Hogy nincs belőled még egy,
jól tudom,
képzeletben elalszom megint
a válladon,
hogy a kis pulzáló szív erősen
mocorog,
ahogy kikapcsolja magát az idő,
mert veled vagyok,
és nincsenek holnapok,
ahogy a ma is csak valami megfoghatatlan világ,
fejed fejemre hajtod, s a hibák,
amiket sosem követtünk el,
megkönnyebbülve elillannak a semmivel,
kézen fogva a szelet.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.29. @ 19:15 :: Tóth Zita Emese