észre, hogy Joan rá se bagózik magára?

Mit erőlteti?

Ide hallgasson, megmondom én kerek perec: nem akarjuk, hogy ide jöjjön! Se a férjem, se én. Most pedig menjen! /megesik a szíve rajta/ Menjen innen Harry! /fény le/

 

 

 

III.

 

/Fény, lassan /Szín: mint az előző, Tess kezében a kép, az asztalnál ül. Hooper jön be./

 

HOOPER: Hát akkor indulhatunk is./megfogja Tess könyökét./

TESS: Ezt mellőzze: nem szeretem, ha hozzám érnek. Nem fogok elszökni./kitör/

Egyáltalán mit képzel, hova futhatnék?

/maga elé/ Mese nincs: hatvanöt éves korában az embert „elszólítják”, hogy aztán elaltassák örökre. Azt mondják, az altató mentaízü és pillanatnyi mámort okoz.

Az emberek, állítólag: kacagva, dalolva halnak meg.

/fény le./

 

 

IV.

 

Szín: Aggok háza. Asztal, négy szék. A bejáratnál felirat: „Vároda középkorúaknak és aggoknak”. Jobbról Hooper és Tess jön be.

 

TESS: Látja ezt? Én még emlékszem arra az időre, amikor itt, bent az udvarban, nyári estéken hangversenyt rendeztek. Vonósnégyes koncerteket. Anyám is játszott, csellista volt. Magának fogalma sem lehet, milyen csodás volt olyankor minden, a holdsütötte kis nyírfaligetben. A fákon fehér papírlampionok lógtak, körülöttük pici pillangók keringtek, és mi ott ültünk a fűben, úgy hallgattuk Mozartot, meg Vivaldit, a holdfényben.

HOOPER: /nevetve/ Nem mondom… ha valaki szereti az ilyesmit…

TESS: Olyan kedves, olyan gyönyörű volt az egész, maga el sem tudja képzelni.

HOOPER: Viszont, gondoljon csak bele: manapság mindezt megkaphatja az ember kapszulában.

TESS: De fehér nyírfaliget, meg holdfény nélkül.

HOOPER: Hát, az lehet…

TESS: Istenem, de örülök, hogy a férjem ezt nem érte meg, sem apus, sem a hozzák hasonlók.

HOOPER: Üljön le, mindjárt küldöm a barátnőjét. Magát úgysem engednék oda be. /Hooper el./

TESS: /tekintete egy feliratra téved: „Kedvességet kérünk”/ Bizony, el kell ismernem, ha Harry Platt nem olyan fontos személyiség, már én is rég itt csücsülnék.

/Balról Lacey és Hooper jön be. Tess és Lacey összeölelkeznek./

HOOPER: Hát akkor most kettesben hagyom magukat. /Hooper elmegy egy távolabbi székhez, leül/

LACEY: Nézd meg azt a segget! /Hooperre érti/ Olyan segge van valamennyiüknek, mint a bivalynak. /leülnek/

Van cigarettád? /Tess előveszi/ juj, valódi cigi! Hónapok óta egyebet sem szívok, mint valami füstszűrős tengeri moszatot /szünet/. Hoztál nekem valamit?

TESS: /könyveket rak az asztalra/ Elhoztam a megmaradt ponyváimat.

LACEY: Ó! Köszönöm. Ó, de nagyszerű! Ha tudnád, micsoda pocsék limonádé regények vannak itt a kazettákon. /Hooperre mutat/ Ez ki?

TESS: A fegyőröm, Miss Hooper.

LACEY: /méregeti/ Micsoda hatalmas mellek. Ezektől aztán nem sajnálják a táplálékot! /sírni kezd/

TESS: Nyugalom. Minden rendben, szívi. Én teljesen nyugodt vagyok. Egész jól állom a sarat.

LACEY: Istenem, Tess. Csak most döbbentem rá, hogy nem leszel mellettem, ha eljön az én időm, és én úgy, de úgy meg leszek rémülve.

TESS: Emlékszel, amikor megismertük egymást?

/fény le/


Legutóbb szerkesztette - Berta Gyula
Szerző Berta Gyula 0 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)