Marthi Anna : A nyugalomról még

Morzsolom a betűket, mint a rózsafűzért,

szirupos érzéssé. Megáll a levegőben az

ihlet. Rámnéz kancsal szemeivel, s előbb

letagad mindent. Aztán nyugodtan felülve

az ágyban, forró erekben hemzsegő vér

nekiveselkedésre hajt. Nem pokoli e tűz,

csak a jeges kinti táj vicaverzája. Dalol

szívem, fahasábos búbom, mikor verseket

durrant magából. Bociszemű jászolszag van,

és mondhatni cseppfolyós állag, rímes is,

meg nem is, határozott névelővel teli.

Pedig elanyátlanodni, ráborulni jó az ágyra,

elszundikálni a paplan felett. Felbástyázom

mellkas-virágos elektromossággal kezem,

alá rejtem párnám, pillanatnyilag vesztek.

Elalélok, könnyű tengeribeteg leszek odaát.

———————–

Te Anna! Annyian és annyit téptük már neked itt a szánkat. Szövegkohézióról, logikáról… kérlek, próbáld meg eztán felidézni, mert ez innen nézvést nem túl élvezetes.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1331 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak