Marthi Anna : Álomlovas

Ujjbegy-hegyen zuhog a betű.

Zöme monitoromra csap.

Rám testált versépítő öröm ez.

Veszendő értékeimből úgy

tülekedne rendíthetetlen,

mint keresetlen fohász, elűzni

jónak hitt egyszerűség látszatát.

Bonyolít a kapott tudás, összefér-e

az ostobasággal? Pontosítva szalad,

jellegtelenséget hanggá küzdve,

miközben álomlovassá lesz a tett,

e valóságtól kapott elrugaszkodás.

Itt állok csurom versben, 

elkapott kis nyilak belőve

szívembe. Magamba tartok.

Az út göbös, el-el tűnő

sorsközös játékok alatt,

megfulladok, ha hozzám hű

nem marad. Betűeső áztat,

csendig ritkul-e vajon

szavaink megalkuvása?

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.25. @ 13:30 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak