Fitó Ica : Nehéz döntés

 

Minden reggel korán kel.

Az a típus, aki a tyúkokkal fekszik, de a hajnali verébcsicsergés már ébren találja. Mert errefelé a verebek szólalnak meg először, úgy fél öt körül. Aztán a vadgalamb turbékolása már a konyhában éri, a frissen főzött kávét iszogatja. Pedig ráérne, de vérében van a koránkelés. A sok-sok év gyakorlata beleivódott a sejtjeibe, nem kell ide csörgőóra, mindig ugyanakkor kinyílik a szeme, és már veszi is a lendületet, szinte kidobja az ágy. Nem tud heverészni, mint mások, ő az a „keljfeljancsi” fajta.

Ma a szokottnál is hamarabb kinyílt a szeme, nagyon feszültnek érzi magát.

Már az éjjel olyan nyugtalanul aludt, össze-vissza álmodott mindenfélét. Többször felébredt, de asszonya egyenletes szuszogása lecsillapította zaklatottságát. Egy darabig hallgatta, majd kis mosollyal a szája szögletében másik oldalára fordult, és mintha visszaaludt volna. Vagy nem is tudja… járt az agya közben, perelt magával pro és kontra, pedig eldőlt már, hogyan tovább.

Ma hosszú huzavona után pont kerül az i-re. Nem boldog tőle, sőt emiatt nő a feszültség, ami markában tartja, egyre jobban szorítja, mióta elhatározásra jutottak.

Jó ideje már annak, hogy előre megtervezte azokat az éveket, amelyeket majd, mint nyugdíjas fog élni. Ő, a kiskorától örökmozgó, soha nem henyélő ember nem maradhat akkor sem célok, munka nélkül, ha eljön az idő, amikor nem kell már időre, pontosan hatkor blokkolni a gyári belépőnél.

Munka mellett kiépítette az otthoni, saját gazdaságát. Ültetett meggyest, ültetett szőlőt és ültetett almást. Úgy gondolta, ha az egészsége engedi, ennyi munkát sokáig elbír még. Szereti a földet, tanyán nőtt fel, szülei paraszti munkából tartották fenn magukat, nevelték fel a gyerekeket, akiknek természetes volt, hogy kivették részüket a földművelésből.

Az első, amitől meg kellett válnia a meggyes volt. Nem fájt, mert ez nem egyik napról a másikra történt. A fák lassan egymás után kihaltak. Először szépen fejlődtek, megnőttek, teremtek is pár évet, aztán sárgulni kezdett a levele az elsőnek, majd sorra a többinek. Elérhetett a gyökerük valami rossz ért, talajszintet, és ettől kezdve haldoklásnak indultak.

Amikor több volt már a kiadás a művelésre, mint amit be tudott hozni a termés, akkor dönteni kellett. Hát eldőlt a meggyes sorsa.

Maradt a szőlő és maradt az almás.

De egyre rosszabb idők jártak a termésre, és a szőlő is inkább vitt, mint hozott volna. Évekig ráfizetéses volt, csak nyelte a pénzt. A munkát már nem is számolta, a sok hajlongást, görnyedést, tavasszal a metszés nehézségeit, nyáron a rekkenő melegben kapálást, hiszen mindezt szerette csinálni. De így, hogy a szőlőműveléssel egyre fogy a családi kasszából a pénz, vissza meg nem csorog, de még csak nem is cseppen, egyre keserűbb szájízzel megy a munka.

Redői szaporodnak arra a gondolatra, vajon meddig megy ez így, mikor fogy el az a már csekélyke tartalék is.

Felesége szokta mondogatni:

„Meglásd, még néhány évet gazdálkodunk, és teljesen elszegényedünk!”

 

Már jó pár éve lehetőséget adtak a parasztnak a szőlőkivágási támogatás igénylésére, de ő hallani sem akart róla. Azt kivágni, amit ő ültetett?

Hiszen minden tőkét ismer, tudja a természetét… A sorok elején lévő tőkék erőteljes növekedésűek, hajlamosak vastag vesszőt hajtani, ezeket keményebben kellett metszeni. Beljebb már több vesszőt kell hagyni, hogy legyen elég termőrügy.

Van egy ér a táblában, ott több tápanyag utánpótlást igényelnek a tőkék, silányabb a talaj.

Minden sorban az első tíz oszlopköz csemegeszőlő. Különleges bánásmódot igényel, nagyon oda kell rá figyelni. Kora ősszel ezzel kezdődik a szüret. Valamennyit be lehet ládázni belőle, meg ellátni a családot, rokonságot a mézédes nagy szemű Pannónia kincsével. Hatalmas fürtöket hoz, de nagyon fogékony a betegségekre. A  többi tőke Cserszegi fűszeres, remek borszőlő fajta.

De hát bármennyire hozzá is nőtt ez a szőlő, egyre inkább bebizonyosodott, hogy nem tudja gazdaságosan művelni. Sok-sok papírt teleírt, számolt, jegyzetelt, de mindig az jött ki, ismét, ebben az évben is ráfizetés, nem hozza vissza a ráfordított költséget.

Rengeteg álmatlan éjszaka előzte meg azt a döntést, hogy ki kell vágni a szőlőt. Ahhoz, hogy ne legyen a ráfizetés elviselhetetlen, meg kell lépni ezt a fájdalmas lépést.

Az elhatározás után ment minden a maga útján. Beadni a pályázatot, majd várni, hogy elfogadják-e, már a döntés következménye volt.

Elfogadták, értesítették, mennyi lesz a kivágási támogatás.

Méltányosnak találta, de nem érzett örömet. Pedig kicsit helyrebillenti a családi kassza egyenlegét.

Azóta rosszul alszik.

 

Ma a szokottnál is hamarabb kinyílt a szeme, nagyon feszültnek érzi magát.

Már az éjjel olyan nyugtalanul aludt, össze-vissza álmodott mindenfélét. Többször felébredt, de asszonya egyenletes szuszogása lecsillapította zaklatottságát. Egy darabig hallgatta, majd kis mosollyal a szája szögletében másik oldalára fordult, és mintha visszaaludt volna. Vagy nem is tudja… járt az agya közben, perelt magával pro és kontra, pedig eldőlt már, hogyan tovább.

Ma hosszú huzavona után pont kerül az i-re. Nem érez megkönnyebbülést, sőt emiatt hatalmasra nő a feszültség, ami markában tartja, egyre jobban szorítja, mióta elhatározásra jutottak.

Tavasz van, a metszés ideje. Az ásó, a fejsze, a fűrész, a metszőolló már este óta várakozik az utánfutóban.

Ma lesz az első olyan napja, hogy a szőlőbe nem alkotni, hanem rombolni megy.

S majd, amikor az elvágott szőlővessző könnyezik, ő is sűrűn törölgeti meg szemét, ne lássa társa az akaratlanul kibuggyanó fájdalomcseppeket.

 

Legutóbb szerkesztette - Fitó Ica
Szerző Fitó Ica 190 Írás
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom