P. Tóth Irén : Látomás

 

 

Most úgy érzem,

jobb ha hallgatok.

Fülemben hangotok szól,

vihar a csendben.

Lelkemben éled annyi minden,

elfojtott érzések kavarognak.

 

Mi ez?

Mi ez a látomás,

lázas fájdalom,

magasba repülés

és mélybe zuhanás?

Mi ez az érzés

mely szétfeszít

és fojtogat,

számra imát,

töviskoronát éget

koponyámra?

 

Anyámra,

apámra gondolok,

gyermekeim útjára,

a halálra,

mely néha-néha

rám köszön…

 

Borzongásba fúló félelem,

előttem suhanó életem,

mint a háborús filmeken –

felgyújtó látomás

szenvedő-boldog szíveken.

 

Benne van minden:

fájdalom, remény,

minden mi élet.

Nem kell több,

csak ennyi.

Élek.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.28. @ 15:53 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.