A csend alól
titokban, észrevétlen
kihajtott megint a bodza.
Szóval, mégis bajuszra jár a korsó.
Hát legyen meg a te akaratod,
szép, lassan úgyis mindegy.
Nehéz szárnyú kényelmek
repülnek egy irányba,
ide már nem is hangzik el a vijjogásuk.
Menni kell,
ugyanoda, ugyanannyiszor,
akkor is, ha már régen elalélt a leánykökörcsin.
Nincs is tél.
Hazudik a tárkony, a zsálya,
és hazudunk mi is egymásnak,
azzal, hogy nem mondunk semmit.
A sánta kutyát már nem tudjuk utolérni.
Elment.
Nyírfatermés úszik a macskavízben,
Tavalyi, vagy tavalyelőtti,
Úgy, mint a szerelem.
Nem mindegy?
Ha szomjas lesz a macska, csak megissza.
Vasárnap a kötelező öröm
rendre kihajt, mint a karácsonyi kaktusz,
nem locsolja senki,
egyszerűen van,
de már nem piros,
áttetsző, mint a patikai óvszer.
A vasút fölött kúszik az este.
Nem a mi esténk,
csak bevilágít a függönyréseken.
El kéne menni, de hát hasas a macska.
Igen, néhány hónap,
és a szerencse megáll itt a közeli réten,
nem az igazi,
de legalább csecsmeleg, és nem fázik a lábunk…
Aztán az is elmegy.
